fbpx Eszembe jutottál, válogatás Cseh Tamás dalaiból | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. július 02., kedd      12:38

Jelenlegi hely


Eszembe jutottál, válogatás Cseh Tamás dalaiból


Három fiatal színész, Lakatos Viktória, Sallai Zsóka és Lévai Attila közös zenei esten ad elő válogatást Cseh Tamás életművéből július 4-én 20.30 órakor a Csabai Nyár programján, a Békéscsabai Jókai Színház TeÁtriumában.

A méltán híres zeneszerző, színész és előadóművész dalait a három fiatal színész először a Szarvasi Vízi Színházban adta elő tavaly nyáron, Cseh Tamás születésének 75. évfordulója alkalmából. Az idei évben egy szomorúbb esemény miatt aktuális a műsor, tíz éve, hogy elvesztettük a legendás zenészt.

Az egyedi és a mai napig izgalmakat tartogató dalok létrejöttének fontos dátuma 1970, ekkor ismerkedik meg Bereményi Gézával, összeköltöznek és rögtön dalszerzésbe kezdenek. Cseh Tamás első nyilvános fellépése 1972 augusztusában volt a Huszonötödik Színházban, Gyurkó László meghívására. A másik fontos találkozás 1975 telén Másik Jánossal, akivel első közös lemezük 1977-ben jelenik meg "Levél nővéremnek" címmel.

A mostani estre a három színművész közösen válogatta a műveket, melyeket csörgő, ukulele és természetesen akusztikus gitár kíséretében adnak elő, de lesz prózai szám is. A rendezvényre a belépés ingyenes.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                             Fotó: A-TEAM

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


nletter.png
 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
30
 
2019. szeptember
 

Keresés

Keresés űrlap