Radnóti Miklós életművéhez méltó, meghatóan szép és lélekemelő irodalmi esttel adóztak a költő emlékének a Békéscsabai Jókai Színház művészei március 5-én. Az „Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom…” címmel versekből és naplóbejegyzésekből színpadra komponált összeállítás együtt idézi meg Radnóti gyönyörű líráját, tragikus sorsát és emberi nagyságát. (Niedzielsky Katalin írása)
Az Ibsen Stúdiószínház jó helyszín. Koromfekete falak fogják körbe a színpadot, amit a nézőtér felől szögesdrót választ el. Munkatábor, háború, halál – Oly korban élt a földön… Jobbra a láger, a barakk: priccs, tábori könyvtár (a Biblia meg Arany). Balra az otthont jelző süppedő fotel, az asztalon terítő, közös fénykép Fannival, rádió, a rossz híreket ki lehet kapcsolni… Beszédes díszlet, két valóság. A falon a pannonhalmi emlékmű: a téglafal előtt a földön heverő, lepelbe burkolt alak. Középen a sámlin kockás füzetek, a források.
Szőke Pál Babits-díjas előadóművész Radnóti költeményeiből és naplójából szerkesztette a műsort, és megszemélyesítette a költőt. Seregi Zoltán rendezésében megjelent a színen Gyarmati Fanni szerepében Tatár Bianka. Ezzel a kétszereplős összeállítással teljesebb lett a kép, a megidézett korszak, Radnóti és szerelme, felesége, társa; így a február 15-én elhunyt Gyarmati Fanninak is emléket állítottak az alkotók.
A „Meredek Út” egyik példányára című 1939-es vers kiváló felütés, hiszen egyszerre fejezi ki a költő ars poeticáját és életérzetét, előre vetíti a végzetet is:
„Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök… – írja Radnóti, és azt mondja magáról, hogy „csak máglyára jó, mert az igazra tanú”.
„Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.”
Hamar kiderül: a versek és az életrajzi adatok elválaszthatatlanok, egymást erősítik. Radnóti, az ember áll előttünk, és a mű az önvallomástól még hitelesebb. Versek és napló, közös bennük az őszinteség, a kitárulkozás; és naplót általában válságos időkben, vészkorszakban vezetnek az írók, költők. Radnóti – kisebb–nagyobb megszakításokkal 1934 és 1943 között írt naplót, amelyben gyakoriak a sötét látomások, a halál víziója, a kegyetlen hátteret ismerve jobban megértjük a költeményeket.
Ikrek hava: bűntudattal jött a világra a gyermek, születése anyja és ikertestvére életébe került, apját is hamar elveszítette. Diplomásként megalázónak találta, hogy nem kapott állást, ugyanakkor kitartott költői hitvallása mellett.
Fanni mondja: Miklósnak az irodalom volt minden, menedék, hivatástudat, küldetés, felelősség. S látnok volt, előre jelezte, hogy háború lesz, de azt is, hogy utána eljön a béke.
Persze, a jövőbe látás csak a legnagyobb költők, művészek sajátja.
A napló drámai feljegyzések gyűjteménye eseményekről, a történelem hétköznapjairól, az emberi szenvedésekről. 1939. október 13-án, pénteken írja: „A jegyzetekből látom, hogy megszoktam…, hogy háború van, megszoktam az aljasságokat, az őrületet, – a világot…” Olvas, és védekezik, ezért ír. Arra a szomorú következtetésre jut, hogy a hazájának nem kell a költő, a műfordító, és a múzsa sem védte meg, hiszen másodszor is behívták.
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek…”
A Töredék című vers szívbemarkoló, akárhányszor is halljuk, olvassuk. A fogolytáborból fohászokat küld a hitveshez, aki nélkül se meghalni, se élni nem tud már, a hazához, az otthonhoz, amelyről azt sem tudja, hogy egyáltalán „megvan-e még az az otthon?”
Az üldözöttek sorsa a szenvedés, a megaláztatás; a munkaszolgálatost, ha már nem bírja, lelövik. A versekből, a naplórészletekből és a hangulatból kezdettől érezzük, tudjuk, mi következik, mégis megrázó az eldördülő lövés.
A halállal új megvilágításba kerülnek a versek, az üzenetek, az életmű, sok minden átértékelődik – ahogyan pár hete Fanni nélkül megint. Az értékőrzés és az emlékezés az utókorra marad, komoly feladat, nagy felelősség.
Szőke Pál és Tatár Bianka híven tolmácsolta Radnóti lírájának lényegét, a költőóriás nagyságát és emberségét. A Sem emlék, sem varázslat, a Tétova óda, Járkálj csak, halálraítélt, az Első és a Hetedik ecloga, a Két karodban, az Erőltetett menet, a Razglednicák, a Nem tudhatom és a többi szívszorító vers átélt elmondásával magas mércét állítottak az irodalmi estek műfajában.
Niedzielsky Katalin
