Aki karácsonyra színházbérletet kap ajándékba, igazán jól járhat. A Jókai színház rugalmas bérleteivel, még három előadást tekinthet meg, kedvezményes áron, és jó helyekről. A tavaszi kínálatunk is joggal számíthat a Békés megyei emberek figyelmére.
A klasszikus évad kínálata – nyugodtan kijelenthetjük – ez idáig találkozott a színház közönségének ízlésével. A Csárdáskirálynő előadást megelőzően sorok kanyarogtak a jegypénztár előtt és így is sokan már előjegyzést tudtak kérni a tavaszi előadásokra – amelyeket így már tervbe vett a színház vezetése – de nem tudták ősszel megnézni a klasszikus operettet. A Lúdas Matyi és a Hetvenkedő is elnyerte a nézők tetszését, de az évad még csak a felénél sem tart. A Jókai színház továbbra is szeretné, hogy akik csak most tudnak bekapcsolódni az évadba, azok három előadást még kedvezményesen tekinthessenek meg Teátrumunkban. A most vásárolható felnőtt bérletekkel még választhatnak a Hetvenkedő és a Színházkomédia című színpadi játékok közül kedvükre valót, januárban már várja nézőinket a Stuart Mária című nagyszabású történelmi dráma a főszerepben Dobó Katával és Kovács Edittel, valamint bérlettel biztosított a hely a Porondszínház nézőterén is, ahol a La Mancha lovagja című musicalt mutatjuk be májusban. A karácsonyfa alá tehát sok-sok élményt helyezhetnek oda kedvesüknek, és ami a legjobb nem is csak egy, de legalább három alkalommal okoznak még örömöt szeretteiknek a nyárig bezárólag, a bérletes nézőknek szóló egyéb kedvezmények mellett.
Junior