5. Ezt szeretem a színházban. Ha megáll az ész, valaki továbbviszi. Mint amikor elkészíted a petárdát, és mások, a többiek, robbantják. Kitalálták, ugye? A kipihent és felszabadult Kiss Judit Ágnes mondja ezeket az utolsó stúdiószínházas próbán – egy órakor már a nagyszínpadon folytatódik a vitézkedés. A szerző szavait egyébként tanúsíthatom. Az olvasópróbán papírok vannak, tartózkodó udvarlás a szövegnek, és viszont, mint amikor focimeccs van, és kóstolgatják egymást a csapatok. Képzeletünkben karakterek jelennek meg, kirajzolódik a tér, ez egy kocsma, az egy kórház, de főleg: országút. És amikor, te, blogger, vasárnap délben visszatérsz, semmit se látsz már ebből. Mert azt látod, hogy – és akkor most hozhatnám a példákat, hogy például a szárnyak, melyek angyalokhoz tartoznak (vagy ápolónőkhöz?), hogy például ott zúz az egész Orszlán zenekar, Csomós Lajossal az élen, aki hol színész, hol újra az, akkor is, ha épp frontember. De inkább nem árulok el semmit. Vagy hallották már, például, Tege Antalt énekelni? Ki ne volna kíváncsi Komáromi Anett brutálisan gyönyörű cipőjére! (Ha nem csizma az éppen.) Elmondjam, mi lesz a rekeszekkel? Mindegy. Ilyen ez a rock n’ roll. Maradjon titokban estig.
P. S.: Bozsik Yvette kisfia improvizációs táncgyakorlatokkal fűszerezi a próbát. Dülöngél, headbangel, a lábát emelgeti. Egy mozdulatsorban mutat föl mindent, ami a darab. Nem csodálkoznék, ha. Na de elég is egyig.