Szophoklész Antigoné című drámája időről-időre felbukkan a világ színpadain, nem kétséges tehát, hogy olyan aktualitásokat hordoz, melyek időről-időre arra késztetik a rendezőket, hogy valamifajta ókori fátylon keresztül beszéljenek nekünk – a jelenről. Színházunkban az évad második felében állítja színpadra Merő Béla, színész-szakos osztályát is bevonva a munkába, a több mint kétezer éves művet.
A bennünket megkereső pedagógusok javaslatára térünk vissza a négy évvel ezelőtti formához, amikor is – ugyancsak Merő Béla rendezésében – Vörösmarty Csongor és Tünde című költői játékát mutattuk be olyan formában, hogy a diákoknak és tanároknak lehetőséget adtunk a próbamunkába történő betekintésbe – mondta el Fekete Péter az olvasópróbát elindító beszédében. – Azért esett a választás az Antigonéra, mert, elsősorban kötelező olvasmányként, életében legalább egyszer, mindenki találkozik ezzel a darabbal. Fontosnak tartjuk, hogy a történetet közelebb hozzuk a tizenévesekhez, ám úgy, hogy a bemutatott mű ne veszítsen irodalmi értékéből.
Az Antigoné című mű a thébai mondakör egyik epizódját dolgozza fel, mely két értékrend összeütközését állítja a középpontjába. A konfliktus Eteoklész és Polüneikész halálának különböző megítélése miatt bontakozik ki. Oidipusz király fiai egymás ellen harcoltak, és egymás keze által estek el. Polüneikész volt az, aki – bár jogos trónkövetelése okán – a hazája ellen harcolt, ezért Kreón megtiltotta, hogy eltemessék. Antigoné a király parancsa ellenére mégis eltemeti testvérét. Ahhoz, hogy mélyebben megértsük ezt a művet, ismernünk kell Oidipusz király történetét is, illetve, szinte a teljes thébai mondakört.
Az Antigoné-Kreón konfliktus legtöbbünk számára ma is világos és áttekinthető, ám a kardalok mitológiai utalásai már távoliak és az azonnali megértéshez bonyolultnak tűnnek. A színjáték érdekessége, hogy előadásunkban a minimálisra redukáltuk a kar szerepét – avatta be a jelenlévőket Merő Béla a terveibe. Rituális színházat szeretnék csinálni, ami lehet, hogy korszerűtlen tűnik, de, az én felfogásomban, az Antigonét ma sem lehet másképpen színpadra vinni.
Az ókori görög drámák történetében Szophoklész az egyik meghatározó minta, sok esetben a mérce. Két legismertebb művének titka a bennük felvetett kérdések megválaszolhatatlansága. Az alapkonfliktust kiváltó esemény a darabok kezdetekor már megtörtént, a cselekmény lényege a múlt feltárásának a folyamata.
A rendező segítségére van állandó munkatársa, Zalán Tibor író-dramaturg, aki jelentős húzásokkal járult hozzá a cselekményvonal kiemeléséhez, illetve, a mű érthetőségének megkönnyítéséhez. Nagyon fontosnak tartja – mondta el – hogy a monológszerű megnyilvánulások és a pergő párbeszédek pontosan kimért váltakozása élőbbé, élvezhetőbb ritmusúvá tegyék a súlyos mondanivalókkal terhes darabot.
Kreón és Antigoné harca az államérdek és a függetlenségét, véleményét bátran vállaló ember küzdelme. Egymást megtűrő együttélésük kudarcra van ítélve, hiszen az emberiség története tele van ilyen kísérletekkel. És ez kétezer éve semmit nem változott…
Nem kevés alkotómunkát és gondolati kísérletezést követelnek az elkövetkező hónapok, de a produkció jó kezekben van – húzta alá zárszóként az elhangzottakat Fekete Péter színidirektor. Egy remekmű színpadra állításakor mindig az a kérdés, hogy a rendező hozzá tudja-e tenni azt a többletet, amelyet a saját korának az olvasata kikényszerít belőle… Februárban mindez kiderül. A munka, mindenesetre, az olvasópróbával a mai napon elkezdődött.
Fotó: Csirke I./A-Team