Magyar Hírlap | Brestyánszky Boros Rozália, a Szabadkai Népszínház magyar társulatának dramaturgja nem ismeretlen Békéscsabán: 2010-ben a Magyar Drámaíró Versenyen már bizonyította drámaírói képességeit, egy újságcikk alapján egyetlen éjszaka alatt megírt egy színdarabot.
„Miért nevez be, magát nevetségessé téve, boldog-boldogtalan egy lehetetlenül gagyi tévés vetélkedőbe a fődíj ígéretén kívül, mely számukra elképzelhetetlenül nagy összeg, háromszázezer forint? Hogy történhet meg, hogy valaki épp háromszázezer forintos számlát roamingozik össze a fia által küldött laptopon anélkül, hogy ismerné annak a működését? Generációk, egymástól végzetesen eltávolodott világok találkoznak össze pillanatokra ebben a különös darabban, és mennek el könyörtelenül, tehetetlenül egymás mellett. Az erkölcsi és gazdasági fellendülésből végül semmi se lesz. De mi marad utána a csalódáson, a kapcsolatok lehetetlenségének felismerésén túl?” – így foglalja össze a műsorfüzet azokat a kérdéseket, amelyekre a nézőnek választ kellene kapnia az előadásban. Fekete Péter rendezésében arra döbbenünk rá, hogy nincsenek jó válaszaink, mert a valóság, a kis falu lakosaira zúdult szegénység sokkal erőteljesebb, mint a valóság őstalaján termett álmok.
Fekete Péter tud annyit a színházról, hogy a néző nem konferenciázni akar, szeretne úgy döbbenni rá a tanulságokra, esetünkben arra, hogy nincsenek jó válaszaink a jól feltett kérdésekre, hanem szórakozva részt venni az előadásban. Az Ibsen Ház parányi színpadán talál helyet magának egy kocsmapult, egy szegény asszony otthona, akinek van két fia és egy férje, meg nincs is, egy asszony, aki nem akar mást, mint korszerűtlennek látszó kötőgépével, becsületes munkával pénzt keresni, kapcsolatot tartani külföldön élő fiával. Sorsa megpecsételődött. Kara Tünde úgy adja ezt a sorsos asszonyt, hogy igazán csak vele érezhet együtt a néző. Úgy porszürke, hogy színésznőként ragyog. Méltó partnere Gulyás Attila, aki remeknek látszó ötletét képes elő is adni, jól énekel és mozog a meg nem valósítható álmaiban. Katkó Ferenc bumfordi kocsmárosként is kiharcolja a publikum figyelmét, a valahai asszonyfalóból igazi férfit formál. Liszi Melinda fiatal nője úgy jön-megy a világban, hogy érezzük sorsát, az örök otthontalanságot.
Gulyás Levente zenei szerkesztőként Kara Tündét ajándékozza meg egy felejthetetlen jelenettel: a művésznő úgy ad elő egy népdalt, hogy egyszerre bugyog föl a fáradtság, a szomorúság és a szépség. Mert igazából erről, a hiábavaló fáradságról, a megélt szomorúságról, az áhított szépségről szól Fekete Péter hatásos rendezése.
Apáti Miklós
Forrás: Magyar Hírlap