fbpx Elsőként nyitott a Szarvasi Vízi Színház | Békéscsabai Jókai Színház
  2020. június 13., szombat      15:22

Jelenlegi hely



Elsőként nyitott a Szarvasi Vízi Színház


A közel ezer helyett negyedével, 254 nézővel, de elkezdődött a Szarvasi Vízi Színház X. jubileumi évada, ezzel a szabadtéri játékok közül az országban elsőként a Körös-parti teátrum nyitotta meg kapuit. A nézők a víziszínház facebookoldalán és a Szarvasi Kábeltelevízió közvetítése nyomán otthonukban is élvezhették az ünnepélyes nyitógálát, amire a szervező Magyar Teátrumi Társaság nagyon készült, hiszen a tíz éve indult színház mára országos szinten a kultúra egyik központja lett a nyári hónapokra. Az első év szlogenje ma is ugyanúgy érvényes a június közepétől augusztus 22-ig tartandó napokra a Szarvasi Vízi Színház színpadán: „itt minden nap történik valami”. Ez a csoda a tizedik évadban 72 napon keresztül valósul meg.

Hétköznap ingyenes előadások, szerdán gyermekeknek szóló mesejátékok, pénteken, szombaton, néha vasárnap nagyszínházi produkciók várják a nézőket. Ez a rend ebben az évben felborult némileg, hiszen nagyszínházi előadás először a Cervinus Fesztivál keretében várja a nézőket. Mert ez is hagyomány, hogy július közepén két hétre a Cervinus Teátrum veszi birtokba a Körös-parti színpadot. Július 14-ig ingyenesek az előadások, amelyek szervezője a Magyar Teátrumi Társaság, és csak regisztrációval lehet bejutni a nézőtérre.

Igazi meglepetéssel kezdődött a jubileumi program, hiszen nyitányként Nagy Szilárd és Ragány Misa énekelte el a mára határainkat is túllépett Varga Miklós és Varga Mihály szerzeményét, amelyet átdolgozott Nagy Szilárd és Ragány Misa. A dal, amely a remény himnuszává vált hazánkban, az Európa 2020. A dal, amely meghódította nem csak hazánkat, Európát, sőt az azon túl élőket is. Meglepetés volt a közönségnek, mert nem szerepelt a kiadott műsorban.

A következő csoda az egri Gárdonyi Géza Színház Tánctagozata volt, amely elhozta Szarvasra a Topolányszky Tamás által megálmodott táncfantáziát, melyet Liszt Ferenc életére és műveire alkotott Magyar rapszódia címmel. Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas, Érdemes művész koreográfiájával és rendezésében látott mű lélegzetelállító volt! Egyben premier is, hiszen ebben az átdolgozott formában most láthatta a közönség először. Megérdemel egy külön írást a táncfantázia, amelyben Liszt Ferenc szerepét Oláh Zoltán Kossuth-díjas táncművész, az ifjú Liszt Ferencet Topolánszky Vince e. h. táncolta. Zongorán Gábos Judit zongoraművész tolmácsolta Liszt Ferenc műveit. Fantasztikus, izgalmas, szemet-lelket gyönyörködtető előadást láttunk.

A műsor második felében Komáromi Anett, a Békéscsabai Jókai Színház művésze, az este háziasszonya színpadra hívta Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát, Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, Szarvas volt országgyűlési képviselőjét, Babák Mihályt, Szarvas város polgármesterét, Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját, a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetőjét és Csasztvan Andrást, a Cervinus Teátrum igazgatóját, hogy nyissák meg a X. jubileumi évadot.

Fekete Péter ünnepi beszédében a kettős ünnepről beszélt, egyrészt, hogy Magyarország győzött a vírus felett, másrészt, hogy a X. évadát ünnepeljük a Magyarország közepén lévő fantasztikus kulturális központnak.

  • Az elmúlt három hónapban Magyarország különleges kihívásoknak felelt meg – folytatta az államtitkár. - Szeretném, ha megállnánk egy kicsit, hiszen 555 honfitársunkat elvesztettük, de mivel tudtunk volna méltóbban megemlékezni, mint az előbb látott fantasztikus táncelőadással?! Köszönet az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatójának, Blaskó Balázsnak, Topolánszky Tamásnak, a tánctagozat vezetőjének és a táncosoknak! Magyarország győzött a vírus felett, mert fegyelmezettek voltunk, mert meghallgattuk a szakemberek szavát, hiszen az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi dolgozók után a kulturális élet szereplői tudtak utat mutatni nekünk, hogy az egészségi, a rendvédelmi és a lelki egyensúly szinkronban legyen. Volt, akinek az élete lelassult, volt, akinek felgyorsult, mert alkalmazkodnia kellett, mert munkája egy teljesen más feladat teljesítését követelte meg. A Szarvasi Vízi Színház a következő egy hónapot ezeknek az embereknek szenteli. Minden hétvégén, pénteken, szombaton és vasárnap egy-egy gálaesttel, egy-egy kulturális eseménnyel tisztelgünk az orvosok, a nővérek, a gyógyszerészek, a rendőrök, a tűzoltók a pedagógusok, a boltosok, a tanárok, a takarítók és minden olyan szakma előtt, amely képviselőinek máshogy kellett élniük az életüket, megélniük a mindennapi munkájukat, feladatukat. Kérem a közönséget, legyenek velünk ezeken az estéken is, remélve azt, hogy egyre többen lehetünk a nézőtéren! Köszönjük a videós kollégáknak, hogy közvetítik a mai és az elkövetkező eseményeket is!
  • Különleges műsort állított össze Szabó Károlyné, Marcsi, a Magyar Teátrum ügyvezetője és Seregi Zoltán művészeti vezető a X. évadra. Eljön a Győri Balett, itt lesz Rákász Gergely orgonaművész és Edvin Marton hegedűművész, akik műsorát azoknak a nézőknek szeretnénk dedikálni, akik tíz éve majd’ minden este itt vannak. Hölgyeim, és uraim! Ünnepeljenek velünk ma este! – fejezte be ünnepi beszédét Fekete Péter.

Domonkos László megköszönte azoknak, akik azzal a lélekkel jöttek erre a vízparti színpadra, hogy kicsit szabadabban lélegezzenek hosszú idő után.

  • Bizakodunk, hitet teszünk, hiszen élni szeretnénk. Köszönet azoknak, akik a hitet erősítik és azoknak, akik a hitet táplálják – mondta Domokos László.

Seregi Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított „Köszönjük, Magyarország!” programot méltatta, amelynek keretében olyan előadóművészek pályázhattak, akik a kialakult helyzet miatt elveszítették munkájukat.

  • A Vízi Színház programjainak a főcíme is ez lesz: „Köszönjük, Magyarország!”, de köszönjük Szarvasnak is az elmúlt tíz évet, a mostani nyarat! – hangsúlyozta Seregi Zoltán.

Babák Mihály Orbán Viktor üdvözletét is hozta. Szarvas város polgármestere abban bízik, hogy sorsunk jobbra fordul, és következnek a kellemes hétköznapok. Mint mondta, hálát kell adni azoknak, akik sokat segítettek. Emlékeztette Domokos Lászlót a kezdetekre, amihez remény és hit kellett, nagyon sok szeretet és barátok is. A polgármester végül szép estét kívánt mindenkinek.

Casztvan András a TV és a számítógépek előtt ülőket is köszöntötte, valamint azokat az operatőröket, akik közvetítik a műsort. De azokat a művészeket is, akik alig várták, hogy színpadra léphessenek.

  • A szabadtéri színházak közül elsőként nyit a Szarvasi Vízi Színház, ezért köszönet Fekete Péter államtitkár úrnak, és azért is, hogy ez a színház a nyitás előtt felújításra került. Ez a gyönyörű környezet, amelyben élünk, amely turistákat vonz az attrakcióival, mégis a kulturális események adják azt a kínálati rendszert, amiért érdemes Szarvasra jönni, érdemes szállást foglalni. Szarvason a Vízi Színház gazdasági tényező – emelte ki a Cervinus Teátrum igazgatója.

Az ünnepi beszédek után Komáromi Anett felkérte Fekete Pétert, hogy cserélje át államtitkári öltözékét színpadira, mert hagyomány, hogy a gálák egyik házigazdája az elmúlt tíz évben Fekete Péter volt. Majd ketten konferálták fel az este produkcióit, amelyek a Szarvasi Vízi Színház sokszínűségét mutatták be. Az elmúlt évadok különböző színházi műfaját vitték színpadra a műsorszámok. Csonka Dóra, a Békéscsabai Jókai Színház művészének dala és Földes Roxána karikaszáma gyönyörködtette a közönséget. Boronyák Gergely, a Cervinus Teátrum művésze verssel hódított, Benedekffy Katalin operaénekesnő, színművész operettel csábította a nézőket. Nádházy Péter, a Cervinus Teátrum művésze a Bánk bánból a Hazám, hazám című dallal nyűgözte le a közönséget, Gera Zoltán, Gera-Panyi Katalin, Németh Antal táncos Sztojka Zoltán és zenekara kíséretében lépett színpadra fergeteges tánccal és minőségi zenével. Csurulya Csongor színművész prózai művet tolmácsolt értően, Litauszki Enikő és Balog Richárd latin tánca szemet gyönyörködtető volt. Krich Noémi Amanda hálószáma látványos, a közönséget is meghódította a Mexikóból érkező, mindig mosolygó Juan Pablo Martinez zsonglőr. Nem maradhatott el a Vízi Színház sikerdarabjának egyik dala, melyet Csonka Dóra, Gerner Csaba és Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház művészei adtak elő a Monte Cristó grófja című musicalből, a kalózok dalát hallhattuk a közönség tapsa kíséretében. Szokás szerint tűzijátékkal zárult a X. évadnyitó gála a Szarvasi Vízi Színház színpadán.

 

                                                                                                                           

 Galambos Edit

Fotó: Bencsik Ádám/ A-TEAM


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020. július
 

Keresés

Keresés űrlap