2018. június 25., hétfő      13:16

Jelenlegi hely

A Jókai Színházban fontos az esélyegyenlőség


A látásnak rendkívül fontos szerepe van az ember életében, hiszen az ismeretek zömét a látás útján szerezzük. A látás segíti az embert a térbeli tájékozódásban és a helyváltoztatásban.

Komáromi Anett, a Békéscsabai Jókai Színház művésze szorgalmazta 2012-ben, az első produkciót, látássérültek számára is átélhető, ami a Hippolyt a lakáj című zenés vígjáték volt.

Braille-írással megjelentetjük az előadás szinopszisát, szereposztását, amit a színház aulájában találhatnak meg az érdeklődők. A narrációs program keretein belül a látássérült nézők a díszlet, a jelmezek, a koreográfiák és az egyes karakterek leírása mellett teljes képet kapnak az előadás történetéről, rendezői koncepciójáról, zenei világáról, történeti hátteréről. Ezt követően az előadás előtt egy interaktív kulisszajáráson vehetnek részt, amelyben felfedezhetik a játékteret, a színpadon kézbe vehetik, megérinthetik a díszletelemeket, kellékeket, jelmezeket. Az előadás alatt speciális fülhallgatókon keresztül hallgathatják a narrátort, aki olyan többletinformációkkal látja el őket, amelyek segítik a produkció befogadását.

A siketek nehezebb helyzetben vannak, mint a vakok, mert amíg a vak embereket sérülésük a tárgyaktól való megfelelő kapcsolattól fosztja meg, addig a siketeket a másik emberrel kialakítandó kapcsolattól.

A program kezdete óta közel 20 előadást sikerült megszervezni, és Vörös Zsolt jelnyelvi tolmács közreműködésével a siket és nagyothalló nézők számára is élvezhetővé, befogadhatóvá tenni. A jeltolmács nemcsak a szöveget, hanem annak érzelmi, hangulati árnyalatait is közvetítette jelbeszédével. Siketek és hallók együtt tapsolták meg munkáját, hiszen a siketeknek élvezhetővé, befogadhatóvá tette az előadást, a hallóknak pedig egy sohasem tapasztalt élményt nyújtott.

A Jókai Színházban fontos küldetés, hogy a fogyatékossággal élők minden tekintetben azonos eséllyel látogathassák az előadásokat. S hogy ez ténylegesen jelen legyen a színház életében, ennek megszervezéséről Komáromi Anett színművész gondoskodik az angyalcsapatával közreműködve.

Jelelt – narrált előadásaink az elmúlt időszakban:

Hippolyt, a lakáj (2012)

Holle anyó (2014)

Egerek és emberek (2015)

A dzsungel könyve (2015)

Orient (2015)

Egerek (2015)

Légy jó mindhalálig (2016)

A szegény csizmadia és a szélkirály (2016

Bánk bán (2016)

Kövérkirály (2016)

A fösvény (2016)

Állat(i)mese (2017)

Törvénytelen randevú (2017)

Diótörő és Egérkirály (2017)

Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak (2017)

Micimackó (2018)

My Fair Lady (2018)

 

 

 

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
 
2018. szeptember
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+