Míg a két idei gyerekdarabunk közül a Csínom Palkó sokszereplős, díszletigényes produkció volt, a Kőmanó című mesejáték, utaztatási szempontok figyelembe vételével, „könnyebb”, mozgathatóbb keretek közé kerül. A színrevitelnél tehát eleve fontos szempont volt, hogy a mű minél több játszó-térben bizonyuljon előadhatónak.
Ezzel egy időben arra is figyelniük kellett a színre állítóknak, hogy a különféle táncos-mozgásos koreográfiák miatti igénybevételt is bírnia kell majd jelmezeknek, díszletnek egyaránt; mindeközben színes, varázslatos álomvilágot kell a gyerekek tekintete elé varázsolni – tájékoztatott a készülő munkálatokról Gnandt János, aki szcenikusi tapasztalataival segíti a produkciót a remélt siker felé tartó útján.
Külön megbonyolítja a helyzetet, hogy a címszereplő meselény kő-hatású jelmezének világítani kell! – árulta el a kulisszatitkok egyikét Petrovszki Árpád, jelmezterv konzultáns.
A fotók a jelmez- és díszlettervek elfogadásán készültek.
Bemutató április 8-án.