Csabai Mérleg | A kérdés ott lebeg a Vigadó légterében: biztos, hogy ez a darab reprezentálja az osztrák drámairodalmat? Ha közben leszámítunk pár kilogramm obszcenitást (bár mostanában kezd divattá válni a trágyaborítgatás), akkor Werner Schwab Elnöknők című darabja mégiscsak elfogadható. Sőt: elképesztő kép az emberi nyomorúságról, mely nem válogat sem országban, sem időben, sem a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben.
Felüti a fejét akárhol és akármikor. És pusztít. Különben úgy hívják, hogy önzés. A legrosszabb fajtából. Amiről (általában) nem is tudnak a „drasztikus komédia” szereplői, miközben egy rideg konyhában zajlik a történet, egész a végkifejletig, amikor még a falak is elmozdulnak.
A három nő: Erna, Grete és Mariedl. Tévét néznek, és nagyokat mondanak önmagukról. Vajon miért olyanok, amilyenek? Ki tehet róla? Ha csak ennyi marad a végén kérdésnekés gondolatnak, már megérte. Kár lenne tovább bonyolítani, mert a hosszadalmas monológcsaták után kiderül az is, hogy ez a három szerencsétlen talán nem is létezik,mégis itt vannak, beszélnek, álmodnak elképesztőket, és szörnyen unják egymást. Aztán tényleg megindulnak a falak, kijáratok és bejáratok létesülnek, az élet mintha bejönne a szegényszagú konyhába, de semmi. Vagyis a vég, a vég következik. A gyilkosság. Mariedl, az igazmondó klozetkirálynő elpusztul. A másik kettő vágja el a nyakát. Az igazság ára – vagy valami hasonló.
A néző magába roskadva ül, és kérdezi önmagától: mi volt ez? Színház? Olyasmi. Meg az élet arca, hogy ilyen is lehet. Van-e kiút? De merre? A szereplők meghajolnak, köszönik a tapsot. Dobó Kata, aki Mariedl volt, a némileg értelmi fogyatékos (?) vécépucoló lány, szerepében a döbbenetes valószerűség mesteri pillanataival; Kara Tünde, azaz Erna, aki hitbeli vágyai asszonya lehetne, ha lehetne és Bede-Fazekas Anna mint Grete, aki nem tagadja, hogy életét a szerelmeskedés tölti be, ha betöltené. Mindezekhez Dorotty Szalma, a rendező tette hozzá szakértelmétés a modern színházcsinálás fantáziáját, hogy maradjon és erősödjön a kérdés: tényleg, mit láttunk? Talán az életet egy lehetetlen oldalról, ha van ilyen lehetetlen oldal.
A falak visszahúzódnak, a fényeket eloltják. A következő nap elölről kezdődik minden. Jönnek a kérdések: mi volt ez? Színház? És miért olyanok, amilyenek? Csurog a vér. Szimbolikusan? Vagy? Nincs vagy. Taps lesz akkor is.
A színházi előadás előtt Andrea Nasi, Ausztria nagykövetének helyettese és Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke mondott megnyitó szavakat az osztrák hónap alkalmából. A galérián Peter Karlhuber színházi plakátjai láthatók január 14-ig.
Sass Ervin
Forrás: Csabai Mérleg, 2009. december 17.