Különleges élménnyel várja a színház világa iránt érdeklődőket az a rendhagyó produkció-sorozatunk, amelyben Szophoklész Antigonéja köré szerveződve, különféle aspektusból pillanthatunk be a színház világába. A részletekről kérdeztük Merő Béla rendezőt.
Mi az a „beavató színház” és miért tartja fontosnak ezt a fajta színházi formát?
A színház az „itt és most” művészete. Ez többek között azt jelenti, hogy egy adott előadás csak addig élhet, amíg az azt létrehozó együttes létezik. Mi nem rakhatjuk el a fiókba a produkcióinkat (mint írók a kézirataikat) annak érdekében, hogy megvárjuk, mikorra lesz annak befogadására alkalmas publikumunk. A színház emiatt nagymértékben függ az adott közönség műveltségétől és ízlésétől. Tehát annyira lehetünk szabadok, amennyire a nézőink ezt lehetővé teszik. Emiatt fontos célkitűzésünk, hogy színházértő közönség üljön a nézőterünkön. Ez a vezérlő gondolat az alapja az úgynevezett beavató színházi előadásoknak. Úgy vélem, ennek érdekében közösen kell dolgoznunk az iskolákkal.
Klasszikus értelemben a „beavató színház” lényege az, hogy egy teljes értékű előadást hozunk létre, de úgy, hogy az alkalmas legyen arra, hogy a rendező vezényletével a nézők jelenlétében újrajátsszunk egy-egy jelenetet, akár más és más koncepció szellemében, hogy kiemeljük a dramaturgiai fordulópontokat, hogy a dráma mint irodalmi műalkotás és a színházi előadás közötti különbségekre felhívjuk a figyelmet, hogy a színház nyelvének sajátosságait elemezzük…
Zalaegerszegen, mikor 1982-ben színházat alapítottunk Ruszt Józseffel, az elmúlt időszak hazai színházművészetének egyik kimagasló rendezőjével (mesteremmel és barátommal) a beavató előadásokra építettük a majdani közönségünk megszervezését. Az első időszakban évente három kötelező olvasmányt állítottunk színpadra. A pedagógusok örültek annak, hogy segítséget kaptak az iskolai teendők elvégzéséhez, hogy színházi aspektusú drámaelemzésekkel találkozhattak a nebulók – s mi örültünk annak, hogy évről-évre egyre több bérletes nézőnk lett, hogy hagyomány lett a színházbajárás, s mára már az akkori nézőink gyermekei is a nézőtéren ülnek.
Ezért is fontos nekünk most Békéscsabán évről-évre a beavató előadások létrehozása. Reméljük, hogy érdekes az, amit pillanatnyilag teszünk, s bízunk abban, a gazdasági recesszió ellenére folyamatosan növekszik közönségünk létszáma.
Milyen állomásai lesznek a beavató bérletnek?
A bérletnek hat állomása van. Az első stáción éppen tegnap jutottunk túl. A színházművészet sajátosságaival foglalkoztunk játékos formában. Színinövendékeinkkel különféle jeleneteket mutattunk be. Ezek szolgáltak például a színházművészet törvényszerűségeinek illusztrálására.
A második találkozón az ókori görög színházzal foglalkozunk. Nem az Interneten bárki által elérhető információkat adjuk közre, hanem megpróbáljuk megfejteni: hogyan játszhattak akkoriban, milyen sajátosságai voltak az előadásmódnak… Ehhez bizonyítékképpen tragédiarészleteket és egy szatírjátékot adunk elő. Aztán két alkalommal az Antigoné nyilvános próbáján vesznek részt látogatóink. Ekkor a darab színházi értelemben vett megközelítésére kerül sor, a mű mai színreállításának problémáit tárjuk föl – természetesen a hallgatóság kérdéseinek figyelembevételével.Végül a tragédia premierjére kerül sor, s utána közönségtalálkozót tartunk. A hatodik alkalom ajándék bérleteseink számára: az általuk kiválasztott valamelyik bemutatónk nyilvános főpróbáját tekinthetik meg.
Miért éppen az Antigonét választották?
Az előzőekből már részint kiderült: kötelező irodalom, s így kapcsolódhatunk az iskolai tananyaghoz. Másrész pedig rendkívül érdekes az ókori görög színház világa. Rengeteg hamis kép s nem teljes értékű ismeret kering erről a korról. Mint embert érdekel az ókori Görögország aranykora, mivel az emberiség egyik legizgalmasabb korszaka volt ez, az igazi demokráciából erjedő szellemi és művészi szabadság világa; mint művészt izgat az a színház, amikor a polgárok úgy jártak oda, mint misére, s az előadások révén beavatási szertartásokon, rítusokon vehettek részt. Az Antigoné nagyszerű példázata mindennek.
Az előadások szórakoztató, interaktív formában gazdagíthatják a felső tagozatos, valamint a középiskolás diákok ismereteit, de számot tartanak a különleges színházi csemegét kedvelő felnőtt nézőink érdeklődésére is. Jegyek még válthatók a teátrum szervezőirodájában!