A Süsü, a sárkány zenés mesejáték zeneszerzője, Bergendy István is kiváncsi volt a békéscsabai bemutatóra. A próba után, a premier előtt beszélgettünk az alkotóval, aki nemsokára színpadra is lépett hangszerével.
-A Süsü bemutatók sorában hol helyezkedik el a Békés megyei?
B.I.: – Hűha, ez nehéz kérdés. Fejből nem tudom megmondani talán a hét-nyolcadik színházi Süsü előadás ez a darab 1977-es megszületése óta. Nekem nyilván nagyon emlékezetes az eredeti Vidám színpadbeli előadás, hiszen ott Bodrogi Gyula volt Süsü, és mi a zenészek voltunk a színpadon a várnépe, a katonaság, tűzoltóság. Azt az előadást főleg pantomimesek játszották még, nagyon élveztük. Tetszett az Egri Harlekin Bábszínház csak bábokra komponált előadása is, de játszották ezen kívül vidéken sokfelé, sőt Erdélyben is. A modern előadások közül ez a koprodukció, amelynek a komárnói előadás képezi az alapját talán a kedvencem.
-Mi különbözteti meg az alkotó számára ezeket az előadásokat?
B.I.: -Talán a mondanivaló hitelessége. A most sajnos megszűnni készülő József Attila Színházban volt egy bemutató, hadd ne mondjam el a fiatal rendező hölgy nevét, aki kitalált egy kerettörténetet az előadáshoz. Naponta jöttek tőle az újabb és újabb ötletek a történet átalakítására, és volt egy pont, ahol én megkérdeztem tőle: – Szerinted miről szól a Süsü, a sárkány? Azt válaszolta: – Süsü keresi az identitását.
Én attól a ponttól nem tudtam vele tartani, mert szerintem, sem a nemi, sem a faji, sem a vallási identitásról nem szólhat ez a mese. Persze, létezhet művészi- alkotói szabadság az értelmezésben is, de számomra ez egyértelműen egy jószívű behemótról szól, aki mindig mindenkinek jót akar, akinek a szándékai teljesen tiszták, csak a megvalósításukba csúszik mindig valamilyen hiba. Remélem, hogy mindannyiunkban él egy ilyen tiszta szív valahol.
– Felnőtt ezen a mesén már másfél-két generáció. Bergendy Istvánnak mi volt a legmeglepőbb visszajelzés nézői részről az elmúlt harmincnégy évben?
B. I.: -Szabó Attila, aki a TV sorozatot rendezte, készített ebből meselemezt is. Manapság ezeket újra feltalálják és hangoskönyvnek nevezik, de mindenesetre nagyon szerette ezeket is a közönség. Egyik este ültem otthon, éjfél előtt kicsivel csengett a telefon. Egy nagyon komoly ügyvéd ismerősöm, egy szerető, de sajnos gyermektelen házaspár férfitagja hívott. Meghatott hangon mondta, hogy a feleségével aznap este kikapcsolták a TV-t. Leültek és végighallgatták a lemezeket, és csak megköszönni tudják az élményt. Ahogy ő fogalmazott: együtt töltöttük az estét. Beengedtek a szívükbe. Ennél nagyobb elismerésre művészként, nem tudom vágyhatom-e.
