Békéscsabán egy fiatal angol rendező és a szigetország színházi design életének egyik szakmai vezéregyénisége dolgoznak Shakespeare Lear királyán a társulattal. Chris Rolls és Sean Crowley sötét maffiavilágba kalauzolnak bennünket, ahol az emberi élet fabatkát sem ér. A próbák szünetében beszélgettünk azonosságokról, különbségekről.
– Bizonyára volt valami előzetes kép bennetek Magyarországról, mielőtt elvállaltok ezt a munkát.
– Chris Rolls: -Nos, nem igazán. Londonban egy-két magyar előadással már találkoztam és azok jó benyomást tettek rám, de ezt azért ismeretnek nem nevezném. Mindenféle prekoncepció nélkül, nagyon nyitottan akartam elkezdeni ezt a munkát. Mondhatjuk, hogy a kíváncsiság hajtott.
– Sean Crowley: – Az én esetem egészen más, hiszen Fekete Péter az igazgató réges-régen tanítványunk volt az RWCMD-n, (Royal Welsh College of Music and Drama). Barátságunk onnan datálódik. Azóta többször is dolgoztunk együtt és meg kell mondanom, hogy Péterrel dolgozni mindig sokkal több, mint amire számítasz. Több munka, de több eredmény is. Ő egy egészen kivételes menedzser, akinek kitűnő ötletei vannak, de a legnagyobb erőssége az, hogy igazán jól képes alkotókat összehozni és támogatni. Ami Békéscsabán létrejött, mint színházi tér és oktatási központ, az hihetetlenül izgalmas történet. Egyébként, ha már Shakespeare-t viszünk itt színre: Az emberek tudják milyen csodálatos író volt, de nem lehet eléggé hangsúlyozni a másik képességét, hogy emellett ő volt kora talán legjobb színházi „menedzsere”. Amellett, hogy írt, rendezett, színészeket szerződtetett, társulatot működtetett, sőt ápolta a közönségkapcsolatokat is. Ha ezt nem teszi, ma talán nem ismernénk.
– Miben látjátok az alapvető különbséget az angol és a magyar vidéki színházi élet között?
C.R.: -Ez a fajta társulati lét és a vendégművészek integrálása nálunk ismeretlen. Persze nálunk is színészek állnak össze, ha színdarabot akarnak játszani, de ahogyan itt együtt élnek, mint egy nagy család – annak minden előnyével és hátrányával – az egészen egyedi és érdekes tapasztalat számomra. A másik feltűnő különbség számomra az, hogy amíg az angol színjátszás nagyon erősen szövegcentrikus, addig itt minden mondat, minden szó fizikai formát nyer a színész játékában. Hasonlóak voltak a tapasztalataim Németországban is és nem is tudom eldönteni, hogy ez a színészképzés vagy a nemzeti karakterek javára kell-e írnom. Angliában néha meg kell feszülnöm egy-egy olyan fizikai reakcióért amit itt zsigerből nyújtanak a színészek. Az ilyen tapasztalatok miatt érdemes fejest ugrani egy másik ország színházi kultúrájába.
S.C.: – Amit én eddig láttam, a Vízi Színház, a Porondszínház, az Ibsen Stúdiószínház és ez a jól működő színház a megyeszékhelyen, nos erre azt kell mondanom, hogy Angliában is becsületére válna bármelyik térségi központnak egy ilyen komoly színházi potenciál. Emellett látom, hogy a közönség szereti a színházát, ez pedig talán a legfontosabb.
– Rendezőként mennyire érzed a társulat támogatását?
C.R.: – Ez egy folyamat. Meg kell mondanom engem lenyűgözött az a magas szaktudás és elkötelezettség, amivel a színház minden területén találkoztam. Rendezőként a legnagyobb kihívás most az számomra, hogy nagyon sok ötletre és javaslatra nemet mondjak, amelyek tényleg jobbító szándékkal születnek, sőt egy-egy szakterületen egészen kitűnő részmegoldásokkal szolgálnának, viszont a koncepció egészét gyengítenék. Sajnos egyetlen építészeti remeket sem tervezett bizottság, egy erős vízió mindennek az alapja. Nem lehet mindig olyan megoldást garantálni, ami minden egyes alkotótársat maradéktalanul boldoggá tenne, viszont a színház sajnos nem demokratikus intézmény. Legvégül az én nevem kerül oda rendezőként és nem másik harminc név. Viszont kötelességem, hogy folyamatosan fenntartsam a nyílt és őszinte párbeszédet mindenkivel, akkor is, ha meg kell tagadnom valamit tőle, amit pedig láthatóan nagyon szeretne. Pontosan tudom, hogy milyen törékeny dolog a bizalom, viszont rendezőnek csak az menjen, aki képes nehéz döntéseket is meghozni.
– Hogyan ajánlanád a Lear királyt a nézőknek?
C.R.: – Shakespeare halott, viszont a művei élnek és nekünk küldetésünk, hogy életben is maradjanak. Kérdezik, hogy miért egy posztmodern világban játszódik a dráma. Shakespeare idejében ezek kortárs drámák voltak, ha tetszik jelmez nélkül játszották azokat a színészek a mindennapi ruháikban. Számomra a Lear király most is kortárs darab. Szeretném megtalálni az utat a nézők szívéhez úgy, hogy az most is beleremegjen bő ötszáz év elteltével. Egy tragédia felkavaró kell, hogy legyen, akkor érzem úgy, hogy nem hiába vettem meg rá a jegyet. A világnézetünket, vagy annak valamely részét a feje tetejére kell, hogy állítsa. Vállaljuk a kockázatot, hiszen mégiscsak ez a művészet lényege.
– A békéscsabai előadásban nem csak továbbfejlesztett hangrendszer fogja meglepni a nézőközönséget, de szó szerint bele fognak szagolni a puskaporba. Mi lesz a következő fejlesztési irány a színházi műfaj egészét tekintve?
S.C.: – Mostanra a digitális vetítések teljesen elfogadottakká váltak és valóban kitűnően szól a Békéscsabán épített surround hangrendszer is. Technikailag a színház a mozi a TV hatnak egymásra, de én mégis a különbséget emelném ki. Az élő előadást! Csak menjünk vissza a Globe-ba, Shakespeare idejében is megvoltak az effektek, Gloster megvakításánál pl. disznószemeket dobtak a közönség közé, a közönség pedig sikítozott, elvárta, hogy megrettentsék, elborzasszák ilyen módon – de nem ezért mentek színházba. Ha a színészek képesek igazi emberi érzelmeket mutatni és kelteni a közönségben, akkor van színház. A többi ezt kell, hogy támogassa.
Köles István Jr.
Névjegy:
Chris Rolls: Opera és színházi rendezőként végezett a Londonban a Middlesex University diákjaként. Pályáját 2005-ben kezdte. Azóta rendezett Moszkvában, Bangkokban, Németországban és Írországban is. 2011-ben Oliver-díjra jelölték a Les Parents Terribles rendezését. 2011-ben a London Evening Standard Színházi Díjra kapott jelölést a Kiemelkedő Újonc (Outstanding Newcomer) kategóriában.
Sean Crowley: A Royal Welsh College of Music and Drama tanszékvezető tanára, Wales legkeresettebb színházi dizájnere. Az elmúlt tizenegy évben Európa szerte 150 produkció viseli magán keze nyomát, köztük operák, színházi előadások TV műsorok. A Brit Színházi Dizájnerek Szövetségének elnöke.