Vászon és rivalda címmel a film világába kalauzolta hallgatóságát dr. Bárdos Judit filmesztéta, az ELTE Művészetelmélet és Médiakutatási Intézetének oktatója a Mindentudás Színházi Egyeteme december 2-ai előadásán az Ibsen Stúdiószínházban. Történeti, elméleti szempontokat emelt ki több mint százéves korszakból, hogy a film és a színház kapcsolatát, a két művészeti ág közötti azonosságokat és különbségeket megvilágítsa. A tartalmas előadást ismert filmrészletek tették még izgalmasabbá. (Niedzielsky Katalin írása)
A mozgó képektől a filmművészetig
Vászon és rivalda címmel a film világába kalauzolta hallgatóságát dr. Bárdos Judit filmesztéta, az ELTE Művészetelmélet és Médiakutatási Intézetének oktatója a Mindentudás Színházi Egyeteme december 2-ai előadásán. Történeti, elméleti szempontokat emelt ki több mint százéves korszakból, hogy a film és a színház kapcsolatát, a két művészeti ág közötti azonosságokat és különbségeket megvilágítsa. A tartalmas előadást ismert filmrészletek tették még izgalmasabbá.
Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája bevezetőjében a kezdetekre emlékeztetett, amikor a Lumiére fivérek első mozgó képei már elkápráztatták a közönséget, majd a vetítésekből kialakult az új művészet. Mint mondta, a film Európában született, mégis Amerikában lett naggyá, ennek okaira is választ várunk Bárdos Judittól.
Az előadó mondandóját Fellinivel kezdte, a világhírű olasz filmrendezővel, aki „három művészeti ágat is társított alkotásaiban: a filmet, a színházat és a cirkuszt”. Bárdos Judit elmondta: a filmesztéták egyik csoportja szerint a film a színházhoz húz, a másik szerint inkább az irodalomhoz vagy a képzőművészethez.
- A film és a színház viszonya történetileg változik; ma az a jellemző, hogy ismert filmek színpadi változatát játsszák világszerte. A két műfaj között az a lényeges különbség, hogy a film technika, kópiára van rögzítve, akárhova elvihető, levetíthető, a színház azonban mindig élő kapcsolatot teremt a színészek és a nézők között. A színpadon véletlenek is bejönnek, estéről estére más a közönség, és a nézőknek is közük van egymáshoz; a filmben pedig mindig ott a gép, a kamera, a tárgy a színész és a néző között.
Már a némafilm lenyűgözte az embereket, óriási hatással volt rájuk a mozgó kép, észrevették, hogy a technika képes bemutatni, hitelesíteni a világot. A film az elején technikai csoda volt, és akkor még nem tudták, hogy művészet lesz – emlékeztetett Bárdos Judit a régi időkre.
- Miért imádták az emberek a filmet? Azért, mert a film képes volt rögzíteni a világot, a mozgást, amire csak a kamera képes, és a közönségnek egy újfajta befogadáshoz kellett hozzászoknia. Balázs Béla írt tanulmányt arról, hogy milyen fontos a filmben a közeli és a távoli beállítás, a montázs, s hogy közelképet színházban sosem látunk, olyat sem, hogy hol közelről, hol távolról mutatnak valamit, változik a néző szemszöge, távolsága a tárgytól, aminek óriási a jelentősége. De nemcsak a közelség, távolság változik, hanem a sebesség is.
A Jeanne d'Arc szenvedései című, 1928-ban készített némafilmből láttunk részletet, példát arra, hogy a dán Carl Theodor Dreyer rendezésében a kínzóeszközök megmutatása félelmet kelt, ezt tükrözi a főszereplő arca. A film képes arra, hogy megörökítse a tárgyat, a természetet, méghozzá mozgásban, és mégsem a táj érdekes, hanem az emberi érzelem az igazi téma. A táj alkalmas arra, hogy a szereplő hangulatát jellemezze, vagy éppen a nézőben váltson ki érzelmet – magyarázta Bárdos Judit.
De a film a tömeget, a tömeg arcát, mozgását, hangulatát is fel tudja tárni, a tömeg és az egyén kapcsolata különösen fotogén téma. A filmben az alakokat kicsinek vagy óriásnak ábrázolják, míg a színpadon jelzett díszlet van, a filmben mozgás és hitelesség. De akár teret ad a képzeletnek, új távlatokat és nézőpontokat fedez fel a film. Ismert motívum, hogy a tárgy közeledik, a szemszög változik. Balázs Béla szerint a film gyökeresen újat hozott, minden művészet mást mutat. Világszerte lenyűgözte a közönséget, hogy a filmben mindent lehet, megjelenhet álom és valóság.
- Mi legyen a minta? Az 1910-es években az irodalmi adaptáció volt divatos, de akadt irányzat, ahol a képzőművészethez fordultak, a ritmusra alapoztak, kevesebb népszerűséget értek el – fejtette ki Bárdos Judit. – A hang megjelenése nem okozott örömöt az akkori filmrendezőknek, mert attól féltek, hogy a hangosfilm tönkreteszi a filmet, amit nemzetközi nyelvnek tekintettek, amit egyformán néztek Amerikában és Európában. Mi lesz, ha beszélni fog a film? Fényképezett színház lesz? Tény, hogy a hang, az ének megjelenésével hanyatlott a vizuális színvonal, miközben a hangosfilm nem elsősorban szöveg, legalább olyan fontos a zene, a zörej. Ismerünk sok olyan részt, ahol a beszéd elhalkul, a zene felerősödik. Jeles európai rendezők mint René Clair és Szergej Eizenstein – kutatták, hogyan lehet művészi formában hasznosítani a hangot.
Mi a különbség a film és a színház között? A színházban fontosabb a dráma, a filmben más a forgatókönyv, más a rendező szerepe is. Míg a filmben a rendező irányítja a látást, a színházi rendező egyfajta interpretációt ad. Más a közönség viszonya, tér, idő különbözik, a táj, tárgy, természet szerepe a filmben nagyobb. Az erdőt a filmben muszáj megmutatni, a színházban elég a jelzés – szögezte le az előadó.
A filmnek nagyobb a hatása a színházra, mint fordítva, játsszák Fellini darabjait. A színházi előadásokban megjelenik a technika, a forgószínpad, a díszletek mozgatása, a vetített kép. A Jókai színház nemrég mutatta be Tennessee Williams Üvegfigurák című darabját, amelyben nagy teret kaptak a filmrészletek. Kezdetben a két műfaj sokat tanult egymástól, hatásuk egymásra termékeny, elég Bergman filmjeire gondolni, de ma inkább a film hat a színházra – hangsúlyozta az előadó.
Susan Sontag amerikai író, filmrendező szerint a film és a színház viszonya nagyon bonyolult, nem lehet leegyszerűsíteni. Gyakori, hogy a filmrendezők direkt úgy ábrázolnak dolgokat, hogy ne tudjuk eldönteni, azok valóban megtörténtek, vagy csak a képzelet szüleményei.
- Ma már nem lehet egyértelműen megmondani a film hatott a színházra, vagy fordítva, túl sok a kölcsönhatás, legfeljebb egy-egy rendező munkásságát elemezve tudjuk az irányokat megállapítani. A színészek általában jobban szeretnek színpadon játszani, élő kapcsolatban lenni a közönséggel, mert ott látják a hatást. A filmfelvétel viszont fárasztó, nem tudják úgy beleélni magukat a szerepbe – hallottuk az előadótól.
Végül Kovács Edit kérdésére, hogy miért Amerikát emlegetik a filmművészet bölcsőjeként, Bárdos Judit a következőket mondta:
- David Walk Griffith munkásságának köszönhetően a film 1916-ban valóban művészetté vált, majd a húszas években az oroszok tovább fejlesztették. Európai művészet, amelynek sok gazdag korszaka volt, Amerika inkább a műfajban nagy. Számít a kulturális hagyomány, ami Európában volt meg, Amerikában profi módon tovább fejlesztették. A filmben ember és környezet együtt jelenik meg, egyén és tömeg kapcsolata dinamikus.
Egy másik kérdés a csökkenő mozilátogatókkal összefüggésben a film jövőbeli esélyeire vonatkozott. Az előadó válaszában elmondta: Tény, hogy ma inkább színházba járnak az emberek, hiszen a filmeket otthon DVD-n is meg lehet nézni. Ugyanakkor tapasztalata szerint sok filmklub működik, ahová fiatalok is szívesen mennek. S úgy véli, a jövőben is inkább a film hat majd a színházra.
– A színpadon meg kell teremteni a szerep auráját, a film és a színház két különböző szakma. Walter Benjamin szerint a technikával elvész a műalkotás aurája – ezt Kovács Edit színművész jegyezte meg a két művészeti ág közötti különbségről.
Bárdos Judit előadása végén fontosnak tartotta, hogy hangsúlyozta: nincs rangsorolás, mindkét műfaj más! A film és a színház létjogosultsága, jövője elvitathatatlan, eszközei, hatásai különbözőek.
Az előadás végén műsorváltozásról értesültünk: a Mindentudás Színházi Egyeteme programjában legközelebb, január 6-án nem az előzetesen meghirdetett témát, hanem dr. Merő Béla rendező, színházi esztéta előadását hallhatjuk A legyőzhetetlen művészet címmel.
Niedzielsky Katalin