fbpx EURÓPAI MÉRCÉVEL KELL MÉRNI | Békéscsabai Jókai Színház
  2019. augusztus 13., kedd      11:51

Jelenlegi hely


EURÓPAI MÉRCÉVEL KELL MÉRNI


Az Aradi Kamaraszínház Rosencrantz és Guildenstern halott című előadása meghívást kapott a 23. Gdanski Nemzetközi Shakespeare Fesztiválra. Tapasztó Ernő rendezőt és Gulyás Attila színművészt lengyelországi tapasztalatairól kérdeztem.

A július 26. és augusztus 4. között megtartott seregszemle 2017-ben elnyerte A Legjobb Európai Fesztivál Díjat, ott tehát akár versenyprogrammal, akár meghívottként résztvenni rangot jelent. Az előadásban a Békéscsabai Jókai Színház két művésze, Tege Antal és Gulyás Attila játszotta a főszerepet. Tom Stoppard műve egy Hamlet-paródia, amelynek középpontjában két kisebb figura áll, és a darabot tavaly nyáron mutatták be a Gyulai Várszínház Nemzetközi Shakespeare Fesztiválján.

A Guildenstern szerepét játszó Gulyás Attila úgy fogalmazott, hogy nagyon nagy öröm volt számára Európa egyik legnagyobb fesztiválján, sok versenyprogram mellett meghívottként részt venni.

  • Öt-hat európai előadás között, az exkluzív programban a miénk volt az első, és óriási szakmai sikert arattunk az igazi Shakespeare Színházban, ami a Globe hű másolata. Meghívtak bennünket Jerevánba, és talán még Londonba és Berlinbe is eljutunk a produkcióval. Mondhatom, én még életemben ilyen szintű dologban nem vettem részt!
  • Nagyon alapos és szigorú válogatás előzi meg ezt a rangos fesztivált, hogy olyan komoly színházak vehessenek részt, mint például a Berliner Ensemble. Tavaly nyáron járt Gyulán a fesztiváligazgató, ott látta az előadásunkat és meghívta Gdanskba. Közben júniusban jártunk a macedóniai Bitolában is, ott is teltház előtt játszottuk, hatalmas siker volt – sorolta az előzményeket Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatója.

A rendező azt is elmondta, hogy az előadásban Opheliát alakító Alexandra Gitlannak is „oroszlánrésze volt a végtelen hosszú egyeztetésben, szervezésben, az utazás megtervezésében”, és Tege Antal is nagyon sokat segített. Komoly helyszíni szemlét tartottak például a fellépés előtt a gyönyörű Globe Színházban.

  • Nagy öröm volt, hogy ezen a profi fesztiválon is teltházzal ment az előadás. A bitolai és a gdanski sikerért egyaránt sokat köszönhetek az aradi és a csabai kollégáknak. Nagy tapasztalat volt ez az egész társulatnak. Komoly szakmai fórumon a kemény lengyel és nemzetközi kritika elismerte a teljesítményünket. Tizenegy éve dolgozunk együtt keményen Tónival, hogy ezt a színházi nyelvet megvalósítsuk, az előadással tulajdonképpen ezt az új nyelvet hívták meg – hangsúlyozta Tapasztó Ernő.

Egy neves lengyel kritikus szerint „érdekes, műfajteremtő színház az aradi, és valami teljesen újat hozott Shakespeare világába, szemléletébe”. Azt írta, ha Brechtnek kellett volna megrendezni a darabot, ő is hasonlót tett volna. Ez komoly elismerése a művészi munkának, a szellemiségnek és a rendező szerint minden kollégának szól. A rendező úgy vélekedett: a fesztivál igazolta a munkájukat, az ember ilyenkor érzi, ezt érdemes csinálni. Visszaigazolás a kritika is, azt jelenti, innen lehet folytatni, európai mércével kell a színháznak önmagát mérni.

Niedzielsky Katalin

Fotó: playstosee.com

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019. december
 

Keresés

Keresés űrlap