Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Év végi díjeső – Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Nyolc kiváló háttérmunkásnak ítélték oda idén a Magyar Teátrumi Díjakat, melyek a kulisszák mögött dolgozó szakemberek munkáját hivatottak elismerni. December 17-én 19 órától immár harmadik alkalommal gyűltek össze a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat. 

A színházban nincs egyéni siker. Egy-egy produkció megszületése számtalan ember munkáját dicséri. Hajlamosak vagyunk azonban elfeledkezni azokról, akik a színfalak mögött segítik az előadások létrejöttét. A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kulisszák mögötti színházi háttér- és kiszolgáló szakmákra, valamint erkölcsi és anyagi elismerést nyújtson az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakembereknek. A díj a csapatmunka szimbólumaként egy aranygolyót tartalmazó csapágyat formáz. Ebben az esztendőben a szakmai zsűri nyolc háttérdolgozónak ítélte oda az elismerést, akik nemcsak szakmailag, hanem színházszeretetükben, munkájuk iránti alázatukban is példamutató képviselői hivatásuknak.

Kép

A 2012. év Magyar Teátrum díjasai: Czechmeister László szcenikus (Győri Nemzeti Színház) – távollétében a díjat Maszlay István színművész vette át, Farkas Irén művészeti titkár (Szigligeti Színház, Szolnok), Mező Éva öltöztető, jelmeztár-vezető (Békéscsabai Jókai Színház), Számadó Barnabás kellékes (Csokonai Színház, Debrecen), Verebély Mónika ügyelő (József Attila Színház). Ebben az évben először egy posztumusz-díj átadására is sor került: a tatabányai Jászai Mari Színház kezdeményezésére, a Madách Színház felterjesztésével, az egész színházi szakma támogatásával Balogh Erzsi művészeti főtitkár munkáját ismerte el a társaság. Magyar Teátrum nemzetiségi különdíjat kapott Krsztovics Sándor színpadmester, a határon túli különdíjat Rózsás Szilvia világosító (Komáromi Jókai Színház) vehette át.

Kép

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közösen léptek színpadra a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei, valamint a Jókai Színház társulatának tagjai. A látványos, zenés, táncos showműsorban részletek csendültek fel a színházak sikerprodukcióiból – többek között a Hippolyt, a lakáj, A kőszívű ember fiai, az Isten pénze, a Szent István körút 14., A kolozsvári bíró, az Aida, valamint a Diótörő és Egérkirály című előadásokból. Maszlay István, a Győri Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésze Babits Ádáz kutyám című versét adta elő, színpadra lépett a Talamba ütőegyüttes a gödöllői Művészetek Háza képviseletében, Szőlőskei Tímea színművész pedig egy Frank Sinatra-számmal lepte meg a közönséget. A gálaesten az élőzenét Gulyás Levente és zenekara biztosította. Házigazdaként Jegyes-Tóth Kriszta és Németh Kristóf gondoskodott a jó hangulatról.

Kép

Díjátadóként több színházigazgatót, neves színházi személyiséget köszönthettünk a színpadon: díjat adott át Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója, Rusz Milán, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság főtitkára, Vasvári Csaba, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, Kiss József, a Szigligeti Színház művészeti vezetője, Kerényi Imre színházi rendező, Kocsis Judit színművész, a József Attila Színház tagja, valamint Fekete Péter és Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és igazgatóhelyettese.  Balogh Erzsi művészeti főtitkár díját Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója vette át és köszönte meg a család nevében. A díjátadók között a díj támogatói is helyet kaptak: Pelyhe János, a Pelyhe és Társa fénytechnikai szakcég tulajdonosa, Fazekas Tamás, a Zaj Rendszerház Kft. ügyvezetője, Böröcz Sándor, a Lisys Fényrendszer Zrt. vezérigazgatója, valamint Barna János, a Színpad- és Emelőgéptechnika Gyártó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Kép

Kép

A békéscsabai díjazott: Mező Éva öltöztető, jelmeztár-vezető

Fotó: Ignácz Bence/A-Team

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás