fbpx Az Ősvigasztalás Erdélyben - a pápalátogatáshoz kapcsolódva | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. május 28., kedd      12:01

Jelenlegi hely


Az Ősvigasztalás Erdélyben - a pápalátogatáshoz kapcsolódva


Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház három erdélyi helyszínen 2019 júniusában, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásához kapcsolódva.

Ferenc pápa apostoli látogatására május 31. és június 2. között kerül sor, melynek részeként szentmisét tart június 1-jén Csíksomlyón. A pápalátogatás kitűnő lehetőség a székelység megmaradásának vizsgálatára a keresztény hit alapkérdéseinek fényében. A bemutatásra kijelölt erdélyi helyszíneken – Kézdivásárhelyen, a Városi Színházban június 3-án, Nagyszalontán június 24-én és Aradon június 25-én – tartandó előadások a maradandó értékek felmutatásával képesek elmélyíteni a magyar és a román nép közötti barátságot.A székelység egyik legnagyobb és leghűségesebb írója, Tamási Áron 1924-ben, amerikai emigrációjában írta meg drámáját egy kolozsvári pályázatra. Az első világháborút követően műve a reményt és a túlélés esélyét fogalmazta meg konkrét útmutató formájában: a világban uralkodó zűrzavar és káosz ellen csakis az ősi erkölcsi törvényekhez való visszatérés, az ember és a természet harmóniájának helyreállítása lehet a megoldás. A legnemesebb kulturális hagyományainkhoz kell visszanyúlni, különben elvész és kihal a nemzet; Tamási művével vigasztalni és üzenni szeretett volna egyidejűleg, kifejezve a szó és az összetartozás erejébe vetett hitét. A darab középpontjában két világ összeütközése áll: az ősmagyarság és az átvett keresztény értékrend törvényeinek találkozása. Az Ősvigasztalás a negatív állapotból kivezető megoldást, a tiszta erkölcsiséget szimbolizálja.A Békéscsabai Jókai Színház előadását Béres László rendezte, a bemutató 2017 szeptemberében volt. A főbb szerepekben Kovács Frigyest (Jászai Mari-díjas), Csurulya Csongort, Szélyes Imrét (Jászai Mari-díjas), Liszi Melindát, Gulyás Attilát láthatja a közönség.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Fotó: A-TEAM

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2019. június
 

Keresés

Keresés űrlap