Csörte-premier az Ibsen Stúdiószínházban
„Ment-e/ A könyvek által a világ elébb?” – kérdezte Vörösmarty kortársait a Gondolatok a könyvtárban című versében az 1840-es évek közepén. Mi meg eltűnődhetünk azon manapság, hogy a mobil telefon, az internet, a laptop, a skype, a gps szebbé, jobbá tette-e az életünket, tartalmasabbak-e emberi kapcsolataink a számítástechnikának köszönhetően.
Már el sem tudjuk képzelni a mindennapjainkat a pittyegő, villogó, sípoló szerkentyűk, állandó online, készenlét és elérhetőség, a világháló nélkül. Kétségtelenül hasznos, praktikus, fontos eszközök ezek; de csak eszközök, amelyeket ügyesen kell kezelni! Akinek kiskorától kezdve vagy napi 24 órájában természetes az együttélés az elektronikával, meg sem érti, hogy korunk forradalmi vívmánya az egyszerű emberben – aki a világ zajától távol él – miért kelt félelmet, miért erősíti fel a kiszolgáltatottság érzését.
A rendszeres felhasználók nem filozofálgatnak azon, hogy az életük mennyivel lett szebb, ők maguk jobbak, boldogabbak-e a technikának köszönhetően. Csak nyomogatnak és klikkelnek, hívást kezdeményeznek és fogadnak; és még jó, ha műveleteik megnevezésére egyáltalán keresnek és találnak magyar szavakat. A Jókai Színház legújabb premierje, a Csörte viszont rávilágít néhány izgalmas kérdésre, szembesítheti a nézőt saját korlátaival és még el is gondolkodtathatja a globalizált életminőségről.
Brestyánszki Boros Rozália neve és darabja nem ismeretlen a békéscsabai közönség előtt, hiszen a 2010-es drámaíróversenyen már találkoztunk a szabadkai írónővel és a napi sajtó ihlette, számlafizetési küzdelemről szóló művével. Az akkori egyéjszakás alkotás (a sorsolás után ennyi időt kapnak a szerzők az írásra) bemutatóján már látszott, a téma – a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelem – magában hordozza a kommunikációs szokásokból és az emberi kapcsolatok elidegenüléséből adódó feszültségeket is. Ez utóbbi kapott most nagyobb hangsúlyt a korábbi versenymű átdolgozásakor és színre vitelekor. Az Ibsen Stúdiószínházban pénteken az író által átformált darab premierjét láthatta a közönség, az előadást Fekete Péter rendezte, és négy kiváló színész alakítása tette szórakoztatóvá, élvezetessé.
Azon túl, hogy a poénos szövegeken és a nézőket is megmozgató játékon jókat nevettünk, a napjainkban játszódó történettel sikerült mély emberi érzelmeket, fájdalmakat, konfliktusokat is felvillantani. Egyfelől csúcstechnika, csillogás, villogás, show-business és sztárparádé; másfelől egy világvégi, teljesen elmaradott, lepukkant kisfalu, annak alig látogatott kocsmája, illetve a szegénységről, sivárságról árulkodó lakás.
Maci kocsmáros, Bogi otthon kötöget. Mindketten meglehetősen kiábrándultak, belenyugodtak sorsukba, hogy velük már aligha történhet bármi jó ebben az életben. Józsi próbálja őket felrázni, színt, fényt csempészni a faluba, énekversenyt szervez, hogy bekerüljenek a tévé által a köztudatba. Persze semmi nem megy pénz nélkül, az meg neki nincs. Az öregtől próbál kérni, aki először nem hajlandó belemenni a záloghitelbe, aztán a fia kedvéért mégis megteszi. Bogi egyetlen vágya, hogy Pétertől levelet kapjon, igazi postai levelet; ám a hűtlen gyermek nagyon elfoglalt, nem ér rá írogatni, inkább mobil telefont és laptopot küld az anyjának. Józsi és Vivi segít az asszonynak – nem sok sikerrel – az új technika beüzemelésében. Ebből lesz a baj: akkora számla, amit Bogi képtelen kifizetni!
A modern technika tehát, ahelyett hogy segítene, egyre inkább rátelepszik a szereplőkre, akiknek ellenállása, küzdelme (végül az életükért) egyre kétségbeesettebb, kilátástalanabb. Az első felvonásban a telefon, a laptop és a skype a fő ellenség, a másodikban hozzájön még a GPS vezérelte autó és a telefonos kisasszony az üveg burában, a gépi hang, amivel végképp nem lehet kapcsolatot teremteni. A kocsi haladását imitáló körforgás és a magasból leengedett fülke jól jelzi: ez a technika végképp eluralkodott az emberek felett, megalázta, legyőzte őket.
Ellentétekre épül az előadás: technikai csodák, látványos show és villogás az egyik oldalon, és reménytelenség, halál a másikon – a Csörtében. „Világ és vakság egy hitvány lapon!/…Irtózatos hazudság mindenütt!” – így a párhuzam Vörösmarty Mihály versében. A csillogásról, villogásról szól az énekverseny, de nem tudjuk meg, ki a győztes, ki nyeri a százezer forintot. A szervezkedés kudarcba fullad, elnyomja Bogi drámája a számla miatt. A faluban minden marad a régiben, a fiatalok már elmentek itthonról, az öregek élnek itt, amíg meg nem halnak.
Hogy elégedettek, boldogok-e? Nehéz elképzelni. De lehet, hogy nekik elég egy kávé vagy fröccs a kocsmában, no meg pár jó szó. Többre nem vágynak. Bogi és Maci életét, ahogyan a faluét sem változtatta meg a mobil, a skype. Talán a fiatalokat hozzásegítette a modern technika a felismeréshez, hogy ők már ne elégedjenek meg ezzel a sivársággal, utazzanak el és próbálkozzanak, sőt akár kockáztassanak máshol.
Kara Tünde nagyon megható, megrázó alakítást nyújt, ahogyan Bogi figuráját ábrázolja, a magányos asszony ragaszkodását a fiához és kétségbeesett küzdelmét az elektronika ellen. Katkó Ferenc Macija szintén telitalálat: kevés szóval, inkább maciszemekkel, ábrázattal és mozgással játssza szerepét. Mindkét alakítás mélységesen emberi, ezért meggyőző, hiteles. Gulyás Attila (Józsi) és Liszi Melinda (Vivi) fiatalos lendületével ügyes ellenpontja az idősebb, lemondó, elfásult korosztálynak.
Az ezredforduló slágerei szólnak, Papp Janó jelmezei a szürkeség és a csillogás ellentétére épülnek. AZ Ibsen Stúdiószínház játszóhelyét merészen feldarabolta a díszletekkel Fekete Péter: egyik oldalon a kocsma, másikon a szoba, középen a porond, énekverseny, stúdió, autó, callcenter. Mindez a nézők között, karnyújtásnyira, amit már persze kamaradaraboknál megszokhattunk.
A címekről! A csörte pengeváltást jelent a vívásban, szópárbajt a színpadon; ma akár hangzavart, csatornazajt a túl zsúfolt elektronizált világban. Nekem ennek ellenére kicsit régies hangzású, népies ízű kifejezés. Ellentétben az alcímmel, ami csupa idegen szó! Karaoke sztárbazár. Kimondani sem könnyű. Ezt az indiános vagy keleti eredetű nevet kapta a show, a kocsmai éneklés, ahol bárki dalra fakadhat, vagyis az alcím utal az előadás „játék a játékban” részére. Ezt is megfejtettük. De mi van a sztárbazárral?!
Ha már bazár, nem is születhetnek igazi sztárok, csillagok, inkább csak celebek… Helyben vagyunk: a feltupírozott, blikkfangba csomagolt semmi, ami „jótékonyan” eltereli a figyelmet a valódi bajokról, például a nyomorról, amiben Maci és Bogi él ott az Isten háta mögött. Csörte, pengeváltás, szópárbaj. Ha valaki csörtet, az nem megy halkan, csak hangosan. S ami hangos, harsány, csillog, villog, pittyeg, kattog, az attól még nem hasznosabb, nem érdekesebb, nem hihetőbb; nem biztos, hogy igaz.
A keserűség és a kiábrándultság miatt nevezi Vörösmarty „az emberiség elhányt rongyainak”, „országok rongyának”, „lomnak” a könyveket, amelyek nagyon is kellenek – írja ugyanott. Biztatásnak, iránytűnek, vigasznak, ahogyan a színdarabok is minden korban, így ma is, hiszen az olvasmányok és a színművek a maradandó értékekre figyelmeztetnek. S minden könyv, színmű vagy technikai vívmány annyit ér, amennyire képes jó irányba befolyásolni életminőségünket, gazdagabbá tenni a lelkünket és emberi kapcsolatainkat, igazságosabbá korunk társadalmát.
Niedzielsky Katalin