Schneider Mátyás egyszerű szállítmányozási vállalkozóból rövid idő alatt válik újgazdag polgárrá, ám megszerzett vagyona ellenére megmaradt egyszerű kisembernek. Felesége, Aranka azonban nem adja ilyen könnyen magát, intenzív hadműveletet folytat, hogy felzárkózzon a magasabb körökhöz. Egy volt grófi komornyikot szerződtet tehát a házhoz. – Az idei évad első bemutatójaként Zágon István-Nóti Károly-Eisemann Mihály zenés vígjátékát, a Hippolyt, a lakájt láthatta a közönség a Jókai Színház színpadán.
Nem bíztuk a véletlenre az évadkezdés sikerét: a Hippolyt, a lakáj történetét sokan ismerjük és szeretjük, poénjai már-már szállóigeként élnek emlékezetünkben, dallamait, betétdalait akár együtt is énekelhetnénk a színészekkel. Romantikus történet tele humorral, élőzene, helyzetkomikumra épülő koreográfiák, tíz kiváló színész, és még egy, Kossuth-díjas, rendezőként. Eredmény: egy tökéletes zenés vígjáték, két és fél órán át tartó intenzív szórakozás, hazafelé néhány gondolat egymásnak ütköző értékrendekről, hiúságról, pénzről, életről.
A történet az 1930-as években játszódik, az előadás díszlete, jelmezei, zenei világa, koreográfiái is ezt a korszakot idézik. A Mira János díszlettervező által alkotott színpadi tér, valamint Rátkai Erzsébet jelmeztervező kosztümjei jól ábrázolják a kispolgári életstílus és az előkelő, arisztokratikus ízlésvilág különbségeit. A swing, a ragtime és a dixieland zenei világát Gulyás Levente zenei vezető irányításával nyolctagú zenekar teremti meg, amelyhez Kerekes Judit koreográfus humorban, helyzetkomikumokban gazdag, a korszak és napjaink divattáncait ötvöző koreográfiái pontosan illeszkednek. A klasszikus vígjáték eszközeivel születik meg az előadás, amely egész októberben várja a szórakozni vágyókat Kiss Jenővel, Reviczky Gáborral és Fehér Tímeával a főszerepben, Eperjes Károly rendezésében.
Fotó: Nyári A./A-Team