A Dalok a múltból – Táncdalfesztiválok dalai elnevezésű este egy olyan korszakba repítette vissza a nézőket pénteken, amikor egy ország ült a képernyők előtt, hogy végigizgulja a televízió stúdióból közvetített zenés műsort. Ebben az időszakban több karizmatikus fiatal énekes tűnt fel és tört be egy szempillantás alatt az akkori könnyűzenei életbe. A következő évtizedekben többek között olyan előadók váltak ismertté a műsornak köszönhetően, mint Szécsi Pál, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Koós János, Toldy Mária, Zorán, Mary Zsuzsa, Dobos Attila.
Ezeket a legendás előadókat és a táncdalfesztiválok világát idézte meg ezen az estén Liszi Melinda és Nagy Róbert. A vendégeket házigazdaként Dr. Szvercsák Szilvia Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője köszöntötte.
Újra, immár sokadszorra is kiderült, hogy életünk kísérőzenéjéhez hozzátartoznak az egykori monstre táncdalfesztiválok dallamai. Sokról nem is tudjuk, honnan ismerjük, ki is énekelte őket, mások viszont határozottan kötődnek egy-egy legendás előadóhoz.
A Táncdalfesztivál hőskorára jellemző frissesség, a meghökkentő újszerűség persze ma már inkább nosztalgiát jelent, függetlenül attól, hogy a dalok nagy része még mindig nagy népszerűségnek örvend, s előadóik egyike-másika jelenleg is fontos szereplője a könnyűzenének.
Akik lemaradtak az előadásról vagy szeretnék újra átélni ezt a fantasztikus élményt megtehetik, mert augusztus 9-én újra felcsendülnek a táncdalfesztiválok dalai a TeÁtriumban.
A könnyeket és mosolyokat egyaránt fakasztó retro – este feledhetetlen eseményeinek néhány percét rögzítették kameráink, pillantsanak bele!