Csütörtökön este egy olyan dalestre került sor a TeÁtriumban, amelyen Kovács Edit Domján Edit- és Gálfy Gyűrű-díjas színművésznő, Galambos Hajnalka énekművész és Rázga Áron zongoraművész idézte meg a közönségnek Maria Malibran spanyol énekművész, zeneszerző életét dalban és prózában. A vendégeket Nagy Krisztina, a Filharmónia Békés megyei irodavezetője köszöntötte.
A dalesten izgalmas, színes történeteken, anekdotákon keresztül ismerkedhettünk meg a romantika dívájával és a felcsendülő operaáriák segítségével bepillantást nyerhettünk munkásságába is.
A spanyol mezzo-szoprán Maria Malibran tragikusan rövid pályafutása csodálatra és ítélkezésre egyformán alkalmat adott a kortársaknak. Alakításait rendkívüli energia és intenzitás, hangját átható szín és különleges terjedelem jellemezte (mezzo-szoprán létére szoprán szerepeket is énekelt), boszorkányos koloratúra-technikája pedig a legnehezebb szólamok előadására is képessé tette. Sokoldalú volt: nemcsak énekelt, festett és zenét is szerzett. Szenvedélyes jellem, viharos, konfliktusvállaló életvitellel: dacos és harcias, ha kellett, uralkodókkal is szembeszegült. Halálát baleset okozta: huszonnyolc évesen, 1836 áprilisában egy angliai vadászaton leesett egy megbokrosodott lóról, és belső sérüléseket szenvedett. Fájdalmai ellenére nem mondta le fellépéseit, és négy hónappal később, Manchesterben egy nehéz koncert megerőltetéseibe belehalt.
A spanyol mezzo-szoprán Maria Malibran énekművészről a fentieken túl is sok érdekességeket tudhatott meg a TeÁtrium közönsége Kovács Edit színművésznőtől, miközben Galambos Hajnalka és Rázga Áron a muzsikán keresztül idézte meg őt. Hallhattuk többek között Zerlina áriáját, Amina áriáját, a Casta Dívát, legvégül pedig Anna imáját. Galambos Hajnalka csodálatos hangi adottságait hallatlan biztonsággal használta ki, és olyan szuggesztivitással, olyan személyes kisugárzással volt jelen a pódiumon, amellyel csak a legnagyobbak rendelkeznek. Rázga Áron zongoraművész érzékenyen működött együtt a magabiztos énekművésszel, remek tempókkal, karakteres megszólalásokkal valódi társa lett Galambos Hajnalkának. Hosszú percekig tartó, zúgó tapsvolt a jutalom.
Rendkívüli élmény volt ez a dalest: az észnek erőt, a szívnek meleget adott. Őszinte köszönet érte!
Video: JókaiFilm