Lear királyként lép színpadra minden este. Hogyan készült a szerepre? Hogyan éli meg a próbafolyamatot? – Kovács Frigyes Jászai-díjas színművésszel beszélgettünk a Jókai Színház most készülő produkciója címszerepének megformálásáról.
Hogyan készült erre a szerepre?
Félve, remélve, vágyva, epekedve. Ez a világirodalom legnagyobb szerepe. Igénybe veszi az ember minden idegszálát, egy pokoljárást kíván a színésztől. Össze kellett szednem minden hasonló élményt az életemből, és ezt most mind egy csokorban próbálom fölmutatni. Az életem összes keserűségét kiöklendem. Ezeket meg kellett keresni és föl kellett vállalni. És ez a pokoljárás. Minden idegszálam ki van most élezve, hihetetlenül érzékeny vagyok. Azt gondolom, hogy érzelmekben, indulatokban elértem már-már az aljáig ennek a pokolnak. Nem tudom, hogy gondolatilag ez mennyire fog majd reflektálódni az előadásban, az alakításomban.
Mi Lear igazsága, tragédiája?
Az egyenessége, a naivsága, az emberségessége. Lear egy emberséges ember. Nem fogja föl, hogy a világban és a közvetlen közelében – a saját gyermekeiben, a munkatársaiban – olyan negatív emberi tulajdonságok vannak, amelyeket egész élete során – éppen az embersége folytán – nem volt képes fölfogni, értelmezni. A legnagyobb szörnyűség, amikor az embert az élete vége felé érik ilyen csapások. Rádöbben, hogy egy önmagának hazudott világban élt. És mennyi negatív emberi tulajdonság vette körül, mennyi rosszindulat, gátlástalanság, csalárdság, hazugság, hálátlanság, gyűlölet, gonoszság, csalás, hízelgés, árulás – minden, ami emberben rossz lehet, az most előnyomakodik, most szembesül vele. Ettől vagyok egy kicsit tébolyodott állapotban én, Kovács Frigyes, az ember, mert én is fölsorakoztattam mindazokat a negatív élményeimet, csalódásaimat, amelyek most itt mind egy rakáson vannak. Furcsa érzés ez. Soha életemben nem voltam ilyen mélyponton emberileg. Soha nem voltam ilyen mélyen.
S hogyan lehet mindezt elviselni?
Fel kell dolgozni, hogy ez egy szerep, egy munka. Én azonban jelenleg nem munkának élem meg, az életem része még ebben a pillanatban. Nem engedtem meg magamnak, hogy bevált technikákkal dolgozzam, engedtem az érzelmeknek, indulatoknak, hogy bugyogjanak föl belőlem. Csak bízom benne, hogy nem kell minden előadást úgy megszenvednem, ahogyan ezt a főpróbahetet. Én életre-halálra játszom, vérre viszek minden előadást. De itt olyan mélységek vannak, hogyha az ember életre-halálra játssza estéről estére, akkor biztosan megbolondul. Megpróbálok néha józan lenni és mérlegelni.
Önt rendezőként ismerte meg a társulat, befolyásolta mindez a közös munkát?
Az öreg hölgy látogatásának próbafolyamata alatt én embereket ismertem meg. Hogy rendezőként vagy színészként, az majdnem mindegy. Ha az emberek ismerik egymást, akkor nem számít, hogy korábban milyen viszonyban találkoztak. Olyan, mintha játszottam volna velük. Amikor rendezek, akkor én tulajdonképpen játszom.
Néhány kollégával lelkileg erősen összecsiszolódtunk a Lear király próbái alatt. Kitűnő, önmarcangoló, viviszekciót végző, gondolkodó emberekkel dolgozom, akik a maximumot hozzák ki magukból. Nemcsak mesterségbeli tudásról beszélek, hanem emberségről is és ez a nagyon fontos! Itt olyan lelki mélységeket kell felmutatni, ahol a színészi képességnek a megnyilvánulása abban fogalmazódik meg, hogy föl tudja szabadítani ezeket a mélyen rejlő élményeket, érzelmeket, indulatokat. Én úgy látom, hogy csodálatos módon mindenki önmagát játssza, ettől igaz és erős ez az előadás.
Fotó: Nyári A./A-Team