Június 1-jén, délután két órakor Békéscsabán, a Berényi úti temetőben végső búcsút vettünk Kecskeméti Ferenctől, a Békés Megyei Jókai Színház egykori legendás férfiszabójától, aki 1983-ig szolgálta a békéscsabai földi színházi életet, és 2010. május 22-én, 86 éves korában „szerződött az égi társulatba”. A gyászoló család mellett színészek, színházi szakemberek vettek végső búcsút egykori munkatársuktól, barátjuktól.
Kecskeméti Ferenc kitűnő színházi szakember volt. Keze munkáját számtalan ma is hordható, elnyűhetetlen frakk, szmoking, „spanyolgallér” – ami egyik specialitása volt – és más öltözet dicséri a Jókai Színház jelmezraktárában, és civil ruhák idősebb színészek, kollégák ruhatárában országszerte, hiszen a békéscsabai mellett a Gyulai Várszínháznak is évekig dolgozott, és arra is mindig maradt ideje, hogy a vendégművészek magán-megrendeléseinek is eleget tegyen. Az általa készített színpadi ruhákba nem kellett – szükség szerint – utólag zsebeket varrni, mert azok akár egy utcai ruhában, eleve benne voltak, szolgálva viselőjük, az általa nagyon szeretett színészek kényelmét. Mint az a régi fotón is látható nem csak készítette, hanem olykor viselte is a jelmezeket, hiszen a régi időkben a színház háttérmunkásai, műszaki dolgozói statisztáltak a nagy létszámú színdarabokban.
Nyugdíjba vonulása után is sokáig dolgozott még volt kollégáinak, barátainak. Miután látása megromlott a családjának végzett munka töltötte ki életét. Sütött, főzött szeretteinek: feleségének, lányának, később egyetlen unokájának, akire gyakran Ő vigyázott, és mesélt neki régi történeteket. Amikor nemrégiben kórházba került, ott is tovább dolgozott: tréfálkozva egrecíroztatta a nővéreket, tűt, cérnát, gombokat követelve rajtuk, így – ha nem is a szó szoros értelmében –, de lelkileg, jelképesen szinte munka közben érte a halál.
Jómagam csak egyszer találkoztam Feri bácsival a színház varrodájában, amikor még idekerülésem előtt, 1982-ben egy csíkos inasmellényt kölcsönöztem a színházból. Ideadta, fölpróbáltam, s mondtam jó lesz. – Nem lesz az így jó! – mondta Ő. – Várj egy kicsit, rád alakítom. És negyed óra múlva tényleg jobb lett. Évekkel később találkoztunk valahol, én bemutatkoztam, majd azt mondtam, hogy nem emlékezhet rám, hiszen én az ő nyugdíjba vonulása után szerződtem a színházhoz. – Már hogyne emlékeznék – mondta Ő. – Rád alakítottam egyszer egy csíkos inasmellényt. Ez jellemezte egész életét és munkáját. Az odafigyelés, a precizitás, a szakmai maximalizmus. A békéscsabai március 15-ei ünnepségeken a színészek, fiatal színiiskolások jó része még ma is azokat a zsinóros, fekete atillákat viseli, amiket Ő készített.
Jó utat Feri bácsi az égi társulatba! Az ottaniakra is biztos ráfér már egy kis ruhaigazítás. Megaztán a világon is van mit toldozni-foldozni, alakítani, akár átszabni is. Onnan föntről talán könnyebben megy.
Józsa Mihály