fbpx Erős hittel és energiával várjuk a következő évadot | Békéscsabai Jókai Színház
  2021. július 08., csütörtök      12:25

Jelenlegi hely



Erős hittel és energiával várjuk a következő évadot


Négy nagyszínpadi premierrel, kamaradarabokkal és stúdióelőadásokkal készül az új évadra a Békéscsabai Jókai Színház, osztotta meg a sajtótájékoztatón részt vevő újságírókkal Seregi Zoltán, a színház direktora.

 

A felnőtteknek szánt bérlet zenés darabokat kínál: az idősebbekben nosztalgiát kelt, a fiatalabbak számára pedig épp ezért érdekes a Made in Hungária. Tamási Áron Énekes madár című szerelmes játékát is színre visszük, amely prózában íródott ugyan, most azonban különleges, a magyar népzenére támaszkodó, mégis világzenei elemekkel átszőtt előadást láthatnak nézőink. A Zorba, a görög című musicalt senkinek sem kell bemutatni: arra tanít bennünket, hogy katasztrófák közepette is lehet az ember boldog, ha szereti az életet. Negyedik nagyszínpadi előadásunk, amely a pandémia miatt az előző évadból került az újba, a Drakula című horrorrockopera, a klasszikus vámpírtörténettől eltérő módon mutatja be a vérszívó grófot.

Egy komolyabb és egy könnyed kamaradarabbal is készülünk: Szabó Magda: Az ajtó című, önéletrajzi elemekre támaszkodó regényét visszük színre, s ugyancsak kiváló színésznőinknek kedvezünk Neil Simon Furcsa pár című vígjátékának bemutatójával.
A gyerekeket sem hagyjuk színházi élmények nélkül: A Viharsarok Táncszínház jó pár darabunkban vállalt szerepet, most a Fehérlófia című mesejáték ősbemutatójára készülünk koprodukcióban. Az Egy vérből… drámapályázat egyik nyertes darabja volt a Tihany Tündér című mesejáték, amely a gyerekek nyelvén foglalkozik a trianoni kataklizmával. A Petőfi-évforduló előtt a János vitéz modern hangszerelésű változatával szeretnénk fejet hajtani, s a gyerekekhez is közelebb hozni ezt a klasszikus művet. A legkisebbeknek a Trón alatt a király című macskatörténetet ajánljuk, végzős színészosztályunk vizsgadarabjaként.
Igényes, mégis népszerű darabokat láthatnak a stúdiónkban: Váratlan találkozások címmel kétszereplős vígjátékot láthatnak egy elvált házaspárról, akiket mégis összekötnek az ünnepek. Mátyás király titkos szerelméről szól a Királyom, Isten áldjon című, ugyancsak kétszereplős darabunk.

Természetesen korábbi, sikerrel játszott előadásaink is visszatérnek: A Megfeszített, a Trianon, a Viktória, a Sweet Charity és az épp most debütáló Pezsgős vacsora, valamint szeptemberben kerül színre az ebben az évadban esedékes Kakukkfészek. Kamaraszínházi előadásaink közül a Tizenhárom almafa, a Hotel Mimóza, a Szerelem, ó és a Vitéz lélek látható majd. A mesék közül kínáljuk majd a Holló Jankót, az Árgyélus királyfit és a Kaland a nagy családerdőben című darabot. Stúdiószínházi előadásaink közül műsoron marad a Hajnalban, délben, este, amelyet nagy sikerrel mutattunk be a nyár folyamán Lakiteleken művelődési szakemberek programjának részeként, fut majd a Vénusz nercben, A pillangók szabadok és a Családi ágy, amelyet a premierig próbáltunk, de ebben az évadban már nem tudtunk bemutatni.

Hagyományos programjainkról sem szeretnénk lemondani: ismét lesznek díszbemutatók, Mindentudás Színházi Egyeteme, huszonnégy órás versfolyam, Magyar Teátrum díjátadó gála, a gyerekelőadásokhoz kapcsolódó pályázatok. Részt veszünk a minisztérium kezdeményezte Lázár Ervin Programban, amely a legkisebbeket juttatja színházi élményhez, valamint vendégül látjuk a nagyszalontai gyerekeket. Az esélyegyenlőség jegyében jelelt-narrált előadásokat szervezünk, és örömmel várjuk a minden évben megrendezett Angyalok szárnyalása gálát is. Közös énekléssel, fényfestéssel vállalunk közösséget az érintettekkel az Autizmus Napján. Szívesen visszük el előadásainkat fesztiválokra, színházi találkozókra, illetve a Déryné Program részeként három előadásunk (a Vénusz nercben, a Hajnalban, délben, este és a Két összeillő ember) olyan településekre utazik, ahol a nézők ritkán jutnak kőszínházi előadáshoz.

Az új évadban is várjuk Önöket! Ne feledjék: nálunk a helyük!
 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2021. augusztus
 

Keresés

Keresés űrlap