Színházi berkekben mondogatni szokás, hogy nem szerencsés, ha a színész prekoncepcióval érkezik az olvasópróbára. Valahogy így történt ez Dávid Botond kiállításán is. A tárlat címe, A láthatatlan férfi sokféle asszociációs láncolatot indít el az ember lányában, aki, amikor Bartók Kékszakállújának Juditjaként belép a Jókai színház Vigadó Galériájába a „zsebemben a kulcsok” biztos tudatával, igencsak meglepődik.
A férfi valóban láthatatlan marad, csak a képekről sugárzó női tekintetekben jelenik meg. Igen, a fotók nőket ábrázolnak. Különböző szituációkban, különböző érzelmekkel, különböző hatással. Ekkor már biztosan tudjuk, hogy ez az este a nő ünnepe lesz. Ez hízelgő.
A Bárka szerkesztősége által összeszervezett összművészeti rendezvény, amelyben remek összhangot képez az irodalom, a zene, a képzőművészet és tegyük hozzá, az érzékekre ható különleges borok is, igazi ajándéknak bizonyul március 7-én, a nemzetközi nőnap előestéjén. Molnár Előd és Varga Valentin produkciója után Murányi Sándor Olivér író méltatja a fotóművész munkásságát, s nyitja meg a kiállítást. Megtudjuk, hogy a művész szinte hazatért Békéscsabára, hiszen tizenegy évig itt élt, mielőtt visszaköltözött szülővárosába, Székelyudvarhelyre.
A glamour stílusban alkotó fotográfus képein ami még állandó, az a bor. Hol félig teli, hol félig üres a pohár, de van olyan fotó is, ahol üresen várja a szituáció végkifejletét. A megnyitó Sike Tamás borász jóvoltából lassan átalakul Dionüszosz-ünneppé, ahol különleges borokat szolgálnak fel a vendégeknek, s a java még hátra van, az irodalmi est.
Murányi Sándor Olivért ezúttal Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője faggatja a Jókai színház Stúdiószínpadán. „Mindent rám lehet fogni, de hogy írónak készültem, azt nem.” – vallja a vendég. A szerzetesi pályától elszakadó, 3 danos karatés kalandos életutat tudhat maga mögött, amit utána papírra is vethet. Eddig két kötete jelent meg, s mindkettő műfajt teremtett. A karate világnézeti és lélektani hátterébe enged bepillantást Üres és teli kötete, melyet a szerző egyszerűen harcesszének aposztrofál. Új műfaj, mint második kötetének pornoprédikációi. A Felnyomták szentnek kötet, melyből Bartus Gyula színművész olvas fel egy részletet, igazán felkelti az érdeklődést.
A szent és profán keveredik ezekben az írásokban, vagy, ahogy Elek Tibor idézi: „a szentet lerántani a profánba, a profánt felnyomni a szentbe”. A válasz egyszerű: hiszen mindenkiben lakik egy ördög és egy angyal is… „Van, amikor a szent győz, van, amikor a profán.”
Sajnos nem esik szó az író hittel való viszonyáról, a szent és a profán szubjektív fogalmairól. De hát, ott az írás, forgassátok! Viszont a szülőföld kérdése felvetődik. Milyennek látja Murányi Sándor Olivér Erdélyt most? Valóságnak. „Erdély az újat jelenti a magyarság számára, újat hoz az irodalomban, a zenében, a kultúrában. A fiatalságot jelenti, nem a siratást. A valóságot.” Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának himnusza zárja az estet Murányi Tóni előadásában. A produkció utáni mély csönd jól sejteti a hatást.
Ezután a dedikáció következik, sajnos nincs a Felnyomták szentnek könyvből, pedig lenne rá kereslet, de már elkapkodták. A szélsőségekkel való játék, úgy látszik, sok embert foglalkoztat. Nem is csoda, hiszen ez szimbolizálja leginkább az életet. A dolog pikantériája, hogy idén a nőnap egybeesik a nagyböjtöt megelőző húshagyókeddel. Szent vagy profán? Most mindenki eldöntheti…
Tari Sarolta