fbpx Detektívjátszma a stúdióban | Békéscsabai Jókai Színház
  2018. október 12., péntek      21:17

Jelenlegi hely



Detektívjátszma a stúdióban


Anthony Shaffer Detektívjátszma című krimijét október 12-én mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház a tetőtéri stúdióban. Izgalmakban, fordulatokban gazdag történet, valamint két kiváló színész, Katkó Ferenc és Tege Antal szórakoztatta a közönséget. Az előadást Seregi Zoltán rendezte. 

Az előadást két színész játssza, de tulajdonképpen több figurát keltenek életre, és az események középpontjában a nő áll (feleség, szerető), aki meg sem jelenik a színen. Andrew Wyke, az előkelő angol krimiíró az egyik szereplő, a másik egy olasz származású utazási ügynök, Milo Tindle, a harmadik Doppler nyomozó. Andrew Wyke meghívja elegáns otthonába Milo Tindle-t, aki „mellesleg” a felesége szeretője. S a házigazda egy tervet eszel ki, amely szerint Milo meggazdagodhat, megtarthatja a nőt, ő maga pedig szabad lesz, boldogan élhet saját szerelmével. Ez a merész terv már önmagában garancia arra, hogy itt bonyodalmak lesznek, a néző nem fog unatkozni, nevetni annál inkább. De nem csak nevetni fog – ennyi azért, anélkül, hogy a poénokat lelőjük,  előre is elárulható.  

A darabot Mesterdetektív címmel Köröspataki Kiss Sándor fordításában a hatvanas évek elején a Madách Színház mutatta be, Mensáros Lászlóval és Márkus Lászlóval a főszerepben. Shaffer művét később Hamvai Kornél is lefordította. A férfi-nő konfliktus örökzöld téma, nem véletlen, hogy rendszeresen műsorra tűzik a színházak. Seregi Zoltán rendező most úgy dolgozta át a darabot, hogy választékos, jól mondható szöveg kerüljön a színpadra.

A Detektívjátszmában Katkó Ferenc játssza az író, Tege Antal az ügynök és a nyomozó szerepét. A két, sőt három remek figura, sokoldalúan megrajzolt karakter bőségesen kínál lehetőséget a színészi tehetség kibontakoztatására. Az alakítások és a népszerű műfaj Békéscsabán is megnyerte a premierközönség tetszését. Az előadás az izgalmak és poénok közepette még néhány gondolatot is felvet a párkapcsolatok milyenségéről, a játékszenvedély veszélyeiről és még sok minden másról, ami két vagy több ember életét befolyásolhatja. A valódi krimi, a pergő előadás nemcsak sikerdarab, hanem kiváló kedvcsináló is a stúdiószínházi sorozathoz, amely Hitchcock Pszichójával folytatódik, majd a Vénusz nercben következik, utána Neil Simontól Az utolsó hősszerelmes.

Fotó:

Ignácz Bence/A-TEAM


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg

 

 

POZSGAI ZSOLT  „Szellemúrnő” című színdarabjának bemutatása Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2021. október
 

Keresés

Keresés űrlap