fbpx Érezték Zentán a közönség szeretetét | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. március 12., kedd      11:30

Jelenlegi hely


Érezték Zentán a közönség szeretetét


A Hajnalban, délben, este igazi utazó darab, Földesi Ágnes Villő és Czitor Attila nemcsak A színház házhoz megy program keretében békéscsabai középiskolákba vitte el a darabot, hanem a határon túlra is. A Magyar Teátrumi Társaság és a Zentai Magyar Kamaraszínház Teátrum Neked! című színházi fesztiválján is nagy sikert arattak a Jókai Színház művészei.

  • Békéscsabán kívül, akár határon innen vagy határon túl játszani mindig nagy kihívást jelent: más a helyszín, más a közönség, más körülmények között készülünk az előadásra. Zentai vendégjátékunk alkalmával sem volt ez másképp, viszont nagyon barátságos közegben tudtunk ott játszani – mondta Czitor Attila. - A Zentai Magyar Kamaraszínház klasszikus nézőtere tökéletesen passzolt a mi XIX. század végi romantikus vígjátékunkhoz. Mind a színház, mind a közönség részéről odafigyelést, szeretetet és hálát éreztünk.

S ami még nagyobb meglepetés volt: előadás után a művészeket átvezették egy kisebb kamaraterembe, ahol kivetítőről nézték az előadásukat azok, akik nem fértek be a nagyterembe. Czitor Attila szerint így kétszer is megtapasztalhatták a zentai közönség elragadtatott tapsát. 

Földesi Ágnes Villő nem titkolta, hogy izgatottan várta a február 23-ai, szombat esti előadásukat.

  • Hiába a „mi hajnalban-délben-esténk” már egy jól bejáratott előadásnak mondható, hiszen A színház házhoz megy program keretében már iskolák aulájában is megfordultunk akár reggel 9 órai kezdéssel. Megszokásból - vagy babonából - azért még összemondjuk a szöveget és fejben lejátsszuk, mit fogunk tenni, mondani, érezni az elkövetkező bő egy órában.

Sétájuk során, amikor kávézó iránt érdeklődtek, egy barátságos és - mint néhány angol nyelven váltott párbeszéd után kiderült - szintén magyar ajkú fiatalember melléjük szegődött. Rögtönzött idegenvezetőként megmutatta a város nevezetességeit, mesélt az ottani életről és arról, hogy mennyire örülnek az ott lakók a színházi élet felpezsdülésének.

  • Hamarosan magunk is megtapasztalhattuk, hogy a lakosság szereti a színházat, hiszen a teltházas nézőtér mellett a színház kamaratermében kivetítőn is nézték a szomszédos teremben zajló előadást. Megható volt, hálás érzés, mindenféle pátosz nélkül. Közvetlen, családias, mégis ünnepélyes – fogalmazott Ágnes.

Majd elmondta, a színház vezetősége baráti fogadásra invitálta a stábot. S külön öröm volt számára, hogy rá is gondoltak, és a csevapcsicsa mellett grillezett zöldségeket is tálaltak, így vegánként ő is ehetett a vacsorából egy pohár kövidinkával.

  • Úgy gondolom, lehetnek olyan alkalmak, amikor a színésznek ilyen vagy olyan okból, de egy picit fokozottabban szüksége van a közönség nyitottságára, kíváncsiságára – hangsúlyozta Ágnes.

Úgy véli, ezt a „kémiát” pedig nemcsak kamaraszínházi közegben lehet érezni, hiszen előadás közben folyamatos kölcsönhatásban vannak a művészek a nézőkkel, legyen a helyszín bárhol. S ezt a „derűs figyelmet és tiszteletet” Zentán is megkapták, amiért nagyon hálásak. 

Niedzielsky Katalin

Fotó: A-TEAM


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


nletter.png
 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
30
 
2019. szeptember
 

Keresés

Keresés űrlap