A kőszívű ember fiai szép, lélekemelő és elgondolkodtató bemutató, amelynek nemcsak a látványa varázslatos, hanem erkölcsi üzenete is erőteljes. Jókai Mór romantikus regényéből Seregi Zoltán rendezett emlékezetes, értékrendünkben, hitünkben megerősítő előadást.
És mégis mozog a Föld! Ezt sugallja kezdettől, az első jelenettől az utolsóig, a teljes eszköztár bevetésével a Békéscsabai Jókai Színház produkciója. Európa forrong, a nemzeti öntudat, a szabadság és függetlenség vágya egyre erősebb a magyar szívekben is. Semmi sincs úgy, ahogyan az ősök, a Baradlay Kázmérok a világot elrendezték és őrizték, hiába végrendelkezett a kőszívű ember az idő kerekének megállításáról, fiai császári szolgálatáról és felesége sorsáról. Szerencsére mindig voltak bátor hazafiak és erős asszonyok, akik mertek lelkiismeretük szerint dönteni, cselekedni és gyermekeiket a kegyetlen testamentum ellenére tisztességre, hazaszeretetre, hűségre nevelni.
Az üzenet hamar világos: az örök körforgáshoz, változáshoz, a társadalmi fejlődéshez éppen ilyen nyíltszívű, erősakaratú, célratörő anyák és a szavukra hallgató gyermekek, szenvedélyes hősök kellenek, mint amilyeneket Jókai Mór, a legnagyobb magyar mesélő A kőszívű ember fiaiban ábrázol. Végrehajtóktól és alattvalóktól még soha sem ment előrébb a világ – ez a mondandó is kicsendül az előadásból. S ha az eszményített hősök az idegen hatalom ellen vívott harcukban elbuknak, az erkölcsi győzelem akkor is mindenképp az övéké.
Jókai, a magyar romantikus próza mestere, a modern regény egyik megteremtője jó százötven éve nemcsak szórakoztatja, gyönyörködteti az olvasókat, hanem tanítja is: történelemre, stílusra, de legfőképpen erkölcsre, emberségre, helytállásra. A negyvennyolcasok között, a márciusi napokban Petőfi barátjaként a szabadságeszmékért lelkesített és harcolt, majd politikusként többször csalódott, döbbent rá legszentebb álmainak lerombolására, de írásaiban mindig kitartott a haladó történelmi hagyományok népszerűsítése mellett. Az elnyomás és a megtorlás elől a közéletből az írásba menekült, és a nemzeti érzület és lelkiállapot kifejezésére nem véletlenül az emelkedett, költői, romantikus ábrázolásmódot találta legmegfelelőbbnek.
A Baradlay Kázmér végakaratával ellentétes változásokat nagyszerűen tükrözi Seregi Zoltán forgószínpadra építő rendezése; örök forgás, mozgás jellemzi az előadást, a zene, a keringő, az árnyképek gyors egymásutánja mozgalmassá, pergővé teszi a színpadi történést. Szinte filmkockák peregnek a szemünk előtt: az egész regény, a magyar történelem dicső korszaka megjelenik, a forradalmi győzelem, leszámolás és elnyomás, megtorlás korszakaiból lépnek elénk a szereplők. Hihetetlen távlatok nyílnak a Jókai színház színpadán! A háttérvetítések behozzák a nemesdombi kúriát, a bécsi palota pompáját, a véres csatamezőt, a menedéket nyújtó templom szétlövését, Haynau irodáját és a kivégzések helyszínét. Egészen fantasztikus a díszlet, a színpadkép, de igen gazdagok, színesek, változatosak a jelmezek is.
Persze a történelem és a látvány „csak” díszlet lenne, és az alkotók véleménye a világról szintén nem jönne át a nézőtérre a színészi játék nélkül. Seregi Zoltán céltudatosan épített az értékközvetítésre, az erkölcsi magaslatok hangsúlyozására. Kovács Edit Baradlay Kázmérné szerepének formálásában nem a méltóságteljes nagyasszony, inkább a gyermekeit féltő, ugyanakkor erőskézzel irányítani képes anya dominál. A három fiút is sikerült a rendezőnek lehozni az idealizált szobrok talapzatáról, közvetlen fiatalok, engedelmes gyermekek állnak előttünk, akiket anyjuknak sikerül „megfordítani”, azaz az apjuk által rájuk szabott küldetéstől eltéríteni, és a haza iránti hűség szolgálatába állítani. Tege Antal meggyőzően játssza a legidősebb fiú, Ödön, a hazahívott diplomata szerepét, egyszerre bölcs és engedelmes, határozott és gyöngéd. Csomós Lajos Richárd, a huszárkapitány alakjában a kötelességtudó katona, a hódító és a humor jegyeit ötvözi mesterien. Czitor Attila bátortalan, könnyen rászedhető Jenőt alakít; annál nagyobb a történet végén a fordulat, hogy képes bátyja helyett feláldozni önmagát, vállalni a halált.
Nagy Erika Plankenhorst Antoinette köpönyeg-, azaz zászlóforgató, nagy cselszövő, intrikus figurát játszva emelkedik ki a szereplők közül. Lánya, Alfonsine alakjában Liszi Melinda a rideg helyezkedés és a kegyetlen bosszúvágy megtestesítője. Rideghváry Bence, a vármegye irányítója, a Baradlay testamentum végrehajtója Bécsbe rohan, hogy az udvarral összefogjon az özvegy ellen; a fő ellenség óriási szerep, de megformálójaként Bartus Gyula nem elég erőteljes. Rubold Ödönnek hálás feladat jutott: Tallérossy Zebulon, a bátor menekülő, az örökös túlélő alakjában a nagy nevettető. Kimagasló karakterfigurát játszik Komáromi Anett Remigia nővérként és Jancsik Ferenc mint Haynau. Az énekmondó-zeneszerző Tolcsvay Béla szépen fogja át a jeleneteket és vezeti tovább a történetben a nézőt.
A díszlet fantasztikus, a Monte Christo grófjára emlékeztetően nagyszabású, Fekete Péter és Egyed Zoltán munkáját dicséri. Vesztergombi Anikó jelmezei gazdagok, méltóak az előadás színvonalához. Kerekes Judit koreográfiája a forgószínpadon – keringőre és árnyképekkel – gyönyörű keretet ad a jeleneteknek.
A nagy mesélőből a szabadságharc bukása után a nagy vigasztaló lett, aki „a lélek magaslatait és mélységeit” mesterien rajzolta meg hőseiben. A kőszívű ember fiai a magyar forradalom és szabadságharc eposza, a hazaszeretetnek, szabadságvágynak állít maradandó emléket, a becsület, tisztesség erejét hirdeti ma is. Ezeket a maradandó értékeket újból és újból fel kell mutatni, mert nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy elvek, értékrend és meggyőződés nélkül nem jó, nem érdemes élni. Jókai regénye és egy ilyen értékes előadás alkalmas arra, hogy rávilágítson a fontos erkölcsi álláspontra, megérintse és megerősítse az olvasót, a nézőt mindabban, amire a valóság elég sokszor próbál rácáfolni. A színház – ahol irodalom, zene, tánc, festészet együtt hat és egymást erősíti – talán éppen ezért a leghitelesebb tanító, erkölcsi nevelő. Persze csak akkor, ha igényes, színvonalas és nem idegen tőle az üzenet, a hitelességre törekvés.
Niedzielsky Katalin
Két premier a múltból
A kőszívű ember fiait először 1960-ban, majd 1993-ban láthatta a békéscsabai közönség. Az első bemutatót Váradi György rendezte; Baradlaynét Szendrey Ilona, Ödönt Perényi László, Richárdot Buss Gyula, Jenőt Pathó István játszotta. Ismeretlen nevek.
A következő változat nem tűnik olyan réginek. Fel sem kellett lapoznom az ötvenéves Békés Megyei Jókai Színház albumát, Szentirmay Évára ma is emlékszem. Baradlaynéként fekete-arany selyem ruhájában nagyon előkelő, méltóságteljes volt. De a három fiút alakító színész neve már nem jutott eszembe. Hodu József volt Ödön, Fésűs Tamás Richárd és Árdeleán László Jenő… Enyit a régi szereposztásról.
Fotó: Nyári A./A-Team