Bartus Gyula – Benedekfi István – Benedekfi Zoltán Lovak című musicaljét április 9-én mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. A Jászai-díjas színművésznek nem ez lesz az első darabja, és rendezőként sem most debütál. Miért ír a színész, és miért vállalja rendezőként a megmérettetést? Mit jelent a művésznek a természet, az állatok szeretete, és miért éppen a lovak a történet szereplői? (Niedzielsky Katalin interjúja)
- Nagyon hosszú már az a lista, ami a kortárs és klasszikus színdarabokban eljátszott szerepeidet gyűjti össze, de egyre inkább nő mellette egy másik felsorolás, a szerzői életmű. Mióta író is Bartus Gyula színművész?
- Én nem vagyok író, rendező se, színésznek tartom magam, de tény, hogy akadnak időszakok, amikor papírra vetem a gondolataimat. Azt hiszem, úgy ’95 óta fordult komolyra a dolog, bár már korábban is voltak kísérletek. A főiskolán írtam egy színdarabot, de főleg versekkel próbálkoztam, katonakoromban is írogattam, de ezek a szerzemények nem maradtak meg.
- Állandóan színpadon vagy, főszerepeket játszol. Miért kezdtél el írni?
- Konkrét pillanathoz tudom kötni az írói munkásságom kezdetét, ha szabad egyáltalán így fogalmazni: ez pedig a horgászat. Ott lehet nyugodtan gondolkodni, ülsz a vízparton, csend van, nem zavar senki, csak a természet van veled, és az engem inspirál, ihletet ad. Így döbbentem rá, meg kellene próbálni valami mást. Mondtam magamnak, Gyula, te többre vagy képes, te ki tudsz még hozni valami értelmeset magadból! Tulajdonképpen mindig elégedetlen voltam önmagammal, ma is az vagyok. Úgy éreztem, van mondanivalóm, és többet tudok, mint amit a szerepekben elmondhatok. A színésznek persze egyébként is rengeteg mondanivalója van, kell, hogy legyen a színpadon. De ’95 környékén előjött valami írói vágy, kényszer; úgy éreztem, nem elég a megtanult szöveg, az eljátszott szerepek, hozzá akarok tenni valamit. Természetesen én színésznek tartom magam továbbra is, attól, hogy írtam pár darabot, még nem vagyok író – ezt fontos hangsúlyozni.
- Tehát a horgászat inspirál, jótékonyan hat az alkotókedvedre, de honnan veszed a témákat?
- Úgy gondolom, a legtöbb író a történelemhez nyúl, ezt tettem én is. Szeretem a történelmet, sokat olvasok, és akkor beindul a fantáziám: a régmúlt világeseményeivel összehasonlítom saját történelmünket, párhuzamot vonok a magyar múlttal és jelennel.
- Mielőtt a Lovakról beszélgetünk, kérlek, sorold fel időrendben eddigi műveid címét és lényegét röviden!
- Legelső munkám Hunyadiról született, nem titkolom, Shakespeare V. Henrik című drámájának hatására. Nagyon tetszett Rostand Sasfiók című színdarabja Napóleon és fiának különös kapcsolatáról. Az uralkodók mindig azt szeretnék, hogy a fiúk vigyék tovább a művet, amit az apjuk elkezdett, emeljék fel a nemzetet, hasonló volt Mátyás király és Corvin János esete is. Nagy nyomás nehezedik ilyenkor a fiúra, nagy az elvárás, aminek Corvin János nem tudott a Mátyás halála után szétszakadt országban megfelelni, nem volt akkora formátumú király, mint az apja. Apák és fiúk viszonya a mindennapokban sem egyszerű, valószínű az én kisfiam sem lesz színész, ha mégis, az nagy teher lenne mindkettőnkre, sőt mindhármunkra, hiszen az édesanyja is színész. A Corvin munkám az apa-fiú konfliktussal foglalkozik. Agyaltam a Don Quijote történeten, és párhuzamot vontam Nagy Lajos korával, amikor a király híveit üldözték, akik bujkáltak, köztük Hédervári Kont és Csóka nevű szolgája. Ez a kettős emlékeztet Cervantes párosára, és Hédervári utolsó éjszakáját írtam meg a Kont című darabomban. Utána következett Salo, az olasz város, ahol együtt harcoltak az olaszok és a magyarok a franciák ellen, miközben Simonyi óbester, legendás hírű huszártiszt lányokat szöktetett meg. Nem a harcok érdekeltek, hanem a hátország, az emberek élete. Így született a napóleoni háborúról vígjáték, méghozzá szabad verselésben.
- Ha jól emlékszem, a lista következő három darabja már színpadra is került.
- Igen, az Életek árán című misztériumjátékot 2006-ban írtam és rendeztem. A szereplők különös lélekvándorláson mennek át, az 1956-os hősök, áldozatok, az évforduló tiszteletére született ez a munkám. A Sör és cigi műfaja inkább szociográfiára emlékeztet, hajléktalanokról szól. Azt a kérdést boncolgatom benne, hogy miként jutottak ezek az emberek ilyen szomorú sorsra, és azt szeretném hangsúlyozni, hogy aki akar, az tud is a sorsán változtatni. Az előadást Merő Béla rendezte hat évvel ezelőtt.
- Különleges bemutatóra készültök, tulajdonképpen ez a mostani beszélgetésünk apropója: a Lovakat nemcsak írtad, rendezed is.
- Az írás is, a rendezés is másfajta kihívás, új megmérettetés és megerősítés a színész számára. ’99 környékén írtam meg ezt a darabot. Az állatok, a természet szeretete mindig is fontos szerepet játszott az életemben, csodálattal nézem azt az összhangot, amiben az állatok a természettel együtt tudnak élni. Úgy látom, az ember szeretne ennek a harmóniának a részese lenni, de nem az, sőt, egyre távolabb kerül tőle! Képtelenek vagyunk megérteni az állatok lelkét, tönkretesszük a környezetünket, felelőtlenül lepusztítjuk, kizsákmányoljuk a természetet. Az a véleményem, hogy ezért gondolkodásban alul maradunk, lent vagyunk ettől az összhangtól, amire az állatok viszont képesek. Nem bánunk elég szépen sem az állatokkal, sem a növényekkel, a természettel.
- Gondolom, messze futottál már gyermekkorodban is, amikor otthon csirkét vagy disznót vágtak.
- Ajaj, a tyúk torkát sem bírnám elvágni, végignézni se! Nem véletlen, hogy nem eszem húst, ez is egyfajta védekezési reflex. Szerintem az állatok belakják a természetet, az emberek viszont lelakják, és ez óriási különbség.
- Pedig az elmúlt évszázadok során az ember élete nagyon is összefonódott pont a lovakéval, hiszen munkába, háborúba, vadászni együtt jártak, a modern világban inkább csak sportolásra, kedvtelésre használják a négylábúakat.
- Ezért is fontos figyelmeztetni az embereket a lovak jelentőségére, a természet megbecsülésére, arra, hogy nem szabad eltávolodni a flóra, fauna értékeitől, küzdeni kell a globális problémák ellen, őrizni kell a jó minőségű levegőt, vizeket, az erdőket, az állat- és növényvilágot.
- Mitől különleges még az új darabod?
- A lovakat felruháztam emberi tulajdonságokkal, olyanokkal, mint a szerelem, önteltség, akaratosság, büszkeség, a lovak játszanak, beszélnek, az emberek viszont némák lesznek. Ez egy fordított világ. Olvastam olyan álláspontról, miszerint az ember a beszéddel megtanult hazudni is. Ezt nagyon figyelemre méltó megállapításnak tartom. Nézz körül, a természetben nincs szükség szavakra, mégis működik minden, amíg az ember el nem rontja! A ló intelligenciájának köszönhetően sokat lehet tőle tanulni. Az embereket ezért hagytam szándékosan némának. Két felvonásos a darab, tele zenével, tánccal, 36 dal hangzik el, húsz ember van a színpadon.
- A próbafolyamat során a színészek ismerkedtek a lovakkal, a lovaglással. Rendezői elvárás, hogy az állatok tartása, mozgása valamilyen módon a játékban megjelenjen?
- Természetesen nem járnak a szereplők négy lábon, de a jellegzetes járás, tartás utalhat az állatokéra, de mindez csak akkor, azokban a jelenetekben, amikor éppen ember is van a színpadon.
- Talán a Lovak után már dolgozol valami új színdarabon?
- Igen, kitaláltam már a következő témát, mégpedig az 1848-as időkből, és Békés megyében játszódik a történet, de nem a szokványos kokárdás, gőzhajós sztori, hanem olyan, amit még nem írtak meg. Azzal szeretnék foglalkozni, hogy vajon a kisembernek mit jelentett a forradalom. Négy helyszínen játszódik a történet, Orosházán, Gyulán, Békéscsabán és Aradon. Az alapötletet az adta, hogy hallottam, Orosházán ’48 őszén volt egy parasztlázadás, amit az váltott ki, hogy előzőleg Kossuth-ék meghirdették a parlamentben az ingyenes földosztást, amire a parasztok elfoglalták a marhalegelőket. Ezért odavezényelték a szegedi huszárságot, amely emiatt lekéste az aradi várostromot. Ez jár a fejemben, megírom, már csak 2-3 jelenet hiányzik, felolvasószínházzal végig lehetne járni a négy helyszínt. A vége megvan, a magyarok bevették Aradot, visszafoglalták a szerbektől a várat, Békés megyéből sok katona harcolt ott. Szerepel egy öreg clown figura, Shakespeare-től „loptam”, egy renitens, vad kapitány, aki azt kérdezi, hogyan menjen hülyékkel harcolni, mivel a szorgalmas, erős emberek a földeken dolgoztak, nem a legjobbak mentek akkoriban katonának. Ha kell, jövőre befejezem ezt a groteszk történetet, ami arról mesél, hogyan élték meg a háborút az egyszerű emberek. S ha már „az írói munkásságomról” beszélünk, megemlítem, hogy a Bárka folyóiratban jelent meg több szépprózám.
- Könnyen, gyorsan írsz, vagy soká tart, megszenveded, amíg elkészül a mű?
- Ha egy téma megfog, megszületik az első jelenet, egy hét alatt kész minden.
- A fordított világban játszódó történet, ahol a lovaknak van arca, jelleme és sorsa, biztos nagyon izgalmas lesz. A musical-táncjáték a Benedekfi fivérek zenéjével kerül színre, a koreográfus Kerekes Judit, pantomimmester Dvorák Gábor. A díszlet és a látványterv Fekete Péter munkája, a jelmezeket Sellei Gabi tervezte. A sok szereplő közül kiemelnél néhányat?
- Nem szívesen, mert mindenki fontos, de tényleg nagyon hosszú lenne a felsorolás. A négylábúak közül például Csillagot Vadász Gábor, Menőt Szabó Lajos, Vérmest Csomós Lajos, Tangót Rubold Ödön (Jászai-díjas), Mohikánt Vikidál Gyula (Liszt Ferenc díjas) játssza. Roger szerepében Nagy Róbertet, Sábaként Fehér Tímeát, Babaként Gábor Anitát, Nauszikáként Tatár Biankát, Penelopéként Liszi Melindát láthatjuk. A kétlábúakat színészhallgatók keltik életre. Premier április 9-én!
- Beszélgettünk irodalomról, színházról, az írás fontosságáról és a természet szeretetéről, lovakról, ’48-as történetről; ezért A kőszívű ember fiaiból jól ismert köszöntéssel búcsúzom és kívánok az előadáshoz sok sikert: „Nyergelj, fordulj!”
Niedzielsky Katalin