fbpx „Csak a szeretetből építhetsz jövőt” | Békéscsabai Jókai Színház
  2020. szeptember 10., csütörtök      16:38

Jelenlegi hely

2021berl.jpg




„Csak a szeretetből építhetsz jövőt”


Koltay Gergely Kossuth-díjas zeneszerző gondolatai.

A 2000. évi Milleniumra készülődvén gondolataimban minduntalan összerímelt a kétezer éves kereszténység, s az ezeréves magyar állam példázatossága. Úgy éreztem, Krisztus megfeszítésének története nagyon is jelenkori történet, hiszen a Jónak és a Rossznak a küzdelme, változatos formákat öltve nap, mint nap zajlik körülöttünk a világban. Ilyen értelemben a bibliai történet bemutatásán keresztül érvényesen lehet szólni a magyarság megfeszítéséről is, megidézve történelmünk mártír hőseit. Inspirálólag hatott rám Tóth Sándor katolikus költő Magyar Passió színpadi műve, s mindenekelőtt a Biblia, amelyből sok eredeti szöveget emeltem át. A korábbi rockoperáinkhoz hasonlóan A Megfeszített is a Kormorán több mint negyven éve kialakított, s úgy vélem, karakterisztikus zenei nyelvén szól. Ez felöleli egyrészt a közép- és kelet-európai népzene elemeit, de beleépül a szimfonikus és rockzenei hangzásvilág is. A kihívást ez alkalommal a bibliai téma jelentette, s ehhez kapcsolódóan például olyan, első hallásra talán „szentségtörőnek” tűnő vállalkozás, mint a Miatyánk vagy az Üdvözlégy Mária imádságok megzenésítése, amelyek legnagyobb örömünkre megérintették a közönséget. A produkció eddigi sikere számomra egyértelműen azt bizonyítja, hogy ebben az értékveszített világban az emberekben mind nagyobb az igény az erkölcsi megújulásra. S mind többeket érint meg a Mester tanítása: „Csak a szeretetből építhetsz jövőt.”

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg