Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

A Művészetek Palotájában nagy sikert aratott a Békés Megyei Jókai Színház

Hír6.hu | Békés megye bemutatkozása alkalmával külön területet kapott a Békés Megyei Jókai Színház, amelynek munkáját Fekete Péter igazgató ismertette Budapesten, a Művészetek Palotájában. A tájékoztatóban elhangzottak egy része nem volt újdonság a hallgatóságnak, hiszen a teátrum azon intézmények közé tartozik, amely mára komoly országos, sőt nemzetközi hírnevet szerzett magának.

Hat terület van, amely miatt büszkék lehetünk magunkra – jelentette ki előadásában Fekete Péter. A kommunikáció, a rokon művészeti ágakkal tartott kapcsolat, a 2008-2009-es magyar évad, a nemzetközi kapcsolatok, a mobil színház és a néhány hónapja elindított Magyar Teátrum havilap az a hat dolog, ami elismerést vívott ki az utóbbi időben a színház számára.

A területek közül az igazgató kiemelte a belső kommunikációt, amelyet új alapokra helyezve még nem tökéletesítettek, de már más intézmények is jelezték, szívesen átvennék a modellt. Ennek lényege, hogy minden munkaállomáshoz számítógépet, internet elérhetőséget telepítettek. A belső kommunikáció e-mailben zajlik, így minden nyomon követhető, minden visszaellenőrizhető. A tavaly elkészült mobil porondszínházzal kapcsolatban a direktor kiemelte, ezzel nem kell helyet kérniük sehol, bárhova utazhatnak vele, bárhol felállíthatják, s így lényegében egy új színházzal gazdagodott a magyar kultúra. Fekete Péter kitért arra is, hogy a rokon művészeti ágakkal együttműködve olyan szellemi bázist, szakmai műhelyt kívánnak létrehozni, amely arculatot ad a városnak, a megyének.

Az ősszel kezdődött évadban indították el a Szomszédolást, amelynek lényege, hogy minden hónapban másik szomszédos ország kultúráját mutatják be. Ezzel többszörös sikert értek el eddig, hiszen a kulturális élet felpezsdítése mellett a meghívott országokban komoly publicitást, elismerést ért el a Békés Megyei Jókai Színház.

A közeljövő tervei között RendhagyÓra program beindítása szerepel. Ennek a programnak a „Betűéhségfokozás" címet adták, amely hűen tükrözi a célt. A rendhagyó irodalomórákkal az olvasás népszerűsítését, a tananyagban szereplő művek könnyebb megismerését, megértését tűzte ki célul a teátrum társulata. A készülő órák tematikájából ízelítőt adtak a színház művészei. A zsúfolásig megtelt terem közönsége megzenésített József Attila verset hallgathatott, majd különböző szerepjátékokat mutattak be a Pál Utca Fiúk részleteiből. Az interaktív, a jelenetekbe a közönséget is bevonó pillanatjátékok óriási sikert arattak.

Malatyinszki András
Fotó: Such Tamás

Forrás: Hír6.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás