1. Egy év kihagyással újra itt. Állati jó. Blogírói emlékem 2011-ből: áll egy csapat a direktorával a színészbüfében, és taps, ováció, pedig csak nevek hangzanak el. Ráadásul korán van, szombat reggel. A helyzet most pontosan ugyanez, csak dél van, és 2013, és az arcok se mind ugyanazok. Akár előző este, ezúttal is húzás a program, cilinderből, ki hol próbál, s milyen sorrendben lépnek a csapatok a nagyszínpadra – már most vasárnap hat óra van, pedig épp csak kezdetét veszi a verseny. Bár senki se hívja annak. Aztán: ki kit vesz fel még maga mellé, kell-e vendégművész, érdemes-e húzni a megszületett darabokból, s persze mikor ebédelünk. Üres gyomorral dolgozni nem lehet. De előtte még az olvasópróbák.
A zöld csapattal ülök, az asztalfőn Bozsik Yvette rendező, jobbján szerzőnk, Kiss Judit Ágnes. Az olvasópróba ugyan valóban szövegolvasást jelent, de az összehangolt, közös fejtörésre épülő munka, ami a büfében elkezdődött, itt, az Ibsen Stúdiószínházban is folytatódik. Kiss Judit Ágnes fölvezeti a szöveget, Bozsik Yvette hozzáteszi a magáét, és mehet is az olvasás. Közben meg-megállnak, nevetgélnek, értelmeznek, továbbgondolnak. „Rögtön volt ötletem, megvolt a szerkezet, a szereplők, a sajtóhír extrém mondatait pedig egy az egyben átemeltem a darab szövegébe, s mivel lírikusként álltam hozzá, dalszöveget illesztettem bele, versbetéteket, ugyanakkor nem csak ennyi benne a líra, nem csupán ettől lírai, mert elemeltem, stilizáltam is.” Mondja a szerző egy szuszra Donorszívek című még meleg darabjáról, a színészbüfé elhagyása előtti pillanatokban.
Az olvasópróba és az ebéd közötti majdnem légüres tér a felvillanó ötleteké: ide-oda gördülő kórházi ágy szimbolizálná az autókat és a folytonos mozgást-térváltást, van-e ilyen ágy, van, de kereke nincs, az nem jó, van-e valaki, aki tudna szerelni rá, van, de nem volna-e célszerűbb, ha a Pista segítségét vennénk igénybe, aki a kórháztól kölcsönözne vagy hármat, vannak kapcsolatai, rendben, lóghatnak-e hátul, fent figurák, és ha ez is működik, akkor már csak. És ezután nagyon sok „akkor már csak” következik. Hogy lesz-e kórházi ágy, lógnak-e majd figurák hátul, és hogyan áll össze egy sejthetően színes, közönségszórakoztató, nem kevés helyen kacagtató poénokkal fűszerezett előadássá Kiss Judit Ágnes legfrissebb, a zölddel jelölt csapatnak pedig első és utolsó darabja, az hamarosan a nézők számára is kiderül.
Mielőtt bevadulna a próba, elcsíptem néhány szereplőt. Földes Eszter arról beszélt, hogy először jár Békéscsabán, de olyan barátságos légkör vette körül az első pillanattól, hogy máris itthon érzi magát. A darab pedig: kortárs. Komáromi Anett változatos, izgalmas szövegnek gondolja a Donorszíveket, tetejében minden happy, a csapat, veregeti meg a vállam, nyerő, jobb, ha tudom, tényleg. Babócsai Réka szerint nem egyszerű feladat előtt állnak, főleg hogy csak ennyi idő áll rendelkezésükre, de várja, jó lesz. Szabó Lajos csak egy szót mond, egy műfajét, és nem tudunk nem egyetérteni: rocktragédia.
