A hagyományokhoz híven ünnepélyes gálával nyitja meg az idei évet a Jókai Színház. Szeptember 9-én 19 órától a teátrum előtti térre várják mindazokat, akik bele szeretnének kóstolni a Titkok évadának kínálatába. A közönség bepillantást nyerhet a következő évad produkcióiba, a rendezői koncepciókba, valamint a teátrum idei célkitűzéseibe.
A titkok köré szervezi következő évadát a Békés Megyei Jókai Színház. Minden egyes előadásban valamilyen rejtély, talány lappang, melyre választ, megoldást kell találni. Már az első bemutató is igazi sikerprodukciónak ígérkezik Pozsgai Zsolt és Szomor György Monte Cristo grófja című gigamusicalével. Az évadnyitó gálán ebből az előadásból is láthat ízelítőt a közönség, de a Kapj el! című kamaramusical vagy a társadalomkritikát megfogalmazó Csörte című „zenés valóságshow” egy-egy jelenete is megelevenedik majd a színház épülete előtt. A színes, zenés műsort beszélgetések teszik különlegessé: a következő évad rendezői mutatnak be egy-egy előadást a nagyközönségnek. Mindezt sztárvendégek, valamint a Jókai Színház művészeinek közreműködésével.