Este nyolckor randevú a Vigadóban: a vacsora utáni próbán már jelmezben látom a színészeket. Úgy tűnik, nálunk a military stílus a menő, ámbár akad a homeless-fazonból is egy-kettő – ha a Burdának blogolnék, valószínűleg lekönnyezném a billentyűzetet. A legextrémebb fazon, ami egy turáni szőnyegből szabott kaftánnak nevezhető leginkább, a kukában végzi, igaz, viselőjével együtt. Hamarosan feltűnik egy Brezsnyev-farmert és up-to-date gumicsizmát viselő, hetvenes évekből szalajtott téeszparaszt, akire nem emlékeztem a szövegkönyvből – róla gyorsan kiderül, hogy a szomszéd próbáról szaladt át kicsit barátkozni. A hang is nagyrészt megvan, tehát jó érzésekkel fordulunk a holnapi főpróba felé. Lassan kiismerem magam a színház kanyargós folyosóin, bár ha a lépcsőfordulóból elvinnék a porosz egyenruhát, még jövő karácsonykor is ott bolyonganék körbe-körbe.
A próba zavartalanul folytatódik. Az asztal sarkán egy ásványvizes palack árválkodik, nem fogják kitalálni, mi áll a címkéjén. Premier.