Közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, de többek között élsportolók, alkalmi társulások, nagymamák és ovisok is megálltak pár percre a Költészet napján, és csatlakoztak a 24 órás versmaratonhoz az Ibsen Ház udvarán. Erre az alkalomra érkezett Békéscsabára Dr. Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi megyéspüspök is, hogy a záró órában, díszvendégként, Sík Sándor: Legyen jobb a világ című versét elmondja az egybegyűlteknek.
Megtisztelő, hogy Vantara Gyula, városunk polgármestere és Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke mellett, a kezdeményezéshez az első hívó szóra csatlakozott dr. Kiss Rigó László megyéspüspök úr is.
Dr. Kiss-Rigó László természetesnek vette, hogy részt vesz egy ilyen rendezvényen, mert, ahogy fogalmazott, minden jó szándékú ember a kultúra szolgálatával saját magát is gazdagítja, mint ahogy közösségének tagjait is. „ Ez most egy alkalmi közösséggé formálódó társaság volt: 24 órára nagyon szép tanúságot téve a kultúra szeretetéről, tiszteletéről és szolgálatáról. „ – nyilatkozta.
Közel fél ezer embert mozgatott meg a 24 órás Versfolyam, amelyhez a közjogi méltóságok, közéleti szereplők mellett sokan mások is csatlakoztak – a nagyon késői vagy túlságosan korai órák ellenére is: Rubold Ödön Jászay-díjas színművész például kora hajnalban, városunk női kézilabda csapata pedig korán reggel kezdte a verselést, ahogy a Csabai Kolbász Klub elnöke és a megyei fővadász úr is.
Külön köszönet illeti a Szlovák, a Belvárosi, a Lencsési, a Jankay, a Zeneművészeti, a Kemény Gábor iskolák tanulóit, akik példaértékű viselkedésükkel, élményt adó szavalataikkal, hosszú félórákra ott marasztalták az Ibsen Ház udvarára tévedőket.
A pindurka óvodásokról már nem is beszélve, akik a Lencsési és Kölcsey úti-Ligeti Sori Ovikból érkeztek, és nem egyszer úgy megszeppentek, hogy a pódiumon csak az óvónénik ölelő karjaiban voltak hajlandóak elmondani a már megtanult rímeket.
Köszönet illeti a Színitanodát, a Gitárklubot, Hevesi Imre, Vitéz László és Borsodi László zenészeket, valamint a Hétpróbás néptáncosokat, amiért színvonalas műsorukkal tovább emelték a versmaraton fényét.
A 24 órában a Jókai színház színészein, rendezőin, színész hallgatóin kívül mondott verset irodalmár, koreográfus, könyvtáros, óvónéni, újságíró, gyógyszerész, képzőművész, politikus, alkalmi baráti társulás a Sárrétről, tanár, köztisztviselő, zenész, orvos, ügyvéd, táncos, grafikus, Ady Endre rokona, még felsorolni is nehéz!
Mégis e sorok írójának a legnagyobb meglepetést egy kolléganője okozta a szomszéd irodából, aki úgy mond Pilinszkyt, ahogy senki más…
Jó lenne egy év múlva mindenkivel újra együtt verselni, picit újra megállni ebben a rohanásban. Ugye találkozunk jövőre is?