Banner Papp Mária: Papp Magda emlékkönyv című kötetét kedden este, számos érdeklődő jelenlétében mutatták be az Ibsen Ház stúdiószínpadán. Az igényes kivitelezésű, ajándék cédével ellátott kötetről, Banner Zoltán művészettörténész beszélgetett a szerzővel.
Az Europrint kiadó és nyomda gondozásában megjelent munka a kolozsvári születésű Papp Magda tanár, hangversenyénekes, dal-és sanzonénekes, operettprimadonna pályáját követi végig.
„Arra vártam, hogy egy kortárs kritikus, színháztörténész rögzíti majd az életmű fontosabb állomásait -magyarázta Banner Papp Mária, de mivel senki nem jelentkezett, hogy megírná Papp Magda életművét, magam vállaltam a feladatot, mielőtt elhomályosul az emléke örökre.
Az emlékalbum persze nem csak a különleges életút bemutatásáról szól, hanem betekintést nyújt az 50-es évektől a 80-as évekig Nagyvárad zenei életébe is, hiszen Papp Magda élete és munkássága része Nagyvárad zenetörténetének, bár 1992-ben Békéscsabán hunyt el.
Az emlékkönyvhöz mellékelt cédén jobbára nagyváradi zeneszerzők, költők megzenésített versei hallhatók, de igazi zenei ritkaságok is találhatók. A művésznő hangját 1947-ben rögzítették exponált orvosi röntgenfilmekre, és ezt az anyagot Virányi Attila hangmérnök digitalizálta.
Az est folyamán ezekből a felvételekből is felcsendült néhány: a nagy volumenű koloratúrszoprán hang, a tökéletes énektechnika még így lemezről, évtizedek távlatából is elkápráztatta a jelenlévőket.
Kivételes hangi adottságait, zenei műveltségét, technikai felkészültségét figyelembe véve bizton állítom, ha Papp Magda nem itt él, az európai operaszínpadok ünnepelt énekesnője lehetett volna. – hangzott a méltatás Banner Zoltán művészettörténésztől.
Papp Magda nem csak primadonnaként, színésznőként, de énektanárként is kiemelkedőt alkotott. Utolsó növendéke Kolarovszki Sarolta magánének tanár Lauretta áriájával és egy Reinitz Béla által megzenésített Ady verssel emlékezett kedves tanárára. Zongorán Banner Zsófia kísérte.
Az est zárásaként Banner Zoltán Ady Endre Elbocsátó szép üzenetét mondta el, amit a közönség hálás szívvel fogadott. Ezután már csak az jött, aminek következnie illik. Köszönet a részvételért, taps. A dedikálásra várók hosszú sora egy jó kép volt így Karácsony előtt…
Fotó: Ignácz Bence és Jókai Színház