fbpx Egész nyáron várja közönségét a Jókai Színház | Békéscsabai Jókai Színház
  2020. június 23., kedd      19:01

Jelenlegi hely



Egész nyáron várja közönségét a Jókai Színház


Elsők között nyitott és június 26-ától egész nyáron át előadásokra várja közönségét a Békéscsabai Jókai Színház. A veszélyhelyzet feloldását követő újraindításról, a félbeszakított és az új évad összecsúszásáról, előadások pótlásáról és új bemutatókról tartott sajtótájékoztatót június 23-án délután Seregi Zoltán igazgató a Jókai Szalonban.

Titkon azt remélték, hogy júliusban legalább szabadtéri előadásokat lehet már tartani, aztán örömhírként fogadták a zárt térre vonatkozó korlátozás megszüntetését. Seregi Zoltán elmondta, hogy nyáron játszani nem egyszerű, de így be tudják pótolni az elmaradt előadásokat, és az új szezon is hiánytalanul lebonyolítható. Júliusban a nagyszínpadon Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát, a TeÁtriumban, az Ibsen Ház udvarán Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabját és James Waller regényének színpadi változatát, A szív hídjait játsszák. Július közepétől ugyanitt ingyenes előadásokat, zenés, irodalmi esteket terveznek.

  • A karantén idején alighanem mindenki rájött, a közönség is, a színészek is, hogy színház nélkül nem lehet élni! Mindenki alig várta, hogy felmenjen végre a fehér füst, a színészek játszani akarnak, a közönség pedig előadásokat szeretne látni – hangsúlyozta a direktor.  

Folytatják a Tizenhárom almafa próbáit, Wass Albert színművének bemutatója augusztus 12-én lesz és szeptember végéig látható a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A Megfeszített című rockopera premierje májusban lett volna, június 30-ától újra próbálják, augusztus 19-én – a csabai bemutató előtt - Szarvason már előadják. Szeptemberben a Rigócsőr királyfi bérletes előadásait pótolják, csak úgy, mint a Lázár Ervin Programban elmaradt előadásokat.  

Seregi Zoltán arról is beszámolt, hogy mivel a veszély nem múlt el, az egész ország területére elrendelt járványügyi készültség miatt fokozott figyelmet fordítanak a biztonsági előírások betartására, a nézőknek maszkot és kézfertőtlenítőt biztosítanak.

A nyári fellépésekről elhangzott, hogy a Jókai Színház Alan Jay Lerner - Frederick Loewe My Fair Lady című musicalével Egerben, az Agria Nyári Játékokon, a Szarvasi Vízi Színházban és a Gyulai Várszínházban vendégszerepel. Szarvason az idén is játsszák a Monte Cristo grófját.

A következő évad műsortervéről az igazgató egyelőre annyit árult el, hogy azt a nemzeti összetartozás, Trianon 100. évfordulója jegyében állították össze. A magyar kultúra napjára, január 22-ére a Trianon című musical színpadi változatát mutatják be, de ezen kívül több darab is - műfaji jegyeinek megfelelően - kapcsolódik majd a történelmi témához.

Niedzielsky Katalin

Fotó: Bencsik Ádám/ A-TEAM

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020. július
 

Keresés

Keresés űrlap