Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Díjeső Ukrajnában – A Békés Megyei Jókai Színház sikere a nemzetközi fesztiválon

Hihetetlen évadot zárt a Békés Megyei Jókai Színház. Idén hat szakmai díjjal gazdagodott a teátrum, mely méltán bizonyítja, hogy nem csak szűnni nem akaró ötleteivel, nem csak újdonságaival, de most már szakmai minőségi munkájával is helyet keres magának a magyarországi színházak első harmadában.

Pataki Éva: Edith és Marlene című darabjával két fesztiválon – a Vidéki Színházak Találkozóján, valamint a Rivalda Fesztiválon – három díjat söpört be a társulat, május 30-án pedig Kherszonban /Ukrajna/ a Nemzetközi Színházi Fesztiválon Bartus Gyula a Jókai Színház vezető színésze vehette át a szakmai zsűri és a nemzetközi sajtó elismerését. A fesztiválon Gogol: Háztűznéző című darabjával vett részt a teátrum, melyet a nemzetközi szakmai zsűri a legjobb előadásnak minősített a rangos színházi seregszemlén. A közel 30 órás vasúti utazás megviselte a színészeket, de az elsöprő siker, a közönség álló ovációja és a zsűri értékelése kárpótolta a csapatot a nehézségekért.

Image

„Tizenhat éve vagyok a Jókai Színházban, erre emlékezetem szerint nem volt példa.” – nyilatkozta Tege Antal, az Edith és Marlene rendezője. Az ukrajnai Nemzetközi Színházi Fesztiválon a legjobb díszlet kategóriában Volodymyr Karashevskyi munkája a nemzetközi szakmai zsűri és a nemzetközi szakmai sajtó elismerését is elnyerte.

Image

„Az idei évadban olyan rendezőket hívunk, olyan darabokat választunk, amelyekkel minőségi munkát végezhetünk. Megcélozzuk, hogy fesztiválképes produkciókat hozzunk létre. A szakmai minőség mércéje az, ha beválogatnak, meghívnak bennünket hazai és nemzetközi fesztiválokra, a következő lépés pedig majd az lesz, hogy onnan díjakkal térünk haza. Felírjuk a Békés Megyei Jókai Színházat Európa színházi térképére.” – nyilatkozta Fekete Péter igazgató az évad kezdetén, mikor a terveiről beszélt. A hazai és nemzetközi sikerek ez évadban már igazolták a törekvést, és a színház munkatársainak elvégzett munkája meghozta gyümölcsét.

Image
 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás