Az ExperiDance és a Jókai Színház közös show-ja
Andalító zene, romantikus világslágerek, remek tánc és pazar látvány; mi kell még? A revü, a show máris működik, de hogy igazán hatásos és színvonalas is legyen, ahhoz nem árt persze a jó énekes. Igen, a Hang! Frank Sinatra, a Hang című produkcióban egy életmű és egy legenda kel életre dalban és táncban elmesélve. Új színházi műfaj született? Annyira nem, inkább valami izgalmas sorozat (talán már hagyomány) bontakozik a közönség örömére. Szomor György színművészt, rendezőt ugyanis nyilvánvalóan vonzza a halhatatlan melódiák háttere, a különleges történelmi, irodalmi hősök, híres énekesek sorsa és pályája. A Monte Cristo grófját és az Aidát rendezte, néhány éve Freddie Mercury kalandos életét vitte színre a Queen zenéjével; és milyen jó, hogy most folytatja!
Az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház közös premierjén pénteken este a fővárosi RaM Colosseum óriási nézőterén egyszerűen jó érzés volt csabaiként ülni, élvezni a műsort és látni a sikert. Frank Sinatra kiváló hívószónak bizonyult, az alkotók és a szereplők listája pedig márkanévnek. A zord téli este, a hétvége és főleg az életveszélyes útviszonyok sem tartották vissza a közönséget – bennünket sem -, a színház zsúfolásig megtelt. Először a várakozás, majd a rajongó fogadtatás is jelezte, hogy szerencsés műsorválasztás volt: Sinatra behozta, a zene rögtön magával ragadta és sodorta mindvégig, a látvány pedig elkápráztatta a közönséget.
A békéscsabai Monte Cristo grófja előadásában még éppen, hogy csak hallottuk Vastag Tamást, aki most végigénekelte a kétrészes előadást, Sinatrát hozta el és idézte fel a színpadon, ami – ha csak a dalok számát nézzük, akkor is – óriási teljesítmény. Még az öregedő vagy már majdnem megvénült sztár szerepét is rábízta Szomor György a fiatal énekesre.
A jellegzetes beállás: kalap, öltöny-nyakkendő, zsebre dugott kéz, a sztár kötelező, kicsit erőltetett hollywoodi fogkrémreklám-mosolya (mert lehet, hogy az embernek valójában inkább sírni lenne kedve); That’s Life. Vagyis Ilyen az élet, és ilyen Sinatra, így él ma is az emlékeinkben, így szólnak és ringatnak el a dalai egymástól nagyon különböző korosztályokat világszerte.
Vastag Tamás remekül énekel, hűen idézi elénk az amerikai showbusiness egykori királyát: Strangers in the Night; New York, New York; Night and Day… Az ExperiDance táncosai adják a revüt, az élő díszletet, színpadképet és művészi aláfestést. S persze fontos színfolt ebben a társulatban az óriási kivetítő, a mozi a show-hoz, hiszen a filmkockákon – a dalokhoz és az életrajzi mozzanatokhoz – a korszakot, a társadalmat látjuk.
Az Oscar-díjas színész, sokszoros Grammy-díjas énekes milliók bálványa volt, az összeállítás kalandos életéből is felvillant jeleneteket, bár a zene sodrása mellett a prózai részeknek jóval kisebb szerep jut. A rendezőt dicséri mégis, hogy egy eléggé bonyolult világ – szesztilalom, maffiaháborúk, amikor még a repertoárról is a keresztapák döntöttek – botrányos, sokat vitatott, támadott, ellentmondásos művészének életébe enged bepillantást. Rövid prózai betétek emlékeztetnek az olasz – sőt, szicíliai! – bevándorlók gyermekeként született Sinatra sikereire és kudarcaira, barátaira, munkatársaira és ellenségeire, sötét üzleti és maffiakapcsolataira, viharos szerelmeire, nőügyeire. Miközben a jellegzetes, charmos bariton szól, csillog-villog a show, látunk jó embert és rossz embert is ugyanabban az ünnepelt sztárban. Ettől a Hang (Sinatra egyik beceneve volt, a másik a Kékszemű Öreg) nem kisebb, a legenda sem omlik össze, a show válik tartalmasabbá, az összkép hitelesebbé.
Vastag Tamás mellett Gubik Petra hangját csodálhatja meg a közönség, Ava Gardnert, korának imádott színésznőjét és Sinatra második feleségét alakítja ügyesen. Az elsőt, Nancyt, az olasz hitvest, aki három gyereket szült, Palla Szabina játssza.
Kara Tünde a tőle megszokott magas színvonalon két szerepet alakít, méghozzá két egymástól igen távol esőt. Egyik Dolly, Sinatra anyja, a határozott, morgolódó olasz asszonyság, az egyetlen, aki a halottak jelenetében kiáll fia mellett, a másik Marlene Dietrich. Még egy legenda! A rejtélyes német díva, aki az Edit és Marlene című előadásban már egyszer végérvényesen a szívünkbe lopta magát, most mellékszereplőként a budapestiekből is az est első fergeteges tapsát csalta elő. A második felvonás elején – frakkjában és fél árbocra engedett, söprögetős szempillájával – jelent meg, és „elbúgta” angolul a Where Have All the Flowers Gone (Hová tűnt a sok virág?) kezdetű dalt… Távozóban, az oldalra húzott függönynél – minden zenekíséret nélkül, a félelmetes csöndben – még németül is elhangzott a hátborzongató és szívbemarkoló kérdés: Sag mir, wo die Blumen sind…
Ezzel az egyetlen számmal akkorát alakított Kara Tünde, hogy nekem az előadás végén, a halottakat felvonultató, immár igazi színházi légkört teremtő jelenetből és a tapsrendből is nagyon hiányzott Marlene Dietrich. (Tudjuk, két szerep, Sinatra mamájaként jön elő, biztos körülményes lenne a gyors átöltözés, de akkor is.)
Gulyás Attila is két szerepben jeleskedik, láthatóan szereti Nick Sevano és George Evans, a két menedzser, impresszárió figuráját. Hank Sanicola, az idős Sinatra munkatársaként Katkó Ferenc alakít lezser, de ragaszkodó amerikait. Vadász Gábor konkurensek és maffiózók egész sorát kelti nagyszerűen életre, legnagyobb sikerrel talán Elvis Presleyt. De ennél sokkal többen járulnak még hozzá a csapat sikeréhez, hírességeket és alvilági figurákat megidézve.
A színész-rendező, Szomor György az idős Sinatra szerepében – az első felvonás egy rövid jelenetében – már tudatja, hogy nem sokkal halála előtt számot vet életével. Majd filmszerűen peregnek az események, pontosabban a dalok mesélnek; és világslágerek röpítenek a végkifejlet felé. Ekkor lép újra elénk Szomor György, és hamar kiderül, hogy ez a jelenet már „odafönn játszódik”. Sorra felvonul mindenki az életéből, akit valaha szeretett vagy gyűlölt, barátai és ellenségei, akik mind a szemére hánynak valamit, szidják, vádolják. Mint egy ítélőszék, amikor a revüből színház lesz, és ekkor csúcspontként énekli Szomor a csodálatos My Way (Az én utam, másképp: A magam módján) című slágert.
Lírai jelenet, a művész úgy érzi, „hogy közel a vég”, és ez lesz az utolsó fellépése, önvizsgálatot tart és kimondja határozottan:
„Teljes életet éltem,
Minden egyes utat végigjártam,
És még ennél is, ennél is fontosabb,
A magam útját jártam.”
Volt része megbánásban, szeretett, nevetett és sírt, nyert és vesztett, de a fő, hogy mindig a saját útját járta.
„Mert mi az ember? Mije van?
Ha nem saját maga, akkor semmije.
Hogy azt mondhassa, amit igazából érez,
És nem egy meghajlott ember szavait.
A feljegyzések mutatják,
Bevállaltam a pofonokat,
És a magam útját jártam.
Igen, az én utam volt.”
„Yes, it was my way.” A gyönyörű dal – persze mint mindegyik, angolul – betölti a Colosseum hatalmas légterét, és egy időre befészkeli magát a fülünkbe, ám ami ennél is fontosabb, a szívünkbe. Ezekkel a dallamokkal és üzenettel engedi el, bocsátja útjára a nézőt Szomor György és a többi művész, és ez fontos útravaló. Remekül szórakoztunk, kicsit nosztalgiáztunk is, hiszen pár évtizedet visszaröpítettek a dalok az időben, és ki ne örülne annak, ha fiatalabb lehet, és a régi szép időkben lebeghet a zene szárnyán?!
Román Sándor komponált az előadáshoz igényes, szép, művészi koreográfiát. A játéktér Fekete Péter, a jelmezterv Papp Janó munkája, szcenikus Egyed Zoltán, a világítástervező Szimeiszter Balázs – a háttérszakmák felosztása is jól jelzi a koprodukciót, a munkamegosztást a két társulat között.
Szomor György, a darab rendezője szerint: „Sinatra túlélte Kennedyt, házasságait, válásait, még a halhatatlannak tűnő anyját is. Igen, Sinatra túlélte Dollyt, az apját, Elvist, a Beatlest, a beat korszakot és még ki tudja hány korszakot. Sinatra túlélt mindent, még önmagát is. Lehet, hogy egyszer úgy fognak rá emlékezni, mint a Nagy Túlélőre, a színészre, az életművészre, a maffiózóra. De azt hiszem, leginkább úgy fognak rá emlékezni: az énekes, Frank Sinatra, a Hang."
Aki látta ezt a revüt, zenés-táncos összeállítást, a végére összeért színházat, ugyancsak a Hangra fog emlékezni; de nemcsak Sinatrára, hanem elsősorban Vastag Tamásra és Szomor Györgyre és persze az egész szereplőgárdára. Az pedig aligha lehet kérdés, hogy a Experidance és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkcióját otthon is bemutassa-e, hiszen értékes és méltó arra, hogy a hazai közönséget is elszórakoztassa a Hang, elvarázsolják a Hangok, a sziporkázó revü, a zenés-táncos időutazás Frank Sinatrával a múlt század második felének Amerikájába.
Niedzielsky Katalin