Csodák nyomában jár februárban a Békéscsabai Jókai Színház: Mikszáth Kálmán remekművét, a Szent Péter esernyőjét mutatjuk be február 15-én Katkó Ferenc rendezésében. Az előadás különleges, népi motívumokra épülő világa egyaránt kifejeződik zenében és táncban. A darab koreográfusával, az ExperiDance társulatának tagjával, Újszászi Andrással beszélgettünk az előadás mozgásvilágáról.
Újszászi András számára nem ismeretlen a város, hiszen a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskolában végezte tanulmányait, s ezután szerződött a Magyar Állami Népi Együtteshez, ahol három esztendőt töltött. Ezt követően az ExperiDance társulatának tagja lett, itt több szólószerepben is láthatja a közönség, immár hat éve.
Milyen érzés visszatérni a városba?
Kicsit nosztalgikus, nagyon jó érzés. Egy szép időszakot töltöttem el Békéscsabán, öröm volt a visszatérés. A Jókai Színházzal a Monte Cristo grófja kapcsán alakult ki az ismeretség. Budapesten, a RaM Colosseumban a tánckarunk is bekapcsolódott a produkcióba, ott ismerkedtem meg a társulat művészeivel is. Amikor Katkó Ferenc felkért erre a munkára, örömmel mondtam igent.
Először próbálod ki magad koreográfusként?
Ez az első nagyobb koreográfusi munkám, de kisebb etűdszámokkal már próbálkoztam mind népi, mind az ExperiDance által is képviselt show-vonalon.
Milyen érzés a színpad másik oldalán állni?
Ugyanolyan fárasztó, ám mégis kicsit más. Ugyanúgy meg kell tanítani a lépéseket, nincs sok idő a pihenésre, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a mozgás illeszkedjen a koncepcióhoz, hogy ne táncbetétek szülessenek, hanem szituációk, hogy történetet mondjunk el. A rendezővel közösen választottuk ki a zenéket, s erre építettem fel egy olyan lépésanyagot, amely kifejezővé teszi, erősíti a szituációt. Folyamatosan együtt gondolkodunk, igyekszem a keze alá dolgozni, bekapcsolódni az általa kialakított dramaturgiába. Nem is táncnak nevezném, hanem egy olyan mozgásegyüttesnek, amely mégis táncként hat. Figyelnem kell arra is, hogy most nem táncosokkal, hanem színészekkel dolgozom, bár nem panaszkodhatok, könnyen sajátítják el a lépésanyagot.
Milyen elemekből merítesz?
Elsősorban népi elemekből, a néptáncból építkezem, mindezt sokszínű mozgásanyaggal bővítve. A zene és a ritmus természetesen nagyon fontos. Az ExperiDance-t annak idején Román Sándor azzal a céllal hozta létre, hogy a néptáncot ötvözze más elemekkel. Úgy gondolom, hogy mindez elkerülhetetlen, ha azt szeretnénk, hogy kifejezővé váljon egy színpadi kép. Ebben az előadásban is találkozhatnak majd a nézők ezzel az „experidance-es” stílussal is.
Eszközöket is használtok a koreográfiákban…
A vihar-jelenetben például zacskókkal dolgozunk, és természetesen az esernyő is megjelenik a táncokban. A díszletelemekkel – egy hatalmas esernyő cikkelyeivel – is játszunk, a piac-jelenetben például mindenféle portékával megrakott kocsikká válnak, s ezeket mozgatják majd a szereplők. Igyekszünk a különböző változásokat is táncos mozgással megoldani.
Mit mond számodra a Szent Péter esernyője?
Maga a történet magával ragadó, tele izgalmas fordulatokkal. Mai filmekben találkozik az ember ilyen furcsa csavarokkal, váltásokkal. Az előadás zenei anyaga Balogh Kálmán muzsikájával még inkább egy számomra szerethető világot teremt.
Nem egyedül dolgozol, a páros táncok tanításánál van egy segítőd is…
Igen, Plesovszki Petra, aki a magánéletben is a párom és szintén az ExperiDance táncosa. A nemtelen táncoknál, mint például egy vihar-kép, könnyen boldogulok, de egy páros táncban egy női mozdulatot, úgy gondolom, hitelesen csak egy hölgy tud átadni, ezért kértem meg, hogy segítsen nekem a tanításban.