A Mindentudás Színházi Egyetemének első előadójaként Prof. Dr. Gyenge Zoltánt, a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének vezető egyetemi tanárát köszönthette az Ibsen Stúdiószínház közönsége november 5-én 18 órától. A professzor A művészet születése címmel tartott egy bevezető, gondolkodásra serkentő előadást a képzőművészet, a zene, az irodalom, a színház és nem utolsósorban a filozófia segítségével.
Sokféleképpen lehetne erről az előadásról írni. Csak a tényekre hagyatkozva: eljött, megtartotta, még mindig gondolkozunk… Vagy akár egy egyetemi órajegyzet formájában: ajánlott szakirodalom – Gadamer Igazság és módszer című műve a filológiai hermeneutikáról (ld. az arisztotelészi mimézis újraértelmezése, alkotó-mű-befogadó és a mezők)… Vagy a művészetről elmélkedni, vagy a világról, vagy csak egyszerűen saját magunkról… – Az a jó ebben az előadássorozatban, hogy a választási lehetőség egyedül a hallgató kezében van. Amíg az egyetemen kötelezően hallgatjuk az órákat (s valljuk be, ami kötelező, az mindig egy „nem szeretem” viselkedési formával társul), addig itt szabadon fogadhatjuk és használhatjuk azt az információt, amit a kezünkbe adnak. Azt kezdünk vele, amit akarunk. S mivel azt kezdünk vele, amit akarunk, hát sokkalta jobban a sajátunknak érezzük, és – mit ad Isten! – gondolataink támadnak! Elkezd foglalkoztatni bennünket.
Mert könnyen kimondjuk: szép – nem szép, tetszik – nem tetszik (mai facebook-társadalmunkban inkább csak „tetszik”), de vajon meg is tudjuk fogalmazni, hogy miért? S egyáltalán: meg kell fogalmaznunk? Ha kimondjuk, közelebb kerülünk hozzá? Vagy éppen az ellenkezőjét váltja ki és veszít a hatásából? Van-e objektív művészetértelmezés? Ha a befogadás teljesen szubjektív, mi alapján kanonizálódnak a művek? Ha sok embernek tetszik valami, az már művészetnek nevezhető? És még több, és még több kérdés… amelyekre mindenki maga válaszol. Az előadás elindít, szempontokat villant fel, megmutat és feltár.
A művészet és művész fogalma, megítélése korról korra változik. Az ókorban képzett szakmunkások voltak az alkotók, a romantika korában zsenik, az avantgard idején a periférián lebegő bohémek, ma meg már úton útfélen művészekbe botlik az ember… A művész, a művészet az évszázadok alatt a szabadság szimbólumává vált. A diktatúrákban tükröződik ez leginkább, amikor mindkettő korlátozása szembeötlő. Hiszen a művészet célja nem lehet – mondja Hegel – a természet utánzása, a kedély felkeltése a tanítás vagy a morális jobbítás; „a művészetnek fel kell fednie az igazságot, be kell mutatnia azt, ami az emberi szívben megmozdul, mégpedig képszerű, konkrét formában”, ezt pedig csak szabadon teheti. De mi az igazság? Kinél van az igazság? Talán az emberi sorsban. Ezzel azonban mindenkinek saját magának kell szembenéznie. Egy műalkotás nem tesz mást, mint felvillant valamit ebből az igazságból. A többi már csak rajtunk múlik…
A Mindentudás Színházi Egyetemének következő előadását Dr. Czeglédi András egyetemi adjunktus az Ukronia és színház címmel december 3-án hallgathatják meg az érdeklődők az Ibsen Stúdiószínházban.
Fotó: Ignácz Bence/A-Team
