Interjú Csomós Lajossal, a Békés Megyei Jókai Színház színművészével
Mesélj egy kicsit magadról! Hogy kerültél a színészet közelébe? Korán kezdtél el színjátszással foglalkozni?
Már középiskolában is érdekelt a színpad; a debreceni Ady Endre Gimnáziumban tanultam.
Valójában a Kossuth gimiben kezdtem középiskolai tanulmányaimat, matek szakon, de a matek igazából nem érdekelt; legyünk konkrétak: utáltam a matekot. Aztán megismertem az Ady-ból a lányokat, akik, nyilván, nagyon jó csajok voltak. Ők kérdezték meg, hogy miért nem iratkozom át hozzájuk, nincs is fiú az osztályukban. Akkor elmentem, megnéztem két órájukat, én is készültem, és azt mondta a tanár, lehet, hogy nekem oda kellene mennem.
Az Ady Endre gimnáziumban van egy olyan szokás, hogy a Színművészeti Egyetemről lejön egy vizsgabizottság a végzősök vizsgájára, magyarán, a felvételi első rostáját ott csinálják meg. Én azon túljutottam, azonban nagy szerelem alakult ki közben az egyik lány és köztem, nem akartam a sulit otthagyni. Ezért már el sem mentem a második rostára; ebből persze hatalmas nagy balhé volt. Nem akartak elengedni az érettségire sem, de aztán Pestről rátelefonáltak az igazgatóságra, nem baj, hogy nem mentem el a másodikra fordulóra, menjek el a harmadikra. Számomra elég egyértelmű volt, hogy fel akarnak venni. Ennek ellenére, arra sem mentem el. Ezután megpróbálkoztam egy idegenvezetői tanfolyammal, aztán meg… valahogy… idekeveredtem. Kezembe került egy újságcikk arról, indul itt indul egy iskola, a nagynéném is rákérdezett, nincs-e kedvem eljönni. És hát… itt ragadtam.
A színész egyet a Jóváros honpolgárai c. darabban nyújtott alakításomra kaptam meg.
Szeretsz hirtelen dönteni… Most épp mit forgatsz a fejedben? Csak nem egy másik színház?
Ilyesmire mostanság nincs túl sok lehetőség, mert a színházakban rendre igazgatóváltások vannak. Ez annyit is jelent, hogy mindenki viszi a saját embereit. Nem nagyon érdemes, és nem is nagyon lehet most helyezkedni. Tény, hogy nemrégiben hívtak Székesfehérvárra, de nem akarok elmenni innen. Egyszerűen, jól érzem itt magam, a csapat, gondolok itt a színészekre, már nagyon régen együtt vannak ahhoz, hogy össze is tartsanak. Örömömben, újabban azt tapasztalom, hogy a civilek is többet foglalkoznak a színházzal ezen a környéken.
Milyen darabokban fogsz még feltűnni az évad folyamán?
Csak az első félévet tudom pontosan belőni, a hátra lévő idő, legalábbis számunkra, egyelőre bizonytalan. Amint a Lüzisztratét bemutatjuk, elkezdjük próbálni a Sóska, sültkrumpli-t, olyannyira, hogy a rendező már ránk is telefonált, el kellene olvasni a szövegkönyvet, természetesen, vagy éppen nem úgy, még az olvasópróba előtt. Ez egyébként egy háromszerepes darab, és a stúdióban lesz az előadása. Ezt követi a Csínom Palkó, ami szintén zenés darab, gyerekeknek, de lesz egy felnőtt-verziója is, amikor élőben közreműködő szimfonikus zenekarral fog menni. A gyerekelőadásból ki lesznek véve a betétdalok, hogy jobban lekösse a játék a gyerekek figyelmét. A gyerekműsor elég veszélyes műfaj, ilyen szempontból is, mert ha nem játszod komolyan, akkor ő nem fognak hinni sem benned, sem a játékban. A gyerekek azok, akiknek nem lehet, de többet mondok, nem szabad, hazudni. Tegyem hozzá, természetesen, a felnőtteknek sem érdemes…
A szerepeket saját magatok választjátok ki, vagy az igazgató kiosztja rátok?
A Fekete Péter, amikor „idő van”, felhív minket, és felveti, hogy volna egy szerep. Mondjuk, nekem egy Kinéziász a Lüzisztratéban. Nagyjából elmondja, hogy milyen a karakter, és megkérdezi, hogy vállalom-e. Én pedig azt mondom, miért is mondanék mást, hogy igen. Régen az a rendszer működött, hogy kitették a próbatáblára, ki mit fog csinálni, mi elolvastuk, és annyi volt. Nem tudom, mi lenne, ha egyszer azt mondanám egy ilyen fölajánlásra, hogy nem vállalom. Azt mondaná az igazgató, hogy kötelező? Elvileg, ha ő azt mondja, kötelességem eljátszani egy szerepet, akkor természetes, hogy el kell játszanom, mivel társulati tag vagyok. Szerintem ez így is működik.
Tudjuk, hogy a Lüzisztraté szereposztása lényegében a Jókai Színház társulatára lett kitalálva. Hogy érzed magad Kinéziász bőrében?
Rengeteg férfi van a darabban is, amúgy, a színházban is. Egyik réteg idősebbekből áll, a másikat a fiatalok képviselik, így a legideálisabban ki lehetett osztani a szerepeket. Én jól érzem magam a szerepemben, elég érdekes a karakter…
Van egy emlékezetes jelenet Mürrhiné és Kinéziász között…
Igen, igen, amikor Lüzisztraté kiküldi Mürrhinét az akropoliszból, hogy húzza fel a férjét, na, úgy szexuálisan, és amikor már a csúcsponton van az emberünk, akkor otthagyja szegényt. Hálás jelenet…
És te hogy viseled ezt nézők előtt? A férfiak nehezen tűrik az ilyenfajta… „megaláztatást”.
Mondom, hálás a jelenet, nagyon jól meg van írva. Sztriptíztől kezdve minden lesz ott… még nem tudom, milyen lesz az egész, hiszen hiányzik a legfontosabb tényező, a néző. A próbafolyamat az olyan műfaj, hogy ha a darab kész van időben, egy kicsit már unjuk is az ismétléseket, mert minden automatikussá válik; és ekkor jön be a néző, aki még a jelenlétével, nevetésével és csöndjével, „rendez rajta” egyet.
Mennyire lett modernizálva a darab? Teljesen trágár a nyelvezet, vagy gondoltak az idősebb korosztályra is?
Valljuk be, azért az eredetiben is van némi pikantéria, néhány ki- és beszólás… Szerintem, a mi verziónkban, ez a vonulat egy kicsit túl is van finomítva. Modern hangvételben zajlik az előadás, de még emészthető valamennyi korosztálynak. A nevek sokmindent elárulnak a szereplőkről. Az idősebb korosztálytól, be kell valljam, egy kicsit félünk. A jelmezek és a szövegkönyv olyan, hogy a fiatalabb nézőrétegnek biztosan tetszeni fog. Az idősebbek, lehet, néha meg fognak botránkozni. Ezzel persze együtt kell élni, hiszen a modern színház már nem ugyanaz, mint amit ők megszoktak évtizedekkel ezelőttről. Ennek ellenére, nekünk minden nézőnek kell játszanunk!
Milyen volt együtt dolgozni Dobó Katával? Hiszen te a Jókai Színház társulatának oszlopos tagja vagy, és itt nagyon sokan szerepeltek, egy jól összeszokott csapatból.
Amikor ő idejött a társulatba, igazából egyből befogadtuk, ami számára azzal járt, hogy senki sem ajnározta. Javára szóljon, hogy ezt ő sem várta el. Mint ember, nagyon jól viselkedett működött együtt velünk, nem voltak sztáros allűrjei, semmi hiszti; így olyan volt az egész, mintha már évek óta együtt dolgoznánk.
Mesélj egy kicsit Pinczés István rendezőről! Mikor kezdtetek el próbálni? Ő sem most jár először a Jókai Színházban, ha jól sejtem!
Sejtésed nem csal, ez a harmadik munkája Békéscsabán. A Színezüst csehót és a Légy jó mindhalálig-ot is ő rendezte. Mondjuk, tudnunk kell, hogy utóbbit Békéscsabán kívül még tizennyolcszor; például, Japánban is.
Próbálni elég korán, augusztus 26-án elkezdtünk, ő azóta is itt van velünk. Ennek így kell lennie, a rendező az, aki teljesen végigkíséri a darabot. A koreográfusunk volt nagyon elfoglalt, Topolánszky Tamásnak hívják, ő Budapest és Békéscsaba között ingázik egyfolytában, ezért vele kevesebbet tudtunk próbálni Szerencsére, ez egyáltalán nem látszik meg a darabon. A díszletet és a jelmezeket Howard Lloyd tervezte, aki korábban a Vadkacsáét is, itt, nálunk. A díszlet remekbeszabott, szerintem… A jelmezek nekem annyira nem jönek be. Nem kényelmetlen, inkább a színek zavarnak. De a ruhák fölött lesz rajtunk egy-egy bőrből készült athéni vért. A jelmezekből, egyébként, sokat csak ma este fogunk megkapni, mert a bőrdíszművesnek annyi munkája volt velük, hogy nem tudta hamarabb befejezni őket. De nem kell nyugtalankodni, a bemutatóra már biztosan minden a helyére kerül.
2008. október
Éliás Tímea