fbpx Cirkuszjegyet kaptak a pillangókészítő gyerekek | Békéscsabai Jókai Színház
  2018. október 19., péntek      16:41

Jelenlegi hely


Cirkuszjegyet kaptak a pillangókészítő gyerekek


A gyermekeknek meghirdetett pillangókészítő verseny eredményhirdetésére és díjkiosztóra várták az alkotókat a Jókai Színház aulájába október 19-én 15 órakor.

A hagyományoknak megfelelően, a Békéscsabai Jókai Színház Kocsák Tibor-Bozsó József: KUKAC KATA KALANDJAI című musicaljének bemutatásához kapcsolódva játékkészítő versenyt hirdetett a színházlátogató gyermekeknek. A pályázaton résztvevőket Seregi Zoltán, a színház igazgatója köszöntötte, megemlítve, hogy a teátrum fontos célja a fiatalok színházlátogatásainak elősegítése, a gyermekek játékos bevezetése ebbe a varázslatos világba. Kiemelte a pályázók ötletességét, kreativitását és megköszönte a szülők segítségét, támogatását a különböző pillangók elkészítésében.

A játékon résztvevő minden gyermek díjat kapott, kétszemélyes belépőjegyet a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi Szikramanók című előadására. A díjkiosztót színesítette a mesemusical két szereplőjének jelmezes fellépése, akik átadták a különdíjakat, valamint a gyerekekkel közös fotókat készíthettek róluk a szülők. Ezután pedig egy klasszikus uzsonnával, vajas kaláccsal és kakaóval vendégelték meg a résztvevőket. A zsűri különdíját kapta Rácz Attila, Apáti Szonja, Szabó Áron, Fábián Zoé, Móga Zsófia, Eszenyi Gergő Noel, Ökrös Nándor, Rácz Hanna, Sándor Adrienn, valamint Dancs Dóra. 

Fotó: Lipták Szabolcs, A-TEAM


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019. július
 

Keresés

Keresés űrlap