A Békéscsabai Jókai Színház mindenképp elismerésre méltóan, Arany János hallhatatlanságra szánt művét, a Toldit tűzte palettájára. Az ősbemutatóra december 17-én került sor a teátrum nagyszínpadán. – Zsidov Magdolna írása
Még mielőtt a színre került darab értékelésére kerülne sor, fussuk át, mi is a mű igazi háttere, amiről a múltidézők az idők távlatában megfeledkeztek. Mint azt az általános iskolai tanulmányainkból tudjuk, Arany János a Toldi témáját Ilosvai Selymes Péter XVI. századi históriás énekéből merítette. Van azonban egy lényeges eltérés a Toldi-monda és Arany feldolgozása között. Az előbbiben, miután György vitézének életét Miklós egy malomkővel kioltja, azonnal Budára megy fel, hogy a cseh bajnokkal összemérhesse erejét, hazájának dicsőségére. Az 1846-os Toldiban nem így folytatódik a történet. Mielőtt Miklós országmentő viadalára indulna, Arany János jónak látta közbeiktatni a farkaskalandot és a Nagyfaluba való visszamenetelt (V-VI. ének). Ezeket a részleteket iskolai tankönyveink már régen nagylelkűen „epizód” névvel illetik. Pedig nem epizód ez, hanem igencsak lényeg a javából. Arany szükségét érezte, hogy az indulatos gyilkosságba sodródó főhős magába szállását, tettének megbánását, sőt jóindulatának élete kockáztatása árán való bizonyítását is kifejezze. Csakis így lehet Toldi Miklósból az erő mellett az erkölcs példaképe is az egész nemzet számára, ahogy azt Arany is szánta. Ennek érzékeltetésére Arany a Bibliához nyúlt és Sámuel I. könyvére épített. Ahogy Dávid jelet mutatott fel kétszer is az őt gyűlölő Saulnak, úgy teszi le a farkastetemeket Miklós is testvérbátyja szobájában. Jeléül annak, hogy orvul megölhette volna, de bűnbánatra jutottan már „nem viszi rá a lélek”. Arany ezzel is nemesebbé tette a legendás hős jellemét.
Ennyi kitérő után, nézzük, hogyan is alakult a békéscsabai színpadon a Toldi? Arany János művét, Kossuth-díjas kortárs költőnk, Zalán Tibor öltöztette mai köntösbe, vagy nevezzük úgy, tette aktuálissá. Ezzel pergőbb, dinamikusabb, olvasmányosság helyett, nézhető-élvezhető darabbá lett. Tege Antal színész-rendező, a Zalán Tiborral egyeztetett, közös alkotás során, kitűnő érzékkel megfogta a lényeget. Az egymással viaskodó – hatalmaskodó és elnyomott – testvérek párosában, a fiatalabb lázad az igaztalannal szemben. A műben, így a színpadon megjelenő jellemek különbözőségei konfliktusokat teremtenek, a gyerek és felnőttvilág nem maradhat közömbös. Választania kell, kit tartanak méltónak, példaképnek, Györgyöt-e, vagy Miklóst? Természetesen Miklós alakja, magatartása, édesanyjához, hazájához, a jó és tisztes ügy vállalásához, az ő erős jellemére volt szükség. A jelenetek kapcsolódása nem fércmunka, hanem szigorú öltésekkel egymásra épült egység, ami végig kíséri a színjátékot. Remek rendezői munka eredményeként, méltóképp hozta Arany művét.
Katkó Ferenc, mint Miklós, elhitette a nézőkkel, hogy robusztus termete ellenére, szelíd ember. Anyját, hazáját, az egyszerű népet rajongásig szerető ifjú, aki saját, de hazája becsületét is vissza akarja venni. Minden erénye ellenére az igazságtalanság, a gúny, az érzéketlenség kihozza a sodrából, ezért sújt le György egyik vitézére, a kezébe ragadt malomkővel. Valljuk be, az önérzet, kiben nem vált ki indulatot? Minden jóérzésű ember, ha nem is ekkora erővel, de eldobja a maga „malomkövét” a rút tettek ellen. Ahogy Miklós mondja: „Megfizetek minden bántásért”. Nincs egyedül a sértettség fájdalmával, akárcsak Fazekas Mihály hőse, Lúdas Matyi, ő is meg akarja büntetni a kegyetlenséget. A nézők is vele éreznek, ők is így tennének. De hogyan? Ez a nagy kérdés. Talán puszta emberi bosszúval, méltatlanul, vagy inkább egy feszes gerincű, becsületes kiállásban? Miklós az utóbbit választja, és így helyes, ettől lesz erős emberré. György mulat, az örökség reményében, a végén egy mondat hangzik: „Véget vetnek a zenének, s hazamennek a legények.”, akár Petőfi Falu végén kurtakocsma című versében. Micsoda egymásba hajlások: régmúlt, múlt és jelen. Ez a történelmünk, a sorsunk, külön- külön, és mégis egymásba fonódóan, akár a költészetben, úgy az életben. Sok-sok egyén, a nemzet maga. Ha valami megromlik, egynek fáj, de benne mindenkinek. Akár a tengerben a cseppek, összetalálkoznak az akaratok. Miklós Budára megy és legyőzi az alattomosan rárontó, nála jóval termetesebb cseh bajnokot. Alakját gólyalábakon Orbán Dénes játszotta, hogy a végén térdre roskadjon az igazi erő előtt.
György, a testvérbáty alakja Bartus Gyula játékában domborodik ki. A ravaszkodó, rókalelkű férfit tökéletesen jeleníti. A felnőtteket is felborzolja, nemhogy a gyerekeket. La Fontaine rókája is lehetne, ember formában. Sunyin fenyeget, hajbókol, majd rejtett humorral, egész tartásával, arcjátékával, hanghordozásával mórikál, amivel a negatív figurát is emberré teszi. Kitűnő alakítást nyújtott. Megmutatta egy új arcát a színpadon. „Mégis megmentve lesz a magyar becsület.” – hangzik a szájából, s ezzel, mintha feloldozást nyerne. Elég nagy csapás lesz számára, hogy ármánykodását a színpad egyik „gémeskútja nyeli el”.
Bencét, a hű szolgát Vadász Gábor kelti életre fergetegesen. Elkápráztatóan ropja a táncot, majd kesereg, de leginkább „a kis cselédet vigasztalja”. A nép egyszerű, nagybajuszú, melegszívű alakja, megható bölcsességével vívja ki Miklós és a közönség szeretetét.
Nagy Lajos, a lovagkirály Presits Tamás alakításában kel életre. Salamoni bölcsességgel ráérez György fondorkodására, hogy majd a lebuktatására kieszelt trükkel, végül saját csapdájába essen. Presits Tamás nagy királyt alakít, a nagyok megkapó szerénységével.
A hős vitéz édesanyját Nagy Erika játssza megindítóan. Egy édesanya áll a nézők előtt, akinek két gyermeke van, s akinek mindkettő egyformán fáj, bár a fiatalabbért sajog inkább a szíve, mert őt érzi testvérbátyja miatt sorsüldözöttnek. Árnyalt, finom hanghordozása átélésre késztet.
A színpadi látvány, a díszlet Egyed Zoltán munkája. Gyönyörű háttérképek váltják egymást: paraszti udvarház, alkonyat, nádas, a Budai hegyek és a királyi város. Mind, mind, egy-egy akvarellben. Kép a képben, mert az előtérben is képszerű mozgó és kimerevedett pillanatok. A tárgyak is mozognak, ettől lesz a színpad moziszerű, vagy inkább életszerű.
A narrátor, Tomanek Gábor, a senkivel össze nem téveszthető orgánumával, hosszú idő után ismét hallható lett a csabai színpadon. Jó volt újra látni. Hol itt bukkan fel, hol ,s csak meséli, meséli Toldi Miklós történetét, és akik ott voltak körülötte, előtte, előbb-utóbb minden szavát elhitték. A lány, Köböl Lilla szh. gyönyörű hangjával, valamint a népből a valakik: Fehér Tímea, Komáromi Anett, Liszi Melinda, Szabó Lajos, és a többiek: Szeverényi Balázs szh., Farkas Sándor szh., Tóth Krisztina szh., Bori Csilla szh. Mind-mind kitűnően keretezték a történet hangulatát.
Kiss Kata jelmezei korhűek és mégsem túlcicomázottak. A narrátor bohócos-mesélős öltözete kifejezetten telitalálat. A táncok látványa ifj. Mlinár Pál kiváló munkáját dícséri.
Gulyás Levente zenei összehangolása remekelt. Így a Balkán Fanatik, Besh o droM, Kimnowak, Kerekes Band, Magna Cum Laude dallamaival kettős célt ért el. Szórakoztatott és hangulatot teremtett.
Megérdemli a darab, hogy „hírverők dobolják”: érdemes megnézni!
Zsidov Magdolna
Fotó: A-Team/Ignácz Bence
