A Békés Megyei Jókai Színház mellett működő Színitanház diákjai színvonalas előadással mutatkoztak be az alternatív és független színházi alkotások legjobbjait felsorakoztató Alternatív Színházi Szemlén Debrecenben.
Idén 15. alkalommal rendezték meg az alternatív és független színházi alkotásokból válogatott szemlét, melynek versenyprogramjában az elmúlt év legszínvonalasabb és legkülönlegesebb színházi produkciói szerepelnek. A fesztiválnak ebben az évben második alkalommal Debrecen ad otthont. Az idei versenyprogramban szereplő alkotásokat 149 előadás közül választotta ki Karsai György esztéta, kritikus, színháztörténész, aki a produkciók kiválasztásánál a művészi hozzáállást emelte ki legfőbb szempontként, azt a fajta gondolkodásmódot, amellyel az alkotók az adott, bemutatásra szánt művet megközelítik, újat tudnak mondani és meg is tudják értetni azt a nézővel.
Az Alternatív Színházi Szemle versenyprogramja mellett idén először rendezték meg a "Bemutatkoznak a műhelyek" elnevezésű rendezvénysorozatot, melyre a Békés Megyei Színitanház negyedéves hallgatói is meghívást kaptak. Az iskola diákjai Magyarország legszínvonalasabb színművészeti iskolái között mutatkozhattak be szeptember 12-én, szombaton 13 órától Az ember tragédiája című előadással az Ady Endre Gimnáziumban. Kara Tünde és Czitor Attila osztálya hatalmas sikerrel debütált a debreceni közönség, valamint a színházi szakma előtt egyaránt: „Fiatalosan bátor, kitűnő rendezői ötletekkel teli, igazi alternatív előadás. A csabai hallgatók koherens világot teremtenek a játéktéren, eszük ágában sincs saját örömükre, visszajelzést tapogatva közönséget igézni, hanem rendkívül fegyelmezetten teszik a dolgukat, követik a rendezők (Kara Tünde és Czitor Attila) szakavatott, kreatív instrukcióit.”- írja az előadásról Kutszegi Csaba a Színház folyóirat portálján.
A fiatalok rengeteg élménnyel gazdagodtak a fesztiválon, hiszen a bemutatkozáson kívül olyan előadásokat is megtekinthettek, melyeken keresztül új stílusokat, másfajta megközelítéseket ismerhettek meg, ezáltal gazdagítva a már eddig megszerzett tudásukat.