fbpx A koreográfus legókban gondolkodik | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. március 21., csütörtök      12:45

Jelenlegi hely


A koreográfus legókban gondolkodik


Móricz Zsigmond Tiszacsécséről, a szatmári térségből származik, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátéka is ott játszódik. Szatmári a szerző, a helyszín, a zene, a tánc is erről a vidékről való. Ifj. Mlinár Pál koreográfussal a Békéscsabai Jókai Színházban készülő bemutató jellemzőiről, az autentikus néptáncok színpadra állításáról beszélgettünk.

  • A történet egy Balázs napi buliban kezdődik, javában tart a mulatozás, ahol kicsit a paraszti, kicsit a polgári kultúra is megjelenik. Balázsék már előkelők, tehát módosabbak, de azért mégis a paraszti kultúra is jelen van a zenei világukban, táncukban. Ezekre a jellemzőkre, az autentikus vonalra próbáltuk építeni az előadás koreográfiáját.

Az évtizedek alatt sokféle színpadi feldolgozást megért darabhoz mi újat lehet hozzátenni a helyi népzene- és néptánckincsből, talán azért, hogy a mai közönséghez is közelebb vigyék Móricz világát?

  • Én ezt a darabot pont a másik oldalról fognám meg. Ami a koreográfiát illeti, abszolút az autentikus vonalat követjük, ez is volt a rendező kérése, hogy teljes egészében a néphagyományból táplálkozzon a színpadi tánc. Katkó Ferenc korábban már rendezte a darabot, akkor is a bálban Szalonnáék muzsikáltak, most is azt a zenei összeállítást, anyagot használjuk. A zene tiszaújlaki és bökönyi gyűjtés, azokat a dallamvilágokat helyezzük fel a színpadra. A néptánc alapvető szórakozási forma volt régen, és ez a koncepció abszolút ezt a vonalat erősíti. Az alapkonfliktus a darabban az, hogy Balázs nagyon szeret bulizni, táncolni, nagyon szereti a zenét, a felesége viszont nem. Ez az alaphelyzet a végén úgy oldódik meg, hogy lemond erről a szenvedélyéről. Ez úgy jelenik meg a darab folyamán, hogy az elején rengeteg tánc van, és ahogyan haladunk előre a darab sodrásával, akkor ezek a táncok egyre kevésbé jelennek meg, a végén pedig már teljesen tánc nélkül történnek a dolgok.
  •  

Igazi kincsesbánya itt, Békés megyében a Balassi-hagyomány és persze az egész Mlinár család tudása, tehetsége; de mennyire kap szabad kezet a koreográfus a színpadon? Mit ír elő és követel meg a rendező, illetve hogyan készül a koreográfus az élőzenés, táncos bemutatóra?

  • Mindenféleképpen legókban gondolkodom, főleg egy ilyen táncos koreográfia esetében. Először is megtanuljuk az autentikus motívumokat, azok fűzési lehetőségeit, utána ezekből építkezve állítunk össze folyamatokat. Az a nehéz ebben, hogy itt el kell kapni a helyes arányt; meg kell találni, milyen szinten legyen komponált a tánc, ugyanakkor mivel buliról van szó, nagy mulatozásról, ezért úgy tűnjön, mintha mindenkinek spontán, magától jönne a mozgás. Egyrészt össze kell jól állítani a jeleneteket, másrészt nem szabad elfelejteni, hogy színészek táncolnak benne.

A koreográfus, tánctanár elmondta, hogy először táncot tanulnak, és utána elkezdik építeni a legókat, majd azokat pakolgatják. Egyébként nem minden szereplő táncol az előadásban, a három nagynéni kimarad ebből, és a főszereplő, Pólika sem perdül táncra.

A profi tánckarral nyilván könnyebb a munka, de a színészeket is meg kell tanítani táncolni. Van néhány táncos, akik sokkal könnyebben veszik a feladatokat, a színészeknél a valódi nehézség az, hogy nemcsak folyamatokat, koreográfiákat kell elsajátítaniuk, hanem sokszor improvizálni is kell a színpadon. Ahhoz pedig, hogy improvizálni tudjanak, ismerniük kell az anyagot. Ezért próbált mesterük olyan formákat, figurákat, motívumokat összeválogatni, amiket könnyen meg lehetett tanulni, és amikből aztán szabadon tudnak építkezni. „S akkor ez a kettősség, a megkötött folyamatok, etűdök és az improvizációs részek váltakozása adja a szépet.”

Niedzielsky Katalin

Fotó: Rácz Attila  


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019. december
 

Keresés

Keresés űrlap