2018. június 15., péntek      15:07

Jelenlegi hely

Harmincan végeztek a békéscsabai iskolában


Divat- és stílustervezők, gyakorlatos színészek, színészek, színpadtechnikusok, szcenikusok – harmincan végeztek idén a Színitanházban. Az első évfolyamon 36-an fejezték be a tanévet ugyanezeken a szakokon, illetve még közművelődési és közönségkapcsolati szakemberként. A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium tagintézménye a Jókai Színház Vigadójában tartotta tanévzáró ünnepségét június 15-én délelőtt. (Niedzielsky Katalin tudósítása)       

Az ünnepség Fejes Katica és Nádra Kitti - immár színész végzettséggel - duettjével kezdődött, a Jekyll és Hyde musicalből a Vágyom rád című dalt adták elő, ezután Seregi Zoltán színházigazgató, tagintézményvezető köszöntötte a vendégeket, tanárokat és diákokat a 2017-2018-as tanévzárón és a végzősök ballagásán.

Az elmúlt évről kiemelte, hogy különleges időszak ez az iskola és a színház életében, hiszen 25 év telt el azóta, hogy az első diplomákat átadták. Ebből az alkalomból a jubileumi gálaműsor mellett tartalmas – interjúkat, visszaemlékezéseket, osztály- és előadásképeket tartalmazó – értékes kiadvány is megjelent, amelyben már a végzősök is szerepelnek. Az iskola a színházban című könyvet érdemes megvásárolni a jegyirodában, hiszen az a fiatalok életének is fontos szakaszát őrzi meg – mondta az igazgató.

Az ünnepi beszédből kiderült, hogy jelenleg az első évfolyamon, divat- és stílustervező szakon 7, gyakorlatos színészként 11, közművelődési és közönségkapcsolati szakemberként 2 diák tanul, színházi táncosként 5, színháztechnikus, szcenikus 11.

Az ünnepeltek, a végzett hallgatók közül divat- és stílustervező szakon 10, gyakorlatos színészként 10, színész szakon 11 fiatal végzett, 9-en színháztechnikus, szcenikus képesítést vehettek át.

- Jóleső érzés útjára bocsátani néhány fiatalt, akik megszerezhették iskolánkban mindazt az ismeretet és tudást, amely megfelelő szakmai alapot nyújthat számukra a magyar színházi világban való boldogulásukhoz. Reméljük, bebizonyítják életük során, hogy elsajátították a színészmesterség, a színházi tánc, a divat- és stílustervezés, a hang és fénytechnika fortélyait – hangsúlyozta Seregi Zoltán.

A magyarországi színiiskolákban egyedülálló a csabai gyakorlat, hogy a diákok a Jókai Színház színpadán, a Napsugár Bábszínház műhelyében már a képzés alatt szakmai gyakorlatot szerezhetnek, a színház produkcióiban profi színészekkel együtt léphetnek fel. A hang- és fénytechnikusok, díszlet-, jelmez- és kellékasszisztensek, súgók, rendezőasszisztensek pedig a háttérszakmákban dolgozhatnak.

Az ünnepi beszéd után a végzős hallgatók átvették bizonyítványaikat, Az év hallgatója 2018 címet Gajdacsi Gyöngyi színháztechnikus, szcenikus kapta. Búcsúzóul a fiatalok zenére végigvonultak még egyszer az Ibsen Ház épületén.

Niedzielsky Katalin


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg


 

 
 
                         

 

 



mto2.png

korlatoknelkul.jpg


forradalom-es-szinhaz.png

 

 


h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
 
2018. szeptember
 

Keresés

Keresés űrlap



Google+