A Jókai Színház – egykori polgári szalonok hangulatát idéző – Kisvigadó termében az est, negyven ember, szinte teltház. A Kortárs magyar írók beszélgetéssorozat keretében Géczi János írót, költőt, esszéistát Szabó Tibor Bejámin író, szerkesztő kérdezte hétfőn este.
Géczi János élő irodalmunk jellegadó alkotója szuggesztív, karizmatikus figura. Pontosan, árnyaltan fogalmazza meg gondolatait és, hogy ezek a gondolatok nagyon érdekesek persze az se mindegy. A József Attila-díjas író, nemzedékére jellemző módon több műfajban tevékenykedik, szinte programszerűen a műfaji határok lebontásával kísérletezik, s a műfajok, művészetek átjárhatóságának a szószólója.
A Veszprémben író és alkotó költő-író, a Pannon Egyetem Antropológia és Etika tanszékének tanszékvezető docense, kiterjedt biológiai kutatásokat folytat, elismert szépíró, költő, miközben a rózsa kultúrtörténeti kutatása köré szerveződő munkássága egész Európában ismertté teszi. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy képverseket, fényképeket, kollázsokat készít, s ezek hazai és nemzetközi folyóiratokban, antológiákban és kiállításokon kerülnek bemutatásra. Egy igazi 21. századi polihisztor, aki ráadásul még rendkívül szórakoztató jelenség is.
Kikerülhetetlen a kérdés, hogy egy természettudós hogyan kerül irodalmi alkotópályára?
"Eredendően tényleg biológusnak tanultam, de Szegeden találkoztam a legendás Illia Mihály irodalmár „Gazdátlan hajók” nevű alkotócsoportjával, amelyből olyan nagyságok kerültek ki, mint Baka István és a jelenleg a teátrumuk dramaturgjaként dolgozó Zalán Tibor, vagy a később politikusként ismertté vált Csapody Miklós. És ott ragadtam.”
Géczi János rendkívül termékeny író, szédületes tempóban ír. Múlt héten jelent meg gazdagon illusztrált monográfiája: a rózsa és jelképeinek kultúrtörténetét bemutató munka harmadik kötete.
És, hogy mi irányította erre a területre?
„A rózsa kultúrtörténetével majd’ huszonöt éve foglalkozom, mert élvezem a filológiai munkát és a mozaikkészítést. A rózsa története kitűnő alkalmat nyújt arra, hogy biológiai műveltségemet, művelődéstörténeti érdeklődésemet, valamint az irodalmi törekvéseimet összeillesszem.”
Az irodalmi életbe a tabutémákat feszegető, 1982-ben megjelent Vadnarancsok című könyvével robbant be, melyet néhány hét alatt közel százötvenezer példányban adtak el.
„Az élettörténetek és a beszélgetések a társadalom margójára szorult kortársaimról szólnak. Amikor a kötetem megjelenése kapcsán tapasztalnom kellett, hogy egy könyvet milyen sokféleképpen értelmeznek és milyen sokféle szándékhoz használják fel, akkor visszavonultam a politikai közéletből.”
Az ankét második felében szó esik Géczi János múlt évben megjelent három munkájáról: arról, hogy a Viotti négy vagy öt élete című históriában, a főhős négyszer éli le a saját sorsát, leginkább azért, mert képtelen betölteni azt a helyet, ami neki adatott. A Múlik című esszékötet, melyet nevezhetünk kultúrhistóriai naplónak, a Viotti regény munkálatait beszéli körbe, a Jutunk-e, s mire édes úr? című versgyűjtemény pedig az utóbbi hat-hét év versválogatása. Zárásként felolvas a szerző, egy verset a frissen megjelent Bárkából, és egy részletet a Viottiból – jó hallgatni, lehet követni.
Házigazda és vendége érdeklődő társaság előtt beszélgetett, bár a rendelkezésre álló idő kevésnek bizonyult, hogy az eddigi életmű minden szegmense terítékre kerüljön. Szabó Tibor Benjámin oldott, jó ritmusú kérdései mindenesetre nagyban hozzájárultak az est sikeréhez, ami a szokásos dedikálással zárult, majd hangulatos, derűs közös beszélgetéssé alakult.
A következő irodalmi összejövetelre február 20-án kerül sor, amikor Elek Tibor irodalomtörténész beszélget Markó Béla költő, íróval.