Gnandt János
|
A színház olyan emberek közössége, akik az alkotómunkájuk során sokféleképpen teremtenek egymással kapcsolatot. Van, aki a fényben áll, és van, akinek a munkája akkor jó, ha észre sem vesszük őt közben; és van olyan is, aki ott van a színpadon, de jelenléte nem köthető az arcához.
Gnandt János, a Jókai Színház festőtárának vezetője, sokoldalú művész. A színházban főleg a halk szavú, szerényen határozott mesterrel találkozhatunk, akivel napi ügyeket beszélünk meg díszletekről, felületekről, anyagokról, munkákról, határidőkről. Akik azonban a tekintetét is keresik, észrevehetik, hogy benne más erők is munkálnak, nemcsak a szelídség.
Az, aki ott bent, benne lakik, színházként szemléli az egész világot, derűsen üldögél belső színháza közepén a székén, és csöndben, de erősen figyel. Figyel, mert előadás van, de ez több is, kevesebb is annál. Adás van. Gnandt János festőművész képeivel együtt, képeinek világába belépve, mi is utazunk, miközben, a valóságban, mozdulatlanul állunk a falra akasztott munkák előtt. Pillantásunk azonban vándorol, nyugodtan, sietség nélkül, az általa meghatározott irányba tart. Azt akarja, fedezzük fel, amit meg akar mutatni nekünk, könnyedén, andalogva, akár ha kellemes délutáni sétánkon lennék. Miközben dimenziók találkozásánál, világok határán sétálunk. Nem érezzük ezt kényelmetlennek vagy megterhelőnek, ellenkezőleg, minden furcsán ismerős, az érzés is: itt már vártak bennünket, sőt, egyenesen ide vártak minket.
Gnandt János ad, mert mestersége, hogy napról napra adjon nekünk, amolyan reneszánsz emberként; és még egyszer ad, amikor a művészetét kínálja fel nekünk, a művészetét adja át.