fbpx Csak a jövőnek van értelme dolgozni – interjú Köllő Miklóssal | Békéscsabai Jókai Színház
  2015. március 25., szerda      00:38

Jelenlegi hely



Csak a jövőnek van értelme dolgozni – interjú Köllő Miklóssal


2014 szeptemberében nyitotta meg kapuit Újbudán a Csontváry Művészeti Udvarház. A fiatal művészeti központban két galéria mellett a Csontváry Színházban Zelei Miklós: Situs inversus – Az Isten balján című ősbemutató előadása nagy sikert hozott. A monodrámát Katkó Ferenc, a Jókai Színház művésze vitte színre Köllő Miklós pantomimművész, rendező, koreográfus, az Újbudai Kulturális Intézet művészeti vezetőjének rendezésében. Az előadás március 26‑án, majd április 30-án ismét látható.

- Mit foglal magában az Újbudai Kulturális Intézet?

A működő összes művészeti, kulturális intézetet, ami önkormányzati fenntartású. Összesen tizennégyet, ebben van galéria, múzeum, könyvtár, vannak művelődési házak és van a Csontváry Művészeti Udvarház – Csontváry műterme volt e fölött egykoron –, ami közel 1000 négyzetméteres alapterületű objektum, Dél-Buda szívében. A Csontváry Színház mellett nevezetes a B32 Galéria, mely régóta a kortárs képzőművészetnek az egyik fellegvára a fővárosban.

 
- Mekkora feladat az Intézet működtetése?

Újbuda a legnagyobb kerület a fővárosban 145 ezer lakossal. Ha önálló város lenne, akkor az ötödik legnagyobb lenne Magyarországon, tehát felelősségteljes feladat hárul az intézet minden munkatársára mind közművelődési, mind művészeti területen.

- Miért épp a Situs inversus – Az Isten balján című előadással nyitotta meg az új bemutatók sorát a Csontváry Színház?

Egyrészt ez a darab nagyon erősen a szívemhez nőtt, talán azért is, mert bizonyos személyes érintettségem is van benne amiatt, amit a családom átélt. Másrészt ez egy kiváló darab, Zelei Miklós alkotása egy korszakalkotó mű. Mindig hiányoltam, hogy a 21. század nem termeli ki azokat az izmusokat, amiket a 20. század kitermelt. Meg vagyok róla győződve, hogy a színházi vonalnak vagy a drámaírásnak az egyik lehetséges vonala épp az, amit a Zelei elkezdett. Nagyon érdekes ez az ún. " álom-dramaturgia", melyben egy asszociációs rendszer köti össze a képeket, a látomásokat, az egyes figurákat, karaktereket. Ráadásul, hogy egy szereplő játssza ezeket – Katkó Ferenc ragyogóan – egyenesen színészi bravúr. Kiváló színész, nagyon erős karakter, biztos vagyok benne, hogy nagy karrier előtt áll. Azt érzem benne, hogy a személyisége már önmagában véve is egy olyan aduász, ami színészileg felépített, kidolgozott karakterábrázolásokkal párosul, és ez nagyon jelentős alakjává teszi a magyar színházművészetnek. Úgy vélem, a darabnak van helye egy olyan művészeti központban, ahol a kísérletezést is megengedhetjük magunknak, olyan műveket is bemutathatunk, ami most még bizonyos rétegnek – akik a populárisabb műfajokat kedvelik – szokatlan. Szerencsére Újbuda szívében egy szenzitív, intellektuális közönség is jelen van, méghozzá széles rétegben.

- A pantomim világából, hogyan került a színház világába?

Vissza kell mennünk a ’60-as évek vége, ’70-es évek elejére. Samuel Beckett, a XX. század egyik legnagyobb drámaírója kijelentette, hogy abbahagyja a drámaírást, mert elkoptak a szavak, közhelyekké váltak. Ő legalább is nem ír, mert a gondolatokat a szavak, a verbalitás nem tudja kifejezni, csupán a tettek, a cselekvés, a gesztusok maradtak meg ősi, ösztönös kifejezési formaként. Mint fiatal "színházi reformer" lángoló lelkesedéssel kezdtem el foglalkozni a mimmel. Úgy gondoltam, ez egy nonverbális, közvetlen erőteljes kifejező eszközrendszer, amely kiválóan alkalmas egy újfajta bensőséges kapcsolat megteremtésére a közönséggel. Ne gondoljunk a pantomim esetében arra, hogy egy fehér arcú bohóc helyzet- és jellemkomikummal bohóckodik. Nem, amiben én gondolkodtam az színház. Elég, ha csak megnézzük Henryk Tomaszewski példáját. Sajnos, mindig a kommersz, a fehér arcú bohóc került előtérbe, pedig nem erről szólt abban az időszakban sem. A színházammal is olyan darabokkal turnéztuk végig a világot, mint a Gyönyörök kertje (Hieronymus Bosch), az Elcserélt fejek (Thomas Mann), vagy a Gogol panoptikum, vagyis irodalmi, képzőművészeti értékű művek adaptációival teremtettünk egy valóban új, egyéni színházi nyelvet. Amint mindjobban népszerűvé vált itthon a pantomim művészet, megjelent a kommersz, a másod vonal, a fehér arcú bohóckodás. Nem tagadom, mélyen elkeseredtem. Ekkor kaptam egy felkérést a brit ITI (International Theatre Institut) főtitkárától és gondolkodás nélkül elvállaltam Athénban egy „beszélő színház” művészeti vezetését, mert úgy gondoltam, hogy végleg befejeztem a pantomim művészetet Magyarországon és egyáltalán a világban. Két évig vezettem a színházat. Azt tudtam hasznosítani, amit tapasztalatban és tudásban egy jelrendszernek a közvetítéséről megszereztem, hiszen nagyszerű mestereim voltak Prágában, ahol végeztem, akiktől meg lehetett tanulni a színház csinálás minden ága‑bogát, nemcsak a pantomim művészetet.

- Csinálta is minden ága-bogát, de mire a legbüszkébb?

Voltak olyan koreográfiák, munkák, akár a kanadai CBC-nél vagy éppen a Cannes-i Nagydíj, amikre örömmel gondolok vissza. Akkoriban ezekre büszke voltam, mert nagydolog volt a vasfüggönyön túlról egyenesen Torontóba a CBC stúdiójába kerülni, de ezek elmúlnak, lecsendesednek. Aminek tényleg örülök, hogy egy olyan generációt sikerült a pályán elindítani, akiknek ma már javarésze nem Magyarországon dolgozik, hanem Németországban, New Yorkban, Franciaországban, Ausztráliában, szinte mindenhol. Jól esik, amikor kapok tőlük karácsonykor egy-egy telefont vagy e-mailt, és akkor érzem, hogy volt értelme a munkámnak. Csak a jövőnek van értelme dolgozni, a jelennek nincs. A két Londonban élő gyermekemre is nagyon büszke vagyok, akik nagyszerűen megállták a helyüket és kapaszkodnak a világélvonal felé.

- A jövőt építeni? Mik a tervei, céljai, amik még belül motoszkálnak?

Szeretnék még egy pár művet, darabot megrendezni életemben. Nagy szerelmem például A Mester és Margarita Bulgakovtól, amit még nem sikerült megcsinálnom. Egy-két hasonlóan zseniális darab színpadra állítása is motoszkál bennem. Ezeknek általában anyagi nehézségek állják az útját. Van néhány titkos tervem, amiknek a csírái megvannak.

- Békéscsabához milyen élményei, emlékei fűzik?

Egy időben gyakran jártunk Gyulára a feleségemmel sziesztázni és akkoriban mindig átjöttünk Békéscsabára vacsorázni, csavarogni, nagyon megszerettük a várost. Szimpatikusak itt az emberek, a színházban is kedvesek, mosolygósak, jó a közeg, jó a levegő, jó a kisugárzása a falaknak. Remélem, hogy ki tudunk alakítani a színházzal egy kulturális együttműködést, ami majd sűrűn Csabára szólít.


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg

 

 

POZSGAI ZSOLT  „Szellemúrnő” című színdarabjának bemutatása Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2022. július
 

Keresés

Keresés űrlap